Nálatok laknak-e zoknizabáló szörnyek?

maimoni
2009-09-28

Amikor az ember kialakítja otthonát – tegye azt egyedül, vagy családjával akár – szép lassan kirajzolódik a dolgok helye. Megvan, hova dobjuk a kulcsainkat, hova nyúlunk papírzsepiért, hol tartjuk az elemeket, a pótvillanykörtéket, a szerszámoskészletet, az ajándéktasakokat, a rajzszögeket, a hivatalos iratokat, a vasalnivalót – és a páratlan zoknikat.

Páratlan zoknija mindenkinek van. Nekünk is. Ma számoltam össze, és szemlesütve mondom: harmincegy.

Van köztük több, amit már legalább két éve rakosgatok; sokszor eszembe jutott, hogy kidobom, de mégsem teszem, mert Murphy ide vonatkozó törvénye szerint egészen biztos, hogy a párja egy héten belül előkerülne. Néha meg is lesz egy-egy árva zokni másik fele, olyankor szinte ujjongok, hogy apad a hegy, de még azon a héten kettő páratlan kerül a helyére. Aztán előfordul, hogy a ruhásszekrényekben kampányszerűen megrendezett kötelező jellegű rendrakás alkalmával még néhány zokni társra lel – de ugyanaz történik, mint az előbb említett esetben: kis idő múlva leltárilag ugyanott tartunk a szingli zoknikkal.

Emberek, hogy van ez?

Miért nem tűnnek el a zoknik párjukkal együtt?

Van egy elméletem.

Szerintem a mosógépben lakik a zoknizabáló szörny. Vagy egy szörny-család. Esetleg egész populáció.

Csakis centrifugálás és szivattyúzás idején bújnak elő, mert a gép zaja olyankor elnyomja a csámcsogást. Tartva a lebukás veszélyétől, mosásonként egy, legfeljebb kettő zoknit falatoznak meg, ám mivel viszonylag primitív lények, a rendelkezésükre álló idő alatt képtelenek megtalálni a felfalt zokni párját. Ínyenc zoknizabálók éjszaka kilopóznak a mosógépből, és a szennyestartóban keresgélnek érett, lehetőleg focistagyerektől származó lábszárvédőt.

Hogyan védekezzünk ellenük?

Fogalmam sincs. Először próbáljuk meg, hogy pár gerezd fokhagymát teszünk a dobba. Ha nem riasztja el őket, morfondírozhatunk tovább.