Könyv-játék
Alíz dobta nekem a labdát egy újabb játékban, amely bújtatott könyvajánló: az általad olvasott kötete(ke)t üsd fel a 161. olalon, és oszd meg olvasóiddal az 5. mondatot. Aztán azért, persze, az ember csak-csak ír valamit arról a könyvről is…
Azzal áltatom magam, hogy sokat olvasok, ám a helyzet az, hogy mire este bedőlök az ágyba, általában három oldal után egyszer csak arra ébredek, hogy már megint aludtam. Azért, ha tudok, napközben is próbálok időt nyerni olvasásra, mert általában két-három könyv ácsorog egyszerre az éjjeliszekrényemen, várva, hogy végigérjek rajtuk. Kell egy könnyed, szórakoztató, aztán mindig van egy könyvtári, amit el kell olvasni, mert lejár a határidő, aztán van valami szakirodalom – hiába, a gasztrobloggerség kötelez.
Jelenleg a szakirodalom könyvtári, de ezt a könyvet sürgősen meg kell szereznem a saját könyvespolcomra is. A kért mondat:
“A “szőke” Tiberis homokja, agyagja a tengerpartot messze kitolta azóta, és Ostia – kikötőstül, színházastul és gabonatárolóstul – ma tizenkét kilométernyire van a tengertől, a szárazföld belsejében.”
Lénárd Sándor A római konyha című művéről van szó. Gondoltam, írok róla valamit, de aztán egy olyan remek cikket találam a
Siluneten, amit nehéz lenne überelni. Úgyhogy inkább idézem.
“Vannak emberek, akik sok mindenhez értenek. Van, aki tud verset faragni, villanykörtét becsavarni, krumplit pucolni. Van, aki beszél franciául, oroszul, németül és angolul. Van, aki fel tudja sorolni a világ legmagasabb hegycsúcsait csökkenő sorrendben. Van, aki pötyög valami hangszeren, és időnként megnyer egy-egy kvízversenyt, vagy felállít valamilyen világrekordot. És volt Lénárd Sándor.
A polihisztor más. Ő mindezt a tudást egy személyben és egyszerre gyakorolja. Ezért lehetséges, hogy az ilyen ember írásának illata van, íze, muzsikája, éghajlata. Az ilyen ember 12 nyelven beszél, olaszul, németül, angolul és magyarul publikál, újságot szerkeszt, orvosként praktizál, latinra fordítja a Micimackót (Winnie ille Pu), majd görögül is belekezd, de mivel időközben meghal, abbahagyja. Mielőtt azonban lehunyná a szemét, letelepedik Brazíliában, közelebbről Dona Emmában. Csak mert orvos, időnként összekeverik a náci bűnössel, Mengelével, de szerencsére kiderül, hogy ő nem a haláltáborok hóhéra. Az ilyen ember rajzolni is tud, meg muzsikálni. A rajzai finom és érzékeny röntgenképei az életének. A háznak a világ végén. Egy növénynek a világ végén. A rajzainak, akárcsak az írásainak, illata, íze, aurája van. Mint a japán vagy kínai metszetek, olyanok ezek a rajzok.
Az ilyen ember rajong Johann Sebastian Bachért, és ha alkalom kínálkozik, kvízversenyt nyer imádott zeneszerzőjének bemutatásával, egyben kisebb Bach-reneszánszot indít el az őserdők árnyékában. Az ilyen ember a nyereményből vásárol egy gyógyszertárat, kúrálja az indiánokat, a rendelés szüneteiben pedig játékokkal szórakoztatja gyerekekből és bennszülöttekből verbuválódott közönségét. Az ilyen ember főztje költészet, annak is gyógyító hatása van. Az ilyen embert Lénárd Sándornak hívják. Lénárd Sándornak lenni nem lehetett könnyű dolog. Talán ezért van, hogy azóta sem próbálkozott meg vele senki.
Az ilyen ember rendhagyó szakácskönyvet ír a római konyháról. A Római konyha elsősorban nem szakácskönyv. Nem is kultúrhistória. A Római konyha leginkább gasztronómiai esszé, regény, útikönyv, itinerárium, füveskönyv, remedium. Leginkább azonban egyik sem. Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk: orvosi munka. Receptkönyv, de nem szakácsok, hanem gyógyulni vágyók számára. Ez a könyv azoknak szól, akik elveszítették életkedvüket. Akkor kell elővenni, amikor az ember élete megfeneklett, keserű szájízzel ül a lesötétített szobában, bámul maga elé, és az életnek semmi értelmét nem látja. Életuntság és álmatlanság ellen íródott. Adagolása naponta háromszor két-három oldal, vasárnap délután legfeljebb tíz. Aki próbált már faszénparázson sütni-főzni, tudja, mit jelent ez. Életben tartani a tüzet, pontosabban az izzást, a faszén egyenletes, sosem lobogó lángját. “Az újonc öt perc múltán azt hiheti, a keze szakad le tőle mindjárt. Holott tízéves kislányok három óra hosszat is szítják a tüzet a babosfazék alatt, és nem fáradnak el. Olyan ez, mint a zongoránál: tízpercnyi Czerny elfárasztja, a Wohltemperiertes Klavier megnyugtatja a kezet.”
Minden út Rómába vezet. Minden út a gyomorba vezet. Róma Európa gyomra. Ha ezt tudták volna a földrajztanárok, minden órához étlapot mellékelnek. A földrajztanárok ebben az esetben megmenthették volna a világot. Ha ugyanis étlapot mellékelnek az óráikhoz, az emberiség még ma is békében élne, és pusztán azon vetélkedne, hogyan főzze le egyik a másikát. A földrajztanárok e helyett arra voltak kíváncsiak, mi Olaszország fővárosa. Róma, vágja rá Steinmann, a jó tanuló. És ezzel a világ megérett a pusztulásra. Mert a világ összes jó tanulója azt hiszi, hogy Róma főváros mivolta pusztán közigazgatási tény. A tények azonban eltakarják a valóságot. Róma azért válhatott Itália fővárosává, mert a pastasciuttának színt és jelleget adó sugót (mártást) ősidők óta itt készítik a legváltozatosabban. Lénárd Sándor tudta ezt.“
Na, mivel ez ilyen hosszúra sikerült, a többi könyvről majd máskor értekezem. Én pedig leginkább arra lennék kíváncsi,
Cserke milyen 5. mondatokat idéz a 161. oldalról…
Meg aztán láttam, hogy még
Trinitynél sem járt a kérdés. Meg
ChefVikinél sem. Szóval, ti mit olvastok mostanság?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
