Tegnap Budapestre utaztunk teljes létszámmal, és útközben, a balatonlellei Mol kút felé közelítve kértem a férjemet, álljunk meg egy pillanatra, hadd szaladjak be egy tejeskávéért. Kezdett kicsit fájni a fejem, és ilyen esetben sokszor egy jó kávé megoldja a helyzetet. De csak a jó – azt pedig a Mol Marché éttermében lehet kapni, a többi rosszabb, legalábbis ismereteim szerint.
Megálltunk, beszaladtam, pár perc múlva már a kávéval együtt ültem vissza az autóba, mire Bence megszólal: jaj, anya, nem kaphatnék valami innivalót, szomjas vagyok…
Erre a többi is visszhangozni kezdte, én is, én is…
– Nem – vágtuk rá Apával egyszerre -, négy vízért most nem szándékozunk egy ezrest fizetni, fél órája indultunk, otthon mindenki ivott, meg aztán egy órán belül a célnál vagyunk, ott lehet enni-inni, addig kibírjátok – hadartuk el a gyerekeknek.
Csend lett. Csak Bence sóhajtott fel fájdalmas-szemrehányón újra:
– Jaj, milyen kedves szüleim vannak…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Ismerős szituáció :-)Niki
Igazad van, én sem költöttem volna innivalóra egy rakás pénzt. Viszont az a MOL Marché Restaurant igencsak színvonalas, nem gondolod? Én legalábbis nagyon örülök,hogy végre van a magyar autópályák mellett is már valami hasonlóan színvonalas étkezde,olyan, mint az osztrákoknál az a Rosegarten vagy micsoda.Ágnes
:))))))) En meg tudom erteni a gyerekeket is,de ezt a helyzetet mi is pontosan igy szoktuk megoldani,nem egyszer fordult mar elo:)
Ezért indulok én mindenhova enni és innivalóval,mindenkinek, mert amit elkérnek érte ilyen helyeken az őrület. Egyébként hiába esznek isznak indulás előtt, az autó (vagy az unalom?)valahogy kiváltja az evés-ivás óhajt belőlük…
Hát igen… A Mol Marchét nagyon szeretem, egyszer már írtam róla, nem is tudom, talán a tavasszal, amikor Szegedre mentünk, akkor ejtettük útba először, épp pár napja nyílt, nagyon tetszett!! Azóta is megállunk ott, de inkább csak akkor, ha ketten vagyunk: családdal egy vagyon…Én már nem nagyon hurcolok enni-innivalót, mivel Apa nem nagyon tolerálja a kocsiban evés-ivást… Ekkora gyerekeknek már bírniuk kell!! Csak nekem szabad kávézni:))
Nálunk ez úgy zajlik, hogy a kávémat vámolják meg. Múltkor azzal úsztam meg, hogy tűzforró volt, mire meg ihatóra hűlt, elfelejtették. Így aztán mégis enyém lett a kávé.
Én cukor nélkül iszm a tejeskávét, úgy meg szerencsére nem szeretik… de már kóstolgatják bizony.
Aranyos történet.De én is mindig betárazva indulok el. Viszont a kávé árát nem írtad meg.
:)Hát nem volt olcsó! 490, azt hiszem…