Szüret Józsi bácsival

Józsi bácsi volt a párom a minap, amikoris egy kis családias szüreten vettünk részt itt, a Balaton mellett. Vagyis együtt szedtük a szőlőt, ő a sor egyik, én pedig szemben vele, a másik felén. És közben beszélgettünk. Egészen pontosan Józsi bácsi beszélt, én pedig hallgattam, és  igyekeztem az agyamat felvevőmódba állítani, mert a kis öreg annyi, de annyi érdekes dologról mesélt, hogy közben az jutott eszembe, ő egy olyan eltűnőben levő nemzedék tagja, amely az élemód megváltozása miatt már nem tudta teljes egészében továbbadni ismereteit, tapasztalatait a következő generációnak. Olyasmiket hallhatok tehát, amit csak ők tudnak.

– Mi nem jártunk ám a vetőmagboltba… Amikor leszedtük az uborkát, a szép nagy darabok belsejét kikapartuk, kiszárítottuk a magokat, aztán egy száraz edényben gyönyörűen elállt tavaszig, amikor jött a vetés. Ugyanígy volt a paradicsommal, paprikával, tökkel, mindennel.

Mindig azt szoktam mondani, hogy rengeteget dolgoztunk, de sokkal szabadabbak voltunk, mint a mai városi emberek. Megtermeltünk magunknak mindent. Voltak disznaink, meg baromfiak, tyúk, kacsa, pulyka, anyám tömte a kacsát, hogy jó hízott legyen a mája. Aztán minden szombaton levágott hármat a szárnyasokból, az bőven elég volt szombat-vasárnapra. Sokan laktunk ám együtt, a szülők, aztán mi, a feleségemmel, a gyerekeink – de hát kellett is a munkaerő a földekre. Disznót télen vágtunk kettőt; anyám kisütötte a pecsenyét, aztán leöntötte zsírral, és ez így hónapokig elállt. A füstőlőben lógtak a kolbászok, sonkák, aztán ha tavasszal úgy láttuk, hogy nagyon megfogyott, levágtunk még egy disznót. Nem sajnáltuk magunktól az ételt, mert a munkához fontos volt, hogy jó erőben legyünk!

Anyám igen finom süteményeket sütött: kelt rétest, fánkot, kalácsot, prószát… nagyon tudta, mit hogyan kell.

Én még ma is sokmindent megtermelek magamnak. Van veteményesem, rengeteg paprika, paradicsom, hagyma, krumpli lett, ott az alma, a többi gyümölcs… Kukoricásom is volt, de azt kiadtam bérbe, egy német műveli, de gépekkel, képzelje. Persze, hogy olyan nagy a munkanélküliség, mert mindent kiváltanak gépekkel. Negyven tyúkom van! Még fiatalok, most kezdtek tojni, de három-négy hét múlva már szép nagy tojásaik lesznek. Képzelje, van olyan nap, hogy 18-20 darabot kiszedek alóluk!

Aztán jönnek a gyerekek, nincs egy kis ez meg az? Dehogynem, mondom, itt van, vigyétek… Nekem van időm, mért ne termeljem meg? Aztán ott vannak a  virágaim; tavaly februárban meghalt a feleségem, azóta rengeteg virágot ültettem; minden nap kiballagok a temetőbe, öt perc alatt ott vagyok, aztán egy fél órát el teszek-veszek ott, kicserélem a vázában a vágottat, megöntözöm, amit ültettem. Tudja, addig sem vagyok egyedül.

Látja ezt a gyönyörű fürtöt? Tudja, én még olyan helyről származom, ahol megbecsülték az ilyesmit, meglátták benne az értéket Nézek egy ilyen fürt szőlőt, és tudom, hogy mennyi munka van mögötte. Amikor egy autó nagy csikorogva fordult be a sarkon, szoktuk mondani egymásnak az asszonnyal, na, ennek is az apja vette az autót! Mert ha ő szedte volna össze rá a pénzt, jobban megbecsülné.

Hát ilyesmikről beszélgettünk Józsi bácsival. Remélem, lesz még rá alkalmunk, hogy folytassuk.