Gasztro-örökség
Amint arról írtam, nyár elején
meghalt anyósom, aki sokoldalú, művelt hölgy volt. Pedagógusként vonult nyugdíjba, majd szárnyra kapott mint költő és író. Irodalmi örökségét húga vette gondozásba, én pedig az íróasztala egyik fiókjában találtam egy zacskó fecnit. Feltépett borítékok hátoldalain, kis jegyzetlapokon rengeteg recept, néhol közbeszúrva egy-egy verssor, sőt, versszakok is… Most végre átnéztem a cetliket, és úgy döntöttem, végigfőzöm őket. Hiszen azért jegyezte le ezeket az ételeket, a készítésük módját tőmondatokban, mert valahol kóstolta, ízlett neki, és meg akarta főzni
nekünk.
De a többségét nem főzte meg. Volt néhány jól bevált receptje, ha összegyűlt a család, általában azok közül választott. Sokat viccelődtünk azon, ahogy főzött, általában felrobbantotta a konyhát. Amihez elég lett volna két edény, négyet használt, ami jó szervezéssel egy óra alatt összehozható, azzal neki elment a délelőttje… De örömmel és szeretettel készülődött, és mint egy tyúkanyó, úgy járkált körülöttünk, hozta-vitte az edényeket.
Nos, olyan receptek vannak itt, mint például sajtos lepény, parajkrokett, kukorica kapitány (!), töltött túrógombóc, terefere csirke, spárgás csirkemell-csíkok, görög krémes, krakkói sajtleves, marosmenti pulykamáj, burgonyás palacsinta, ünnepi gesztenyefánk, pozsonyi béles, burgonyás palacsinta, krumplilakoma, finom túrós lepény, tarkedli, tőkehalfilé mentás szószban, kefírkrémes torta, 2 emelet boldogság, csirkemell anyának, elefántkönnycsepp, vörösboros fokhagymás fácán.
Hát majd igyekszem.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)