Szavak helyett tortellini

A házilag készített tortellini maga a szerelmi vallomás. Minden egyes darabot külön-külön kell betölteni, megformázni, ráadásul sokat nem is lehet vele vacakolni, mert ha kiszárad a tészta, kezelhetetlenné válik. Szóval, ha valakit ilyesmivel várnak, az legyen tisztában vele, mennyit fáradozott vele készítője; és ha megkérdezik tőle, hogy ízlett, ne csak annyit mondjon, hogy “hmmm, egész jó volt”. A házi tortelliniért tessék lelkesedni.

Mert az csak egy része a dolognak, hogy az ember átszitál 30 deka lisztet, amit aztán összegyúr 3 tojással, egy kávéskanál sóval, meg egy kis borssal, és hogy mindezt a tésztakészítő gépén, mintha csak lasagnát gyártana, addig engedi át újra és újra, amíg a legvékonyabb fokozaton gyönyörű, egyenletes, nem szakadt vagy lyukacsos tészta jön át.
És akkor a széles csíkokat nedves konyharuhára fekteti, nehogy kiszáradjanak a várakozásban. Előveszi az előre elkészített tölteléket (például a spenótosat, amihez a két nappal korábbi húslevesben főtt húst aprítóba tette húsz deka kiengedett spenóttal, fél fej vöröshagymával, gerezd fokhagymával, sóval, borssal, tíz deka túróval, és jól összekevertette), majd fogja az első csíkot, hosszában félbevágja, keresztben pedig úgy szabdalja, hogy négyzeteket kapjon. Ha jó a szemmértéke és biztos a keze, akkor ezek 7×7 centisek lesznek (legalábbis, ha Atlas tésztakészítő géppel rendelkezik az illető). Ezután fog két kiskanalat, amelyek segítségével a négyzetek közepébe tesz egy keveset a töltelékből. Két egymás mellett levő élet megvizez az ujjával, ráhajtja a szemközti oldalt; így háromszöget kap. Ennek a töltött háromszögnek a két sarkát, mintha valami kendővel tenné, egymásra illeszti,  és megintcsak egy kis víz segítségével össze is ragasztja.
Na ekkor van készen eggyel.
És még ott van előtte a rengeteg tészta.
Miközben ujjai sebesen járnak, kedves történeteket elevenít fel magában a múltból, csak hogy gyorsabban menjen az idő. Az is végigfut a gondolatain, hogy tulajdonképpen a csillagok égről való lehozása és a tortellinigyártás között nincs olyan irdatlan különbség. Még a Belga Szerelmes vagyok című száma is eszébe jut, vigyorogva énekelgeti magában a refrént, “tebeléd, tebeléd/ szerelmes vagyok én”, és tudja, nem is lehet ez másként, ha ilyen erőfeszítésre képes ő ezért az emberért. Aztán az ötvenedik darabnál mégis megkérdőjelezi, normális dolog volt-e nekiállni ennek a műveletnek, de meggyőzi magát, hogy legalább egyszer ezt is ki kell próbálni.
Legközelebb tökéletesen megfelel majd a lasagna is.
Na de még messze a végső cél. Ha elkészült a tortellinikkel, feltesz egy fazék vizet a gázra, és amíg felforr, összedob egy jó fokhagymás sajtmártást. Ehhez megolvaszt öt deka vajat, rádob két evőkanál lisztet, kevergeti, pirítgatja kissé, aztán két gerezd összenyomott fokhagymát ad hozzá, majd felengedi fél liter tejjel. Jól elkeveri habverővel, sózza, borsozza, szerecsendiózza, és amikor forr, és már látszik, hogy a sűrsége megfelelő, egy tubus camping sajtot is belekever.
Ha felforrt a víz, több részletben főzi a tésztát, nem kell sok idő, pár perc csupán adagonként, majd leszűri, tányérokra osztja, bevonja sajtmártással, megszórja reszelt sajttal, és könnyedén megkérdi:
– Van egy kis tortellini drágám, kérsz?

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)