Többször is említettem már, hogy nagy palacsintakedvelő népség vagyunk, szeretjük a többek között a csokis palacsintát, lekváros palacsintát, mákos palacsintát, diós palacsintát, kakaós palacsintát, vaníliás palacsintát, gyümölcsös palacsintát, káposztás palacsintát, cukkínis palacsintát, húsos palacsintát, almás palacsintát, túrós palacsintát, citromos palacsintát, Gundel palacsintát, Hortobágyi palacsintát, csúsztatott palacsintát, rakott palacsintát, szögletes palacsintát, háromszög palacsintát, töltetlen palacsintát, vagy például az amerikai palacsintát.
És most, a téma avatatlan szakértőjeként kérdést kaptam egyik kedves olvasómtól, Ágnestől, aki a palacsinta titkát kutatja. Tőlem telhetően próbálok segíteni, ám ha valakinek van még jó ötlete, kommenteljen bátran.
Szóval, még el sem kezdjük a tészta kikeverését, de lehet, hogy vállalkozásunk máris kudarcra van ítélve – a palacsintasütőn ugyanis elbukhat az egész mutatvány. Lefogadom, a háziasszonyok zömének megvan a jól bejáratott palacsintasütője (sőt, szerintem általában legalább kettő), ami, ha elhasználódik, és kidobásra kerül, komoly űrt hagy maga után. A jól bejáratott palacsintasütőt ugyanis nehéz pótolni. Mert ahhoz, hogy jól bejáratott legyen, használni kell, ez meg az új sütő esetében még nem áll fenn. Hacsak nem tudunk szert tenni valaki más jól bejáratott palacsintasütőjére, de még az is lehet, hogy ami másnak bevált, az nekünk nem fog. A palacsinta ugyanis speciális étel; viszonyul készítőjéhez, megérzi, ha az fél tőle, és akkor juszt is odaég. De aki egyszer legyőzi ezt a félelmet, azon fog csodálkozni később, hogyan bénázhatott annyit ilyen egyszerű étel elkészítésével. Egyik volt kollégám ragaszkodott ahhoz, hogy az első palacsinta sosem sikerül, annak kötelessége szétszakadni; szét is szakad neki a mai napig. Mindig csak az első.
Aztán, ott voltak a békebeli palacsintasütők, amelyek majdnem minden nagymamánál lógtak valahol – tűzhely fölött, kamra falán -, feketék voltak, jó hosszú nyéllel. Egyszer vettem ilyet, újat. Ezüst színe volt. Kiderült, hogy a ráégett olajtól, idővel lesz fekete – de az lesz. Valaki azt mondta, vigyázzak vele, mert ha egyszer leég benne a palacsinta, utána mindig le fog; hát, bizony, le is égettem, és még később is, sokszor. Nekem nem vált be. Summa summarum, már vagy négy éve két darab Tefal palacsintasütővel rendelkezem (amelyeknek piros kör van a közepén), és a legmesszebbmenőkig elégedett vagyok velük. Nincs olyan, hogy nem sikerül a palacsinta (hess, Murphy!), könnyű tisztán tartani, és olaj sem nagyon kell bele (én azért pár cseppet mindig teszek).
A tészta. Rengeteg palacsintarecept olvasható a neten, különböző iskolák léteznek, úgymint vizes-tejes, tejes-szódás, csak tejes, csak vizes, sütőporos, olajos, olaj nélküli, egytojásos, kéttojásos, háromtojásos, hogy csak az alapverziókat ismertessem a klasszikus palacsinta tekintetben. Én a csak tejes irányzat követője vagyok, de ha lenne itthon szódánk, átpártolnék a tejes-szódásokhoz azonnal. Úgy készítem, hogy fél kiló liszthez adok két tojást, fél kávéskanál sót, két evőkanál cukrot, felöntöm annyi tejjel, hogy ezeket jól, csomómentesre tudjam keverni, majd még annyit adok hozzá (itt jöhetne a szóda), hogy az egész, szakkifejezve “sűrűn folyós” legyen. Vagyis, ha belemerítek egy merőkanalat, érezzem, hogy “tart” a folyadék, nem lötykölődik. Hagyom pihenni, így a liszt még egy kicsit duzzad. (Van, aki ilyenkor egy deci olajat is beleönt a tésztába.)
Amikor ez megvan, elkezdem melegíteni a tűzhelyen a két serpenyőt. Sem a túl nagy láng nem jó, sem a túl kicsi. Én a két hátsó, nagy rózsán, közepes fokozaton sütöm a palacsintákat. Ha elég forró a palacsintasütő, kevés (egy evőkanál) olajat öntök bele, amikor az is forró, merőkanállal szépen elterítem benne a palacsintatésztát. Ha a tészta túl lassan terül, azt jelenti, hogy sűrű, higítani kell tejjel, szódával vagy vízzel, hit és/vagy meggyőződés szerint. Ha túlságosan híg a tészta, akkor igen-igen vékony palacsintáink lesznek, persze van, aki direkt erre utazik.
Szóval, elterítem a tésztát, és nagyjából másfél perc múlva rázogatni kezdem a palacsintasütőket. Ha csúszkál a palacsinta, lehet fordítani. Kezdők ezt egy étkezéshez használt késsel szokták megoldani: vigyázva, nehogy felsértsék a teflont, a közepe alá csúsztatják a kést, és határozott mozdulattal megfordítják. De a dobós módszertől sem kell megijedni, négyből három gyerekem dobálva fordítja a palacsintát, a következőképpen: rázogatják a serpenyőt, és szép lassan a tészta egyharmadát előre kicsúsztatják belőle, majd ekkor egy határozott, gyors mozdulattal, csuklóból megemelik felfelé – és a palacsinta a fizika törvényeinek engedelmeskedve a levegőben megfordulva, nyers felével érkezik vissza a palacsintasütőbe. További egy perc, és mehet a tányérra. A következő palacsinta alá már csak pár csepp olajat öntök, ettől eltekintve ugyanúgy készül, mint az első.
Az amerikai palacsinta sütése annyiban különbözik csak, hogy egy palacsintasütőbe három kis kört helyezek el, és a szükséges idő elteltével (ezt bizony figyelni kell) egészen barbár módon beléjük bököm a villát, és megfordítom a palacsintákat.
Mostanában egyébként áttértem a kelt palacsintára, sokkal jobban ízlik.
Egy dologban biztos vagyok: ha valakinek mindig leég a palacsintája, vagy túl erős lángon süti, vagy a palacsintasütője a hibás. Le kell cserélni.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Hát nagyon köszönöm a kimerítő választ. Megjegyezem ez a tejfölös, sütőporos amerikai palacsinta akkor is nagyon finom lett, ha itt-ott feketébbre sikerült sülnie. Legközelebb érzem, hogy szebbek lesznek.Még egyszer köszönöm az instrukciókat,Ágnes
Ágnes, remélem, tényleg segítettem! És bízom benne, hogy egyszer nekiállsz majd a klasszikus palacsintának is…:))
Szintén Tefal, piros ponttal a közepén. Szintén az első mindig leég, és azt rögtön meg is ehetem, így biztos, hgoy jut nekem..:)))És a nagymamámnak van egy olyan, amit írtál. Fekete, kb 50 centi a fogója, az alja már nem egyenes,nem áll meg a lángon, csak ferdén, úgy, hogy szinte mindjárt leborul, és mégis olyan palacsintákat süt benne, aminek nincs párja. Még valami! Én régen dobáltam, mostmár csak megfordítom, és szerintem már nem is tudom dobálni sem… És bekeverve pihen a tészta, hogy a liszt duzzadjon, és olajat keverek eleve a tésztába, viszont cukrot is teszek bele, mert különben nincs íze!:)
Én bizony a hagyományos palacsinta sütővel dolgozok, ami már nem az új színében pompázik, hanem fekete. Ha véletlen odaég, akkor pedig megsúrolom. De ahogy most írtad ezt a Tefal-os sütőt, arra is nagyon rákívántam, már csak azért, mert gondolom, hogy abban még a lányom is el tudná készíteni ezt a finomságot, kellő bátorságra tehetne sort vele. Köszönöm ezt a komoly tanulmányt, látszik, hogy nagy jártasságra tettél már szert az életedben. Szóda helyett ásványvízzel készítem el úgy, hogy fele szóda, fele tej. Csak ennyiben írtam át a Horváth Ilona könyvében található receptet. Jó, hogy írtad a keltet, azt még csak egyszer, ha kipróbáltam, pedig biztosan remek. Az őszi szünetben kapnak is a gyerekek belőle.
De jó annak, aki tud palacsintát sütni!!!! Anyukám szokta nekem mindig sütni, mert nekem mindig leragad, és a végén berágok. Hiába! Tudok kenyeret, kalácsot, húst sütni, de palacsintát nem. Azért ezzel a recepttel még próbálkozom, mert soha nem adom fel. Csak időnként elmegy a kedvem tőle. Aztán újból nekiállok…..
Szepy, szerintem a dobálás olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni…:)) Egyébként én is teszek a tésztába cukrot!Mária, a mamáimnak is olyanja volt/van, és mindegyik remek palacsintát süt(ött) benne. Nekem leragadt, innentől elvesztettem a bátorságom, és nem próbálkoztam vele többet. De most már lehet, hogy újra megpróbálnám… A Tefallal tényleg az a jó, hogy a gyerekek is lazán megsütik benne.Nelly, aki kalácsot és húst tud, az tud palacsintát is!!! Vegyél egy jó palacsintasütőt, úgy próbáld meg! (És ne tegyél túl sok tojást meg cukrot a tésztába!) :))
Sziasztok!Nem gondoltam volna, hogy ennyire függ a palacsintasütőtől a palacsinta.Én amióta férjhez mentem, azóta nem tudok palacsintát sütni. A hiba: olyan kemény lesz, hogy nem lehet göngyölgetni. Arra gondoltam, hogy a villanytűzhely az oka. (Otthon gáztűzhely volt.) Lehetséges ez szerintetek? Vagy a palacsintasütő más? Vagy Én?Azért én is mindig próbálkozok. 🙂
Szia!Emlékszem, volt ilyen tapasztalatom nekem is, hogy törött a palacsinta, valamikor nagyon régen, és bizony nem is emlékszem, mire jutottam akkor – de lehet, hogy a serpenyő volt a hibás. A tésztába mennyi tojást teszel? Próbáltad hígabbra készíteni?
Próbáltam hígabban is, többfajta recepttel is. 8( 1 tojással szoktam.
Tegnap leadtam a rendelést 2 Tefal p.sütőre! Mert ugyi télleg a tepsi a lényeg. Nagyinak fekete volt. Az az igazi füstös. Hogy micsoda palacsinták keltek életre benne. És mindíg édes volt a palacsintája. Így én teljesen meglepődtem, amikor az első nem édes palacsintával találkoztam. Meg hogy nem lehet bele cukrot tenni, mert leragad. Nekem meg az édes a természetes és soha nem ragad le a cukor miatt.
Ja és szódavízzel, kevés tejjel fan vagyok. Megjegyzem anyukám csak tejjel, hihetetlen vastag és sós palacsintát csinál. Nagyi meg hajszál vékony édes, könnyű palacsintált. Nagyi már nem él, de én az ő receptjét szeretem. Még valami, nagyi nem állni hagyta a masszát, hanem kevergeni kellett. Persze nekem. Jó sokáig. Most nagyon gondolkodom, hogy azért csinálta-e, hogy lefoglalja szertelen unokáját, vagy tényleg célszerű sokáig kevergetni.
Morchi, akkor valószínűleg a palacsintasütő lesz a ludas!
Jehudit, az én mamáim is azzal sütötték, mindkettő remek palacsintákat tud(ott). (Már csak egyikük él.)Lehet, hogy ezekhez direkte nagymamának kell lenni?
Maimoni én fél kg liszthez nagyon kevésnek tartok 1 tojást. Az ilyen tésztát valóban nem lehet hagyományos sütőben sütni, csak teflonban. Én 100g-onként adok 1 tojást, viszont így bármiben klasszul megsüthető.
Annál keményebb a palacsinta, minél kevesebb tej és több víz van benne. És ha nagyon kevés a zsiradék, kevés a tojás is keményít.
Jó hogy mondod, ezt rosszul írtam; a fél kilóhoz jettőt szoktam…Köszi!
Vagyis kettőt. Remélem, nem okoztam vele senkinek kellemetlenséget… Javítottam!A mamám azt mondta, a tojással azért kell vigyázni, mert ha sok, akkor meg szakad a tészta – lehet, hogy ezért vagyok vele ennyire óvatos. De így nekem finom. Az is igaz, hogy az amerikai palacsinta-receptek helyből sok tojással indítanak, és nem válik kárukra, igaz, azok viszont jóval vastagabb tésztájúak.