Néhány napja afelett bölcselkedtem, mitől jó egy nap, és osztottam az észt a pozitív hozzáállásról. Mindig így szokott lenni, ha valamiben okoskodom, jól megkapom utána a helyzeteket, hogy gyakorolhassam a saját tanácsaimat.
A tegnapi nap bizony igénybe vett.
Kezdődött azzal, hogy reggel a piacon, amikor fizetnem kellett volna, akkor ugrott be, hogy a pénztárcámat este kivettem a táskámból. Az árus rendes volt, mondta, nem baj, legközelebb elhozom, hiszen nem ma kezdtem nála vásárolni, nem kell ezért külön visszajönni… De azért visszamentem. Miután otthon szénné égettem a sütőben a kenyérkockákat, és kifuttattam a rántott levest, úgy éreztem, jót fog tenni egy kis levegőzés, hát visszakerekeztem a piacra.
Onnantól kezdve, hogy hazaértem, Bence kezdte szívni a véremet azzal a kérdéssel, hogy mikor megyünk a játékboltba? Tegnapelőtt ugyanis a névnapjára kapott pénzekből vett magának egy mini távirányítós helikoptert, ami estére már el is romlott. Mivel a holmi több mint 5000 forint volt, megígértem, hogy visszavisszük. De aztán nem hagyott ezzel békén többet. A legváratlanabb pillanatokban – tökfőzelék habarása, fasírozott sütése, teregetés vagy éppen vasalás közben – állt mellém nyuszi tekintettel, és csak annyit lehellt “mikor megyünk?”, de látta, hogy robbanásközeli állapotba kerülök ettől a két szótól is, így hát egy idő után már meg sem szólalt. Csak állt ott, mint egy kérdőjel. Szóval, végül apa adta be a derekát: elmentek a játékboltba, ahol visszacserélték volna a helikoptert, de épp elromlott a számítógépük, így hát szóban tettek rá egy ígéretet, hogy amint a gép megjavul… Csak telefonáljunk. Feladat elnapolva.
Időközben újra hatra nőtt az ifjúság létszáma otthonunkban, aminek következtében a szokásosnál több ajtócsapkodás, rohangálás, kiabálás és bőgés strapálta amúgy is megviselt idegeimet. Kényszerstrandolást iktattam be gyorsan: hat órakor lerongyoltunk a Balatonra, és szépen megkértem mindenkit, most és itt ordítozza, futkározza és ugrálja ki magát, én pedig leheveredtem a fűbe.
Ekkor jöttem rá, mi a bajom: elég a nyári szünetből. Abszolúte elég. Jöjjön a szeptember, éljen az iskola, az óvoda, a rendszeresség, kérem vissza most már a magányos délelőttjeimet, szeretnék egy kicsit unatkozni, semmit tenni, lábat lógatni, boltba menni egyedül, rendet rakni és élvezni azt, hogy néhány óráig úgy is marad, főzős műsort nézni, dolgozgatni szépen, komótosan, csendben vagy zenét hallgatva… Elfáradtam. Remeg az az izom a szemem mellett, ami mindig jelzi, hogy itt a szanatóriumba vonulás ideje.
És amint ezt végiggondoltam, meg is nyugodtam; közel a megoldás.
Már csak hatot kell aludni…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Az a kis izom nekem is szokott mostanában pattogni a szemem alatt és azt képzelem, hogy mindenki látja. De nem, mert például a fiaim és Jeti nem. :o)Mostanában hagyom őket sokáig aludni. ;o)
Legalább megtették? Az ordítozást, futkosást a parton? :-))) Égetnivaló kölkök :-))Mi lett a sorsa a helikopternek?Nekem is szokott ugrálni a szememben egy ideg. És sajnos külső szemlélő által is látható módon – megnéztem tükörben…
De jó, hogy nem csak én érzem úgy, hogy elég a szünetből.A két nagyfiú (17 és 13) elmegy suliba, és csak a kicsivel (2,5 éves lány) leszünk itthon. És megint lesz saját napirendünk, és nem hárman kiabálnak itthon, csak Viki egyedül. Bár olyankor ő is csendesebb, ha csak mi vagyunk itthon.Ja, és nekem is remeg mostanában … Pedig már régen csinálta ezt.
szia! A szívemből szóltál.Nekem csak 2 gyerekem van 1,5 ill 4,5 éves,de elegem van a szünetből.úgy érzem sose jön el az a varázslatos hétfő.egy gyerekkel mégis könnyebb lesz.vagy nem?
Szívemből szóltál….Mennyi ilyen nap kijut!”Tikkelni”-azt hiszem így hívják, nekem is szokott a szemem mellett az ideg, mikor már nagyon kivagyok.
Altair, hagynám én sokáig aludni őket, de ezek a huncutok – egy kivételtől eltekintve – nem alszanak sokáig…Viki, ordibáltak, ugrándoztak, de ezek duracellel mennek, úgyhogy maradt energia még otthonra is…A helikopter ügyében rendesek voltak, kicserélik. Tegnap nem tudták, mert valami zűr volt a számítógépükkel, majd ma; ja igen, már ma is megkaptam párszor a “mikor megyünk” kérdést… Egy jó kis társasjátékot néztünk ki helyette.Macus, most hogy már mondogatom itt-ott, bizony, sok sorstárssal találkoztam…:))Tökmagi, igen! A varázslatos hétfő! Ez hiányzik leginkább most már. A kedvenc napom.Trinity, nekem pedig még kamasz gyerekem nincs is…;))
nagyon megnyugtattak a hozzászólások, miszerint a szemrángás egy klasszikus anyai kór, már majdnem neurológushoz, szemészhez, csodadoktorhoz szaladtam vele. de most már tudom, hogy nem vagyok egyedül, ezzel sem :-))Helga
Hát köszönöm szépen, ezek szerint nem csak én nem vagyok szuperanyu, aki imádja, ha a gyerekei hónapszám itthon lebzselnek. Mert az mindenkinek milyen jó! A fittyfenét 🙂 Mivel a kicsivel itthon vagyok, az oviban megkértek szépen, ugyanmár, ne vigyem őket egész nyáron. Kemény csaj voltam, azt mondtam, ok, többnyire, két hétre azért mennek. Ez a hét lett volna a második, gondoltam, kiheverem a nyaralást, meg felkészülök az iskolára. Hát, erre nem betegek lettek? Úgyhogy továbbra is 3 gyerekkel itthon, elfáradtam. A lányok is panaszkodnak, hívjunk valakit át, úúúgy unatkoznak. Napersze, lázas beteghez hívjak vendéget 🙂
Ha az a kis izom rebeg akkor tessék szedni MAGNÉZIUMOT, mert az izomrángás a magnéziumhiány jele! Arról nem is beszélve, hogy a stressz ellen is nagyon hatásos. Ajánlatos este bevenni, vacsora után. Ennyire egyszerű, nem kell megvárni a teljes idegkimerültséget! Ja, és csak B6 vitaminnal együtt szedjétek. A bejegyzés remek volt, nagyon jól szórakoztam, köszönöm!!!
Lelkemből szóltál:-)
:)Én is alig várom már azt a varázsos hétfőt.(Ami ebben a tanévben keddre esik.) Igaz, nekem az azt jelenti, hogy az itthoni kettő saját meg néhány vendég helyett kapok egy osztálynyi más gyerekét. De akkor is várom!
Köszi, Dokinéni,a magam részéről alkalmazni fogom!Muzsi, szerintem azok a szuperanyukák nem léteznek. Én is azt hittem, ismerek ilyet, de aztán pár év múlva ott volt az idegösszeroppanás szélén…Lehet, hogy egy ideig az ember meg tudja csinálni, de hosszútávon… hát, nem láttam még. Közelről.
Húú, na, annak örülök, hogy más gyerekével nem kell bajlódnom… Persze, akinek ez a hivatása…:))
Vicces vagy, minden jo anya szuperanya, de az nem azt jelenti, hogy nnincsenek hataraink es csak egy kozepes hegy elhordasara eleg eronk…
Ja, ha így nézzük…:))Persze, az egész média olyan képet közöl, ugye, hogy az igazi jó anyuka 1. mindig hófehérben jár, az egész családjával együtt, 2. vidáman mosolyog, amikor azok a kis huncutok direkt sárral és fűvel maszatolják össze a ruhákat, sőt kihívásnak veszi, hogy végre megmutathatja, mire képes a szupermosószere.Na, hát erre mondom, hogy ilyen szuperanyukák nem léteznek.
Az iskolai szünet problémáján minden szülő átesik. Annak idején örültem, ha elkezdődött a suli. Ált. fiamnak hatalmas mozgásigénye volt, a lakásban is focizott egy kislabdával. Háromgyerekes barátnőm is fellélegzett, amikor megkezdődött a suli. Ő a nyaralás alatt is kifáradt.
Néha elgondolkodom azon, hogy ha nem lennék itthon a gyerekekkel, hova tenném őket nyáron? Két és fél hónapig úgy gondoskodni róluk, hogy az ember nem tud ott lenni,rettenetes nehéz lehet.
Én azokat a gyerekeket is sajnálom, aki egész nyáron napközis táborban vannak. Ugyanazok a tanárok, társak, semmi változás. Az én gyerekkori szüneteimből sok így telt el. Viszont a SZOT gyermeküdülőket nagyon szerettem, jobb társaság volt, mint suliban. Szerencsére felső tagozatos koromra egyedül lehetett engem hagyni. Volt, hogy megbetegedtem a napközitől. Szerencsére fiam hírből sem ismeri, meg tudtuk oldani a felügyeletét.
Én nem voltam soha napközis táborban, a férjem viszont rengeteget. Nekem ott voltak a nagyszüleim. A gyerekeink sem voltak soha, max. 1-1 hetes foglalkoztató táborokban: kézműves, horgász, sport.
Szia!Részben stimm nálam is (azt a helikopteres dolgot nagyon át tudtam élni, a fiam totál ilyen :)viszont nekem nagyobb stressz a sulikezdés. Én a nyarat jobban szeretem a szünettel.Én rettegek a keddtől, amikor beindul az óramű, reggel fél 8-ra oda kell érni satöbbi, mindig van kötelező program stb. Csak délig vannak oda, pontosabban negyed 12-kor szedem össze őket, a délelőtt arra lesz elég, amire eddig is: ebédfőzés stb. Mondjuk eddig mindig volt itthon valaki. Délután meg tanulás és egyéb foglalkozások, ami miatt: vissza a suliba.A nyarat mi sem tudnánk máshogyan megoldani, mert csak az egyik részről élnek a nagyszülők, az ország másik végében, akiket többnyire mi látogatunk, tehát nekem senki olyan rokonom nincs, aki segíteni jönne.Ha én akarok lazítani-találkozni valakivel -egyszemélyben és nem ötödmagammal-, akkor általában szombat délután van rá lehetőségem, a férjem vigyáz rájuk, amíg oda vagyok, de ez sem mindig sikerül, mert van, hogy hétvégén tart órát. A magnézium ötletet meg jó, hogy eszembe juttata a Doktor néni, mert évekkel ezelőtt segített a stresszes viszgaidőszakban.Mondtam már, hogy nem szeretem az időmérő eszközöket? :))
tlenul talaltam ra a blogodra…es IMADOM…de tenyleg, annyira egyforma vercsoport vagyunk mi ketten. SOk sikert a gyerkockekhez. Matol egy ujjab redszeres olvasod van:-) Puszi Elina Szlovakiarol.
Üdv a fedélzeten, örülök neked:))
Az idén én is ezt érzem egy kicsit, pedig csak ketten vannak, de úgy tudnak ordítozni és futkározni egész nap hogy augusztus kicsit hosszúra sikeredett .-) Aztán elkezdődik az ovi,suli és tudom hiányozni fognak,de lesz egy kis csend délelőtt legalább…