Ha a szemed láttára lopnak…
Ma igazi bűnügyi élményem volt. Ilyesfajta történeteket rengeteget írtam annak idején a helyi újságba, én voltam a rendőrségi felelős, jártam a zsarukkal helyszínre, betöréshez, közlekedési balesetekhez, voltam a fogdában riportot készíteni, az ügyeleten, hogy lássam, miként zajlik egy átlag hétköznap ott.
Na de magát a cselekményt élőben látni egész más. Nem nagy ügy, tulajdonképpen, csak egy bolti lopás, de sok kérdést vet fel az emberben.
Tehát, adott egy csapat fiatal roma – két lány, három huszonéves férfi -, akik egy babakocsival érkeznek a helyi Lidlbe. Én a tejespultok környékén figyeltem fel rájuk, a kisgyerek rendkívül bágyadtan ücsörgött a kocsiban, a csapat pedig kirajzott, majd visszatért köré. Aztán az illatszeres/csokis soron már együtt haladtam velük a pénztár felé. “Te hülye, vigyázzá má, kilátszik!” – kaptam fel a fejem a hangos suttogásra, és akaratlanul is odanéztem a babakocsi alsó csomagtartójára, amelyet egy nagy pléd fedett, de mivel az oldala hálós volt, gyönyörűen látszottak a tusfürdők, és vagy húsz tábla Milka csoki. Csak így első pillantásra.
“Ezek lopnak” – tudatosodott bennem, és szorosabban fogtam magamhoz a táskámat. Ráadásul annyira bután és nyilvánvalóan tették, hogy még én is észrevettem, aki naív és jóhiszemű vagyok. A bevásárlókocsiban, amit toltak, egy darab kenyér díszelgett, miközben már a pénztár felé közeledtek. Öten.
Most, szóljak, vagy ne? És ha igen, kinek? Nem láttam sehol senkit, biztonsági őrt, árufeltöltőt sem. Na, majd a pénztárosnak, majd neki mondom. És mi van, ha látják, hogy én fújom be őket, megfenyegetnek, és a tizenöt unokatestvérükkel együtt esetleg bántalmaznak, mondjuk nem is engem, a gyerekeimet, betörik a kocsim szélvédőjét…
Eddig jutottam a morfondírozásban, amikor látom ám, hogy az egyik lány furakodik kifelé a babakocsival a másik pénztárnál, szól, hogy engedjék a sorbanállók, hadd vigye ki a gyereket. Jaj, ne… mondom magamban, szólok, szólok! És indulok épp a pénztáros felé – egy életem, egy halálom, nem leszek gyáva kukac -, amikor látom, hogy egy magas fickó áll a babakocsit toló kiscsaj útjába.
– Jó napot kívánok, hölgyem, X.Y. vagyok, a biztonsági szolgálat vezetője. Kérem, szíveskedjen velem jönni, hozza a babakocsit is. A másik hölgyet, és az urakat is kérném majd, kövessenek, ha fizettek! – szólította fel udvariasan a társaságot. Néhány perc múlva két rendőr is érkezik, a sorbanállók izgatottan suttognak – mint kiderül, többen küzdöttek ugyanazzal a dilemmával, amivel én.
– Nem is volt feltűnő… – jegyzi meg az ismerős pénztáros.
– Szólni akartam valakinek, de nem láttam sehol biztonsági őrt – mondom.
– Persze, bent ül a kis irodájában, és nézi a monitort. Ő másfél hónapja van nálunk, de már annyi tolvajt elfogott… Igen jó szeme van.
Hála Istennek.
Kifelé jövet olyan érzésem van, hogy győzött az igazság. Pedig aztán, mondjuk, a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet bent az irodában, mivel húszezer forint alatt van vélhetően a lopott cuccok értéke, a csapat tagjai nem is bűncselekményt, csak szabálysértést követtek el, két hónap múlva kapnak a jegyzőtől egy határozatot, ha megtalálják őket, hogy ejnye-ejnye. Vagy fizessenek meg xezer forint bírságot, amit úgysem fognak.
És ez a meggondolatlan, buta esemény egy újabb csapás annak a roma kisebbségnek, amely becsületesen próbál boldogulni.
Ti mit tennétek, ha a szemetek előtt lopna egy hasonló társaság?
Kép innen.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)