Túl vagyunk az első, funkcióját visszanyert hétvégén – merthogy a nyáron a hét napjainak semmi jelentősége nem volt. Mintha két és fél hónapon át csak szombat és vasárnap váltotta volna egymást. Most viszont már péntek délelőtt éreztem, rövid volt ez a hét, még nem pihentem ki, amit ki kellett volna…
Hogy fáradtságomat kissé levezessem, tegnap este elhatároztam, túrós batyut sütök. Annyira finom lett, hogy alig bírom visszafogni magam, ott kelleti magát az asztalon, én meg pont elhatároztam megint, hogy mától… khm… szóval, kicsit fogyni szeretnék. Hogy aztán most sikerül-e tényleg megvalósítanom, majd kiderül; ezt a receptet viszont leírom, mert tökéletes süteményeket eredményezett.
Hozzávalók
a tésztához:
3 dl tej
2 tojássárga
2,5 deka élesztő
2 ek cukor
7 deka vaj
csipet só
35 deka sima liszt
25 deka rétesliszt
A kenyérsütőbe öntöttem a langyos tejet, belemorzsoltam az élesztőt. Pár perc múlva – amikor az élesztő felfutott – hozzáadtam a többi belevalót, és elindítottam a gépet. Az enyém a “sütemény” programon indul azonnal, nem melegítgeti elő magát, és kb. tíz percig szoktam hagyni dolgozni, utána lekapcsolom. Most is így tettem; bent a gépben hagytam duplájára kelni a tésztát.
Közben elkészítettem a masszát, amihez kellett:
30 deka túró
1 tojás
10 deka cukor
1 vaníliás cukor
1 ek búzadara
ízlés szerint mazsola
A megkelt tésztát kinyújtottam, nagyjából 10×10 cm-es négyzetekre vágtam, a közepére tettem a töltelékből, mejd a sarkakat összecsippentve próbáltam úgy összezárni, hogy sütés közben se nyíljon szét. Ez általában nem sikerül tökéletesen, de a gríz miatt a töltelék szerencsére nem folyik ki. 40 fokos sütőben pihentettem a batyukat húsz percig, majd lekentem őket tojással, 180 fokra állítottam a hőfokot, és újabb húsz perc múlva már készen is voltak.
Maradt egy adag tészta még, amibe nem jutott túró. Ezt kör alakra nyújtottam, nyolc cikkre vágtam. A cikkek felső szélének közepére tettem egy kevés szilvalekvárt, majd felcsavartam őket – így lett belőlük kifli. A továbbiakban ugyanúgy készült, mint a batyu.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Gyönyörűek,,,én bizony a helyedben beleharapnék:-)
Elfogyott..:))Úgyhogy már nincs kísértés.
Persze, hogy elfogyott, vége a sulinak:)) Késő bánat:))Nagyon szépek lettek!!!!Azt akartam írni, milyen jó kis uzsi lesz. Hát már nem….
És filóztam rajta, hogy esetleg bukta legyen-e….:)))
Hú, de gyönyörűek!Hasonló projektbe fogtam én is, és most nem a buktasütésre gondoltam :-))
Huuu, kicsordult a nyalam, sajnos ez az en kepessegeimet sztem messze meghaladja… Sok szerencset az elhatarozasodhoz, nehez lehet ilyen kisertesekkel teli kornyezetben…., foleg, hogy te vagy a kivalto ok 🙂
Ez olyan kényszer-féle: ha már én nem ehetem, megsütöm a családnak…:)))Mazochizmus a javából.Viki, akkor sok sikert nekünk!!
Már csak azért is megsütheted a családnak, mert így aki csak menzás az iskolában, az tud vinni magának tízóraira belőle. Ha gondolod, akkor következő alkalommal bukta legyen belőle. Én úgy vettem észre, hogy ha az ember talál egy jó receptet, akkor azt elkezdheti variálni, nem bánja meg, megállja a helyét. Nagyon egyszerűnek tűnik és túl finomnak, a fénykép szépnek. Csoda guszta, nagyon tetszik.
Mária, egyre gondoltunk, pot ezért sütök este ilyesmiket! Ne kelljen reggel tízórait gyártani – csak becosmagolom, és vihetik. Na de persze, ma reggel már elhangzott: én inkább szendvicset vinnék… Amikor édes van, sós kell. Ha sós, akkor jó lenne egy kis édes. Vajon miért van ez a fáziskésés?
Nagyon gusztusosak lettek. Én se vagyok normális, hogy ételmegvonásos időkben ilyeneket nézegetek. De kell az ihlet a gyerekek ellátásához nálunk is. Ha már suli van a nagyoknak, legalább jókat egyenek. Nálunk ma túrófánk lesz a finomság, a nagyobbik fiam imádja.
Pont a napokban néztem az egyik főzős újságban a túrófánkot… Nem szoktam készíteni, de szeretném kipróbálni.
Ezt nem tudom és meg is lep, de az biztos, hogy ha már megsütöd az édest, akkor nem fogsz újra neki állni esetleg sósat is sütni. Bár, ha felkínálnád a nagyobbaknak a lehetőséget, hogy nekiállhatnak megsütni saját kezűleg a sósat… Ki tudja. A lányom inkább felajánlja, hogy elkészíti az egyszerűbb sütnivalókat, csak hadd legyen. És láss csodát, megcsinálja. Még a rendrakásra is tehetne felajánlást, hogy ő utána még szívesen el is mosogat (hahaha).Erről jut eszembe, hogy ez mekkora nagy kincs, hogyha az anyuka nekiáll sütni, hogy legyen mit vinnie a gyermekeinek másnap az iskolába. Ugye tudod magadról?
Ó, az én lányom is egyre többet süt, és egyre ügyesebb.Igazából, nekem pedig most ez a dolgom, róluk gondoskodni – hiszen itthon vagyok, főállású anyaként. Aki mindezt úgy teszi, hogy mellette még munkahelyen dolgozik – na az nem semmi. Nem tudom, hogy oldanám meg a dolgokat.