Közel és mégis távol – Bécs újra

Mivel családunk csökkentett módban üzemelt a héten – a két kicsi a sógoromékál, Bálint fiam a szüleimnél időzött csütörtökig -, kedden a maradék gyermekkel Bécsbe kirándultunk.  Elvileg nincs messze, majdnem ugyanannyi kilométer, mint Budapest (ami az autópályának köszönhetően másfél óra), azonban a határig annyira rossz és veszélyes az út, a 84-es, hogy mégis több mint két és fél óráig utazunk, mire odaérünk.
Ezúttal alaposan felkészültem, hogy a szokásos bevásárlóturizmustól eltérően valami kis kultúrát is szedjünk magunkra látogatásunk során. Van egy nagyon jó kis útikönyvem, az Útitárs Top 10 sorozat darabja, a Top 10 Bécs. Nagyon szeretem, praktikus, jól használható, és még esztétikailag is remek. Nos, hétfő este tanulmányoztam a könyvet, mit is nézzünk meg. Első úticélként a Naschmarktot, a város legnagyobb piacát tűztem ki, onnan jól látható a Majolika Haus, a bécsi szecessziós stílusú házak egyik legszebb példája. Aztán ott a Szecesszió Háza, amit szintén régóta szeretnék már végre belülről is megnézni. És aztán… kijegyzeteltem pár látnivalót, beillesztettem a cetlit a könyvbe, a könyvet az éjjeliszekrényemre tettem, és békés álomba merültem.
Másnap reggel fél hétkor kényelmesen elindultunk, és az első, amit észrevettem az volt: a könyv otthon maradt. Pedig még arra is emlékeztem, hogy nem hagytam az éjjeliszekrényen, a kezembe vettem, hogy majd beleteszem a táskámba, de útközben valamiért beugrottam a fürdőbe… és innen se kép, se hang – a könyvet illetően.
Maradt a térkép és az emlékek. A Naschmarkt, az tuti. Az jó lesz, csomót olvastam róla, milyen nagy, milyen szuper, igaz, főleg szombaton,de talán most is látunk azért belőle valamit… Hát, bevallom, meglepődtem. Ami az élelmiszerfelhozatalt illeti, rendkívül széles a zöldség- és gyümölcsválaszték (nem értem, ha ott nem luxus az articsóka, nálunk itt vidéken miért nem lehet kapni?), viszont olyan érzése van az embernek, hogy az egész piacon legalább nyolc üzlet ugyanaz. Ugyanazokat a sajtokat, olívabogyókat, krémeket, fűszereket egyéb apróságokat árulják ugyanúgy kirakva, és szinte valamennyien arabok, esetleg törökök, de semmiképpen sem osztrákok.

Azt olvastam, hogy szombatonként a környékbeli kistermelők is árulják itt a portékáikat, arra bizony kíváncsi lennék egyszer, sajnos, most nyomuk sem volt. A már említett árusoknál egyébként a fűszerek hihetetlen választékát találja a lelkes vásárló, illetve a piac vége felé két halas üzlet kínálatába feledkeztem bele – venni nem mertem semmit, mivel egész nap a kocsiban, a viszonylag enyhe időben nem biztos, hogy elállt volna a cucc. Az mindenesetre egyelőre álom, hogy erre felénk ilyen kínálattal találkozhason az ember csak úgy hétköznap.
Útitársaim nem túl lelkes közönségként kísértek piaci nézelődésem során, és azt szorgalmazták, menjünk  fel a Mariahilfer Strasséra, mert a) ott van a Starbucks, b) és a H&M, amely üzlet meglátogatása Nóra lányom eltökélt szándéka volt.
Nem szaporítom a szót, bevallom: elbuktam a kultúraterjesztéssel. Hogy, hogy nem, a Mariahilferen úgy elment az idő, hogy aztán épp csak átrobogtunk a Hofburgon, hogy legalább lássa ez a gyerek, hogyan éltek itt a Monarchiában, de a gyerek már azt kérdezgette, hazafelé megállunk-e a Shopping Cityben?
Megfogadtam: legközelebb nem így lesz. Be nem teszem a lábam a Mariahilferre, és akár tetszik, akár nem, bemegyünk az Albertinába valami jó kis kiállítást megnézni.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)