Pár hónapja egy rég látott kedves ismerősöm ebédelni hívott Pesten a Rákóczi téri Suszterinas vendéglőbe. Tipikusan olyan helyről van szó, ahova magamtól be nem tettem volna a lábam soha. Főiskolásként ott laktam egy utcával beljebb a Gutenberg téren, este a Rákóczin leszállni a villamosról, és átvágni a sok fura alak között nem volt felemelő élmény.
A Suszterinas kívülről leginkább egy züllött kocsmára hajaz, és ezt a benyomást csak némileg tompítja a beltéri látvány. Ne ítélj a látszat után! – figyelmeztetett Sanyi; s mivel tudom róla, hogy óriási tapasztalata van a pesti éttermeket illetően, s amellett igazi gourmet, bátran hagyatkoztam rá. Először a felszolgáló lepett meg: kedves, mosolygós, kérdésekre korrekt válaszokat adó fiatal lány. Aztán az étlap: sokoldalú, bíztató. És az ételek: nagyon finomak, az adagok nagyok. Az árak ehhez képest szolidak.
De igazából nem is a vendéglőről akarok írni, csak pont ezen a helyen kezdett Sanyi töprengeni azon, hogy a legtöbb étteremben miért nincs a kínálatban tojásos nokedli? Vagy krumplistészta? Mert ha lenne, ő bizony most azt rendelne, mondta. Én is szeretem a krumplistésztát. Sőt, nem is ismerek olyat, aki ne szeretné, persze szigorúan csemegeuborkával. A krumplistészta és a csemegeuborka két amolyan komplementer íz, egyik kiegészíti, és tökéletességre juttatja a másikat. (Persze, tudom, van olyan iskola is, amely szerint bármilyen savanyúság jó hozzá; nem fogok hitvitákba bocsátkozni, egye ki-ki a saját meggyőződése szerint, amivel szereti.)
Anyám szokásos extrája az volt hozzá, hogy amikor a kész ételt melegítette egy zománcozott piros lábasban, az alja mindig leégett. Na, ezt a leégett részt vadásztuk hárman, és kapargattuk egymás elől a konyha becsukott ajtaja mögött, minél halkabban.
Amikor most legutóbb nekiálltam, erős kísértésbe estem, hogy saját gyártású kockatésztát készítsek, és legközelebb meg is fogom tenni; ezalkalommal idő hiányában egy félkilós csomagot vettem a boltban, fodros szélűt.
A többi hozzávaló:
1 fej hagyma
1 kiló krumpli
1 púpos ek pirospaprika (nálunk csak a csemege jöhet szóba)
1 cső zöldpaprika
só, bors
Az apróra vágott hagymát kevés zsíron megdinsztelem, majd rászórom a paprikát, gyorsan elkeverem, és azonnal felöntöm legalább fél liter vízzel. (Aki esetleg nem tudja: ha a pirospaprika megég, keserű lesz az étel és mehet a kukába.) Beleteszem az apró kockákra (mondjuk 1×1 cm, de nem kell vonalzóval mérni) krumplit, öntök még hozzá annyi vizet, hogy ellepje, sózom, borsozom, beledobom a kicsumázott zöldpaprikát, és puhára főzöm. Akkor jó, ha már egy kicsit szét is főtt, és emiatt sűrűsödik a leve. Amikor kész, kidobom belőle a paprikát, összekeverem az időközben szakszerűen kifőzött tésztával, ha kell, még az egészet sózom, borsozom, átkeverem, és tálalás előtt állni hagyom legalább negyedórát.
Így a tuti. Na meg persze csemegeuborkával.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nyammmm, de finom! A csemegeuborkát viszont szívesen felcserélném szilvakompóttal, vagy vörösáfonya befőttel.
Wise Lady-nél is láttam,igen ubival az igazi.Guszta nagyon!Egyébént az én házi gyártású kockám egyszer olyan vastagra sikeült,hogy krumplis táskának nevezte az uram:-)))
Húú, Alíz, egyszer azért kipróbálom úgy is!Andi, én is jártam WL-nél, még kommenteltem is neki, hogy épp ennek a posztnak az írása közben láttam, hogy ő is éppen ezt írtí ma… vicces…:))))
Jé! Számomra ez most egy új elkészítési mód. Látod milyen jó, hogy leírtad? Így is ki kell próbálni.
Mária, te hogyan készíted?
Először megfőzöm a krumplit, összetöröm és abba keverem a pirított hagymát paprikásan. Végül a főtt tésztát keverem bele. Anyutól tanultam így elkészíteni, ő szakács volt. Tényleg nem is gondoltam arra, hogy ezt másképp is el lehet készíteni. Köszönöm.
Ha tesztek még a tetejére tálaláskor tejfölt, akkor aztán az igazi. Mindig vitatkoznom kellett otthon, hogy tejföl ÉS uborka is jár a krumplistésztához. De így csúszik igazán.
Most hogy mondod, volt idő, hogy én is így ettem! És tényleg nagyon jó.
Aki mer, az nyer! 🙂 Ha látok az étlapon galuskát, akkor a kicsinek bizony én szemrebbenés nélkül megkérdezem, hogy nem csinálna-e a szakács tojásos galuskát, mert nem csak az én kedvencem, hanem a legkisebb királyfié is. 🙂 Még soha nem fordult elő, hogy azzal jött volna vissza a pincér, hogy bocs, de nem vállalja a szakács. 😀