Nem nagyon szólunk róla, mert nem tudjuk pontosan, mi is az, mert fájdalmas, ha valakit elér. Olyannyira, hogy olyankor nem is tudjuk, mit mondjunk – mert az, hogy őszinte részvétem, az sokszor olyan banális.
Igen, a halálról beszélek.
Ugyanúgy az életünk része, mint a születés. Ahogy bejövünk ebbe a világba, ki is megyünk innen, és ahogy megünnepeljük a születést, nem hagyhatjuk szó nélkül a halált sem.
Ezesetben nem filozófiai, hanem gasztronómiai oldalról közelíteném meg a témát.
Mert hát ugye ott a halotti tor.
Ifjabb koromban sámánista rítusnak tekintettem, morbid eseménynek, úgy gondoltam, milyen hülyék az emberek, meghal egy rokonuk, erre meg jól bezabálnak. Aztán, ahogy teltek az évek, és szaporodott az általam látott halotti torok száma, arra jöttem rá, hogy bár a neve rettenetes (nem tehetek róla, mindig a disznótor jut eszembe), de szükség van rá: oldja a feszültséget, gyógyír lehet a gyászolóknak a hozzátartozók szavai. Rég nem látott rokonok találkoznak, és sajnálják, hogy esküvőkön és temetéseken látják egymást csupán; elbeszélgetnek, és a végén már mosolyogva emlékeznek meg az elhunytról, újabb és újabb adomákat elevenítve fel a családi legendáriumból.
Szóval, ma már azt tartom, halotti tor kell.
S mivel most nemcsak résztvevője, hanem szervezője voltam egynek, arra gondoltam, ha már egyszer így esett, megosztom a tapasztalataimat azokkal, akiket érdekel, vagy akiknek sajnálatosan hasonló feladat jut.
Tehát, először is össze kell számolnunk a várható résztvevőket. A legjobb, ha telefonon le tudjuk egyeztetni a meghívandó személyekkel, el tudnak-e jönni, és hányan lesznek. Ez azért is praktikus, mert így nem a temetésen kell szólni nekik, amikor amúgy is nehezen beszél az ember. Ráadásul elkerülhetőek a félreértések, s nem a későbbi beszélgetések során derül ki, hogy X azért nincs ott, mert mindenki azt hitte, majd a másik szól neki.
Ha nincs módunk teljeskörű cateringet igénybe venni, és magunk vendégeljük meg a hozzátartozókat, a következő dolgokra figyeljünk:
1. Ami a helyszínt illeti: szerintem praktikus, ha viszonylag semleges helyet tudunk találni, ahol nem folyton az elvesztett személy holmijaiba botlik az ember. Anyósom temetése után mi most hozzánk, az udvarra szerveztük az összejövetelt. A rokonoknak ismerős volt a hely, de mégsem Rá emlékeztette őket a környezet. Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk, és a délelőtti eső szépen elvonult, mire nekünk kellett, a Nap is kisütött. Ha esett volna, persze, a lakásba kellett volna behúzódnunk.
2. Az ételek: igyekeztünk egyszerűsíteni a dolgunkat. Mivel nem sikerült pontos létszámot tudnunk (először 25 főre készültünk, aztán 35-re, végül, ha jól emlékszem, 38-an lettünk), igazából fogalmunk sem volt arról, hogy elég lesz-e az étel, vagy sem. De elég lett. Ami készült (Éva barátnőmnek hála, mert ha ő nem segít…):
Saláták
Görög saláta (1 uborka, 4 paradicsom, 4 paprika, 1 csomag feta sajt)
Ecetes-hagymás krumplisaláta
Majonézes burgonyasaláta (Három kiló krumplit főztünk meg héjában, ezt osztottuk kétfelé – a majonézes népszerűbb volt.)
Orosz hússaláta
Majonézes zöldséges tésztasaláta
Húsok:
– Egy nagy egész pulykamell fűszerezve, hagymákkal együtt sütőzacskóban megsütve.
– Egy nagy sertés rövidkaraj csonttal, szintén fűszerezve, mustározva, egészben, sütőzacskóban sütve.
Az orosz hússaláta a csonton maradt, illetve a szeleteléskor leszakadt kis darabokból lett.
– Egybensült fasírt fél kiló darált húsból – ebből lehetett volna több is, pillanatok alatt elfogyott.
Mindegyiket hidegen szeleteltük fel.
Sütemények:
Egyik kedves rokon előző este bejelentette, hogy hoz három tálca süteményt – az édes tészta kérdést ezzel meg is oldotta (a tálcák zserbót, meggyes és gesztenyés kifliket, illetve egy omlós tésztából készült mákos-lekváros süteményt tartalmaztak.)
Egy közeli cukrászdából rendeltem 1 kiló túrós és 1 kiló sajtos pogácsát.
Bőven elég volt.
Szendvicsek:
16 ciabattát vettünk vésztartaléknak; sonkás és szalámis szendvicseket készítettünk tojással, salátával, paradicsommal, paprikával, és egy külön kis edényben mellékeltünk majonézt is.
Jó ötlet volt, majdnem mind elfogyott.
Kenyér:
1 csomag szeletelt fehér, és egy magos-rozsos került az asztalra, nem igazán volt rájuk szükség.
Italok:
Borral elláttak minket a borász rokonok, sört elfelejtettünk venni, bár nem is reklamált senki. Volt néhány rövidital – pálinka, likőr -, és persze üdítők: 3 kóla, 3 fanta, 3 ásványvíz, 6 liter rostos.
A kávégépet levittük az udvarra (szerencsére gombnyomásra darál-főz, úgyhogy sok gondunk nem volt vele), mellé tettünk minden kelléket.
3. Elrendezés
Ha van elég helyünk, hogy mindenkit leültessünk, hát tegyük meg. Ha azonban kicsit lazább összejövetelre vágyunk, vagy kevés a hely, állófogadással oldjuk meg a vendéglátást. Három nagy kerti asztalt toltunk össze egy sorba, vettünk rá négy méter jóminőségű papírterítőt (450 forint volt métere), és ezen helyeztünk el mindent. A székeket a terület szélére húztuk, aki le akart ülni, le tudott, de a többség állva beszélgetett, jött-ment.
4. Egyebek
Legyen: elég evőeszköz, tányér, pohár (nem tudtunk papírpoharat beszerezni, műanyagot meg azért nem akartunk, úgyhogy maradt az üvegpohár – bár így többféle volt, na persze, ilyenkor az kit érdekel), kávéscsésze, kiskanál, kockacukor, kávétejszín, kis kancsóban meleg tej (persze, úgyis kihűl), szalvéta, abrosz, tálalóeszközök, és egy hely, ahova a vendégek lepakolhatják a már feleslegessé ált tányérokat, poharakat (segédasztal, hogy szakszót mondjak), szemetesedény vagy zsák.
Ja igen: a WC tisztaságára is fokozottabban kell ügyelnünk, és a fürdőben se hiányozzon a kéztörlő.
Hát, nagyjából ennyi.
Szomorú feladat ez, személyes tapasztalatom szerint jó, ha az ember maga csinálja, mert bár rettentő fárasztó, így nincs időnk búbánatba süppedni. Sőt, semmire sincs időnk. De az ilyenkor jó.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Szerintem nagyon jó, hogy érintetted ezt a témát.Nekem az furcsa volt, hogy a mennyiségek néhol nagyon kevésnek tűntek (2 kg krumpli, fél kiló darált hús).Nagyon jó, hogy egy ilyen helyzetben támaszkodhatunk más tapasztalatára
Felnőtt korában érti meg az ember, hogy a halotti tor nem a halottról szól igazából, hanem a családnak, barátoknak szükséges összejövetel.Nagyapám halotti tora olyan “jóra” sikeredett, hogy szólni kellett a barátoknak, hogy oké, hogy Andor bácsira isznak, de énekelni mégse kéne. Utólag nagyon vicces :-)Tudni kell, hogy nagyapám imádott cigányzenére mulatni és énekelni, és a faluból szinte mindenki ott volt a temetésén, nagyon szerették az öreget. Egyszer csak alőkerült a cigány hegedűje…
Wise Lady, igazad van, nem is két kiló volt, hanem három… Már javítottam is. Igaz, így is filóztunk, hog elég lesz-e, de bőven elég lett. Az ecetes nem fogyott annyira, mint a majonézes.Ha most kellene, egy kiló darálthúsból csinálnám a fasírtot, így fel volt turbózva néhány zsemlével. Kb. 20 szeletre tudtam felvágni, nem is ácsorgott sokáig a tálban.Eszter, nekem is van hasonló tapasztalatom! Egyik dédapám temetésén rettentő jókat beszélgettem alig látott rokonokkal, és olyan poénok jöttek elő,hogy később gondolkodtam el, illett-e így vihorászni? Na persze, cigányzenés tort még nem láttam…
Jó hogy írsz erről, mert a mai (főleg a városi) emberek nem értik ennek a lényegét. Voltam olyan temetésen, ahol ezt elutasították és nagyon kínos volt, ahogy a rokonok csak messziről odabiccentettek egymásnak, majd a parkolóban toporogtak kicsit, aztán mindenki ment haza. Utólag tudtam meg, néhány megálltak a városszéli étteremben és ott beszélgetek kicsit. Csak pont azok nem voltak ott, akiknek leginkább szükségük lett volna a beszélgetésre.
Azt hiszem, az embernek át kell élnie pár ehhez hasonló eseményt, hogy meglássa a dolog lényegét. Ehhez meg idő kell.
Szia Móni!Én úgy tudom, a halotti tor azért van, mert megünnepeljük a földi halandó átköltözését az Örök Életre. Jézus is vacsorával búcsúzott el a Tanítványoktól.Sajnálom, hogy elvesztetted Anyósodat, viszont nagyon örülök, hogy jó Anyósod volt…ezt nem sokan mondhatják el.Ha majd lesz egy kis időd, kattints be hozzám, a 8 éhes száj egy kis játékra hív.
Fogadd őszinte részvétemet. Nálunk a városi roma családoknál is szokásban van a virrasztó. Ez éjszaka van, még a karonülő csecsemők is résztvesznek rajta. Énekelnek, táncolnak, mesélnek, felidézik a halott cselekedeteit. A sírnál zeneszóval búcsúztatják a halottat, pálinkás üveget dobnak a sírba. Nemrég meghalt egy igen népszerű cigányasszony, 1000 gyászolója volt, két zenekar búcsúztatta.
14 éve temettem el édesapámat, pravoszláv szertartás szerint. Itt szokásban van, hogy a 8 napos, 40 napos halott lelki üdvéért gyászistentiszteletet rendeznek, majd az évfordulókon, halottak napján újra. A halotti tort a templomban rendezik. Speciális étele a koliva, ez mézzel kevert főtt búza, aszalt gyümölcsöket és diót is kevernek bele. Ezenkívül van kalács, vörösbor, különböző, sütemények. A koliva alapanyagául szolgáló búzát Mo-n nem lehet kapni. Én egy malom boltjában vettem hasonlót. Temetés után sírnál is van ahol ilyennel kínálják a gyászolókat. A mo-i szerbeknél, bolgároknál szokásban volt annak idején, hogy temetőlátogatáskor ettek a sírnál. Még a 60-as években ezt mi is gyakoroltuk, környezetünk hülyének nézett és kiröhögött.
Én mindig csak annyit mondok, hogy nagyon sajnálom, mert az “őszinte részvétem” olyan műnek hangzik. :o(Még sosem voltam halotti toron, csak amikor a nagymamám váratlanul meghalt az utcán, akkor utána felmentünk hozzá. Megettük a fasírtot a hűtőből, amit még ő készített és sírtunk. De akkor is nagyon szép volt. Utólag nem értem, hogy bírtunk enni egyáltalán. :o(
Érdekes a téma, amiről írsz. És igen, eléggé tabu…Mifelénk (Erdély) teljesen más a felfogás ami a halotti tort illeti. Nemcsak a rokonokat vendégeljük meg (bár azért manapság mindinkább ez a tendencia, ami szerntem természetes is), hanem az összes résztvevőt. (Sőt, még azokat is, akik nem voltak jelen, de ez is bele van kalkulálva általában.) Igaz, amiről én beszélek, az faluhelyen szokás. De pl. Nagyapám temetése után (aki eddig hál’istennek a legközelebbi halottam) vagy 500 személy kapott ételt. A községi kultúrotthon kétszer telt meg. Ezzel, gondolom, máris nyilvánvaló, hogy olyanszerűen, ahoyg nálatok volt, nem lehet megoldani egy gyászebédet. Akkor mi levágtuk az egyik tehént és annak a húsát dolgozták fel. Általában ilyenszerűen néz ki egy menü: Süteményként csak kalácsot szokás sütni (kakaós, üres, diós tetszés szerint), és azért kezdem ezzel, mert felszeletelve, a kalácsból a temetőre is visznek és azokat megkínálják, akik csak oda jönnek esetleg el… Illetve a kalács a kultúrotthonban is ki van téve már az asztalra. Aztán két-három csapat útrakel és pálinkával kínálják a jelenlevőket, “embereket” erőssel, asszonyokat likőrrel vagy köménymagossal. Utána jön az étel, ami nálunk marhapörkölt volt krumplipürével és ha jól emlékszem, friss káposztasalátával, de ebben már nem vagyok biztos. (Éppen tegnap múlt 12 éve, hogy volt ez a nap, úgyhogy, most eléggé elevenbe találta téma…) És ennyi. Végülis még volt víz, de más alkoholt nem szokás. A kalács az, amiből továbbra is megtöltik a tányérokat, ha kiürültek.De pl. van, hoyg hatalmas fazekakban töltött káposztát főznek, vagy szintén krumplipüré mellé, csirkecombokat, legújabban. De mindenképpen valami oylasmit, ami esetleg egytálétel és nagy tömegeknek is megtöltheti a hasát.Különben, tudod, én is pontosan úgy képzeltem, hogy a tor fölösleges (mondjuk az 500 személy megvendégelése az is, de ha ez a szokás, ez van), de tényleg szükség van rá. Az általad említett okok miatt is, hiszen kell a feszültséglevezető, a rokonok találkozása, beszélgetése. De egyszer olvastam néhány sort erről, amik egy egyszerű ember szavait tartalmazták: “Megünnepeljük az élet születését is, a keresztelőt. S azt nem ítéli el senki. Pedig nem tudjuk, ki lesz abból a gyermekből, ha felnő. És ha megérdemli egy újszülőtt a megtisztelést, akiről azt sem tudjuk, hogy ki lesz, miért ne érdemelné meg az az ember, akiről már tudjuk, ki volt?” (Lőrincz György: Kutyák és emberek – riportok)Amióta elolvastam, valahoyg tényleg ennek a fényében gondolok rá, és már nem is tűnik annyira fölöslegesnek az egész. Nagyapám mindenesetre megérdemelte!Neked és családodnak is vigasztalást kívánok!(Én is megsiratnám anyósomat, de nagyon. Remélem, nem egyhamar kell majd!)Bocs’, hogy ilyen hosszas voltam…
Erzsébet, amiről írtál, az nekem is ismerős, az ittei ortodox vallású románoknál hasonlóan zajlanak a dolgok. De itt ők is tartják ezt a mindenkit megvendégelős szokást.
Érdekes dolgokról írtok…Hát igen, azért 500 embert, azt nem vállaltam volna!És, bevallom, a temetőben való evés, az nekem azért már tényleg fura! Nem tudnék, azt hiszem.