Azt hiszem, akinek blogja van, az időnként elszórakozik azzal, hogy megnézi: milyen kulcsszavak alapján találnak rá a google-ból olvasók. Én is el szoktam olvasgatni, és sokszor jókat nevetek, vagy épp csodálkozom. Egyszer úgy jutott hozzám valaki, hogy azt gépelte a keresőbe: “ha hülye gyerekem van”.
Van olyan szösszenet a blogon, amiben a hülye is, a gyerek is szerepel, igaz, nem ebben a kontextusban, ahogy a kedves olvasó szerette volna – de azért, ha jól emlékszem, maradt jópár percig mégis. Örültem neki.
Azon a nyers véleményen először visszahőköltem, hogy hát milyen dolog ez, valaki lehülyézi a saját gyerekét, de úgy érzem, elérkeztem arra a pontra, hogy most már megértem. Nem helyeslem persze, de bizony gondolatban én is eljutottam odáig, hogy az járt az eszemben: mi van ezzel a gyerekkel? Megbolondult?
Fiú, kiskamasz. Játssza a nagymenőt a kisebbek, a nagyobbak előtt, belebambul a felnőttek beszélgetésébe, kötekedik a testvéreivel, pofákat vág, nem úgy szól vissza, ahogy kellene, és sokszor pontosan úgy viselkedik, mint az idegesítő kamaszodó gyerekek: bunkón.
Amúgy meg persze okos, értelmes, jószívű srác, és ha előveszem a fényképalbumokat, rengeteg jó történet jut eszembe vele kapcsolatban. Meg az, hogy “olyan aranyos kisfiú volt!” Hát ha valamitől, az ilyen mondatoktól mindig borsózott a hátam. Főleg akkor, amikor még nem volt gyerekem, vagy csak pár évesek voltak, és még nagyon tudtam, hogyan kell gyereket nevelni.
Valahogy most már nem olyan egyszerű. Nincsenek sémák ugyanis, amit ha bebifláz a szülő, tutira minden sikerül majd. Ha csak az én négyemet nézem: ami működött az egyiknél, az nem volt alkalmazható a másiknál – mondjuk a fegyelmezés terén. Mindegyik másmilyen, másfajta bánásmódot igényel. Aztán majd húsz év múlva kiderül, hogy jól csináltuk-e.
Hát ilyesmiken morfondíroztam, miközben a frissen készített birsalmalekvárból, meg pár szem körtéből, egy kis gorgonzolából, rozmaringból és fehérborból valami csudafinomat hoztam össze – Limara nyomán.
A körtéket félbevágtam, magházukat kivájtam, és finom fanyar-édes birsalmalekvárral töltöttem meg. 5-6 kis kocka gorgonzolát helyeztem el rajtuk, majd rozmaringleveleket potyogtattam a felekre. Kisebb tepsibe ültettem a körtéket (mindegyik aljából levágtam egy kis részt, hogy stabilan üljön), öntöttem alá úgy 1,5 deci fehérbort, és fél órára betoltam a 210 fokos sütőbe.
Limara köretként említi, el is tudom képzelni sült húsokhoz; mi csak úgy magában ettük, könnyű vacsora gyanánt.
Na persze, kamaszodó fiúknak ez nem ízlik. (De azért szeretjük őt így is, ahogy van.)
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Jajj, de ismerős érzések…Ennél már csak az bonyolultabb számomra, mikor egyetlen gyermek tud egyazon napon kétféle énjében megnyilvánulni….Nem, nem skizofrén..Csak nagyon kamasz. Piszok nehéz követni ezeket az érzelmi hullámvasutakat….
Hajaj, szülőnek lenni nem egyszerű feladat és sehol sem tanítják. 27 éves felnőtt fiam kapcsán mondogatom most már: nem követtem el túlságosan nagy hibákat. Igen, el lehet jutni erre a szintre is. :))) Mert pontos, megbízható, becsületes, jó csapatmunkás, stb. stb. egy rakás erényét fel tudom sorakoztatni, ami részben az én nevelésem eredménye. De mindentől függetlenül a szekrényében továbbra sem tart rendet, mosogatni csak akkor szokott, ha már nincs amiből enni, pedig mennyit kérleltem szép szóval, mennyi szidást, büntetést kapott azért, hogy ezeket is szépen megtanulja. :))) No, hát ez ilyen: emberből vagyunk és a gyerekeink is emberből vannak.
Érdekes, hogy mennire le lehet írni ezeket a szavakat brmilyen korra értelmezve. Még nem tartunk ott, ahol ti, két kislányom van, 3 és fél éves a nagyobbik. De tűz és víz a kettő, vagy ég és föld, ahogy akarjuk, persze, egyik sem rossz értelemben. De amit az egyik nem adott meg (főleg negatívumokra értem, pl. nemalvás, el nem maradás mellőllem, sok sírás) azt megkaptuk a másodiktól. És hisztiből is jutott nekünk, ugyancsak Kisebbikem által. Szóval, tapasztalatból nem írhatok, mint Alíz vagy Trinity, de én is bízom benne, hoyg minden nehézség ellenére, mire felnőnek, sikerül belőlük embereket nevelnünk. 🙂
Hát igen, a kamaszkodó gyerek az pimaszkodó is egyben. Én már nem egyszer estem át ezen. Pl. a nagy fiammal soha semmi bajom nem volt, a nagy lányommal annál több, a most 13 évessel még több, a többit nem tudom, mert még kicsik, de próbálkoznak rendületlenül. Veled érzek és átérzem, hogy milyen nehéz is kimondani, hogy ez a gyerek “””” 🙁 Üdv. Mária+9 gyerek
Trinity, pont ez az, de nemhogy egyazon napon, hanem ugyanabban az órában képes a két énjét váltogatni.Alíz, azért ezt jó lehet látni! Remélem, én is elmondhatom ezt majd mindegyikről! (A mosogatással kapcsolatos kérdés végülis nem olyan vészes, szerintem…:)))Sedith, nekem az első kettőnél, amíg kicsik voltak, simán ment minden. Aztán a harmadiknál sokszor csak álltam, hogy akkor ez most mi? Vele másképp kell? Hát igen, másképp…Mária, emelem kalapom! Kilenc gyerek… hát azért az nem semmi.:o
Kedves Maimoni! Egy ideje már olvasom a blogodat, nagyon tetszik! Gratulálok a családodhoz és a finom ételekhez is! :)Meg tudnád írni, hogy hol lehet megnézni, hogy milyen keresőszavakkal jutottak el az olvasók a bloghoz? Én is írogatok, de eddig még nem jöttem rá, hol lehet megkukkantani.Köszönöm előre is!www.kildi.blogspot.com
Köszi Ildi! :))Ami a google-os kérdésedet iileti: a blogodba bele kell illesztened a Google Analytics követőkódját, a blogger-fiók belépőoldaláról be tudsz menni az Analytics-be is, hozz létre egy fiókot ott a blogodhoz, és csinálj úgy mindent, ahogy oda van írva! Ha nem megy, szólj…:) Bár én nem vagyok egy nagy számítógépes szaki, ilyesmiket most már meg tudok csinálni.
Nagyon szépen köszönöm! Megpróbálom, remélem sikerülni fog 🙂