Mai Móni

Cukkínilepény

– Anya, mi lesz az ebéd?

– Öööö… olyan tócsiféle. Majdnem pont ugyanolyan.
– Mmmm, nagyon finom, miből van?
– Ízlik? Akkor megmondom: cukkíniből.

Bizony, két kisebb cukkíni ment bele, és épphogy elég lett! Ha valami, hát ez diadal! Öröm volt nézni, nyelték, mint kacsa a nokedlit.

Valóban úgy készítettem, mit a tócsit, ám mivel a cukkíni nedvességtartalma jóval nagyobb, mint a krumplié, végülis az almás palacsintára hajazott a massza állaga. Mennyiségeket nem írok, mivel a cukkínihez kell igazítani az összes többit. A következőképpen készítettem: 2 zsenge cukkínit meghámoztam, lereszeltem (a magjukat nem kapartam ki, tényleg nagyon zsengék voltak), jól megsóztam. Hozzáadtam egy tojást, kb 3 deci aludttejet (egy kis pohár tejföl/joghurt/kefír is megteszi), és annyi lisztet, hogy sűrű palacsintatésztát kapjak. Utánasóztam, borsoztam, és megszórtam egy kis kaporral is. Olajjal kikent palacsintasütőben sütöttem meg pont úgy, mint a palacsintát.

A kész lepényeket többféle töltelékkel láttam el: volt, amelyikbe csak tejfölt és feta sajtot tettem. Aztán eszembe jutott, hogy reggeliről maradt néhány főtt tojás; ezeket lereszeltem, tejfölt, feta sajtot, egy kis reszelt cheddart, sót, borsot, kevés fokhagymát kevertem hozzás, és ezekkel töltöttem be a tésztát. De el tudnám készíteni juhtúrós-gorgonzolás, eseteg egy kis padlizsánkrémes-sajtos betéttel… A végtelenségig variálható, és mivel az én kis finnyás tesztcsoportomnál átment, bátran ajánlom mindenkinek.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. trinity says:

    De jó-ez megint más, mint ahogy én csináltam…Eszméletlen sokféleképp lehet és tényleg nagyon finom!!!

  2. Maimoni says:

    Most néztem a tiédet, nagyon jó lehetett, és nagyon hasonlítanak egymásra… Hiába, annak a cukkíninek muszáj elfogynia…:)))

  3. muzsi says:

    hmm, megvan a holnapi ebéd, köszi 🙂

  4. Kicsoda says:

    tok jo dolog, nalunk a tegnapi reggeli volt cukkini lepeny! A tejfol jo otlet bele!! En turokremmel `toltottem` es goffri dutoben sutottem, igy olaj sem kellett es jo ropogosak lettek. Egyebkent en is 2 cukkinit csinlatam (4 embernek) de siman elfogyott volna 4-bol is:-)

  5. Maimoni says:

    A gofrisütő is jó ötlet, de azt nekem még kellene vennem 2-3 darabot, hogy tartani tudjam a tempót az evéssel…:)))

  6. Maimoni says:

    Ja, Muzsi, nálunk már vacsorára is ezt kérték…

  7. Altair says:

    Pont nem tudtam, hogy mit kezdjek a cukkinivel, amit a szomszédasszonytól kaptam. Majd holnap jól megetetem velük, mert ha nem ismerik fel, talán nálunk is elfogy! :o)Szerinted tökkel is működik, mert azt is adott (kettőt is)?

  8. Maimoni says:

    Szerintem tuti. Az is eléggé semleges ízű. De tököt jól el lehet sütni lecsóba (Fűszeres Eszternél láttam a receptet), meg talán sütibe is.

  9. muzsi says:

    Megcsináltam, jó lett, de az egyszem itthon levő és felnőttkaját már evő gyerekem köszönte szépen. Ki kér egy kis cukkinis lepényt? :)Legközelebb bátrabban borsozok…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!