Emlék

Nehéz erről bármit is mondani. Vívódtam is sokat, írjak-e róla a blogon vagy sem; aztán úgy döntöttem, mivel sok személyes dolgot megosztok Veletek itt, nem lennék korrekt, ha mindig csak a szépről, jóról, boldogságról írnék. Az élet nem habostorta, Pelikán elvtárs.
Volt nekem egy remek anyósom, mit nekem, nekünk, hármunknak, aki tegnapelőtt elköltözött innen, ebből a földi árnyékvilágból. Az ő saját írását adom közre most itt, emlékül.

Kara Kocsis Gabriella:

BÁBI NÉNI MEG A PALACSINTA

Bábi néni elmúlt kilencven, de még maga süti a palacsintát. Pontosan tíz órakor elindul a kiskonyhába. Két kezével fogja a lépcsőkorlátot, oldalazva lépeget lefelé, s megy a fal mellett, óvatosan, tapogatva, mert lát ugyan, de biztosabban érzi magát, ha van mibe kapaszkodnia. Botot is tart, de nem szereti, remeg a keze, ha rátámaszkodik, inog a bot jobbra-balra, másik keze meg a levegőt kaszálja. Fal mellett biztonságosabb.
Bábi néni eléri a nyárikonyha ajtaját, megáll. Nagy levegőt kell vennie, magas a küszöb, munkába telik átallépni. Meg az ajtókilincs se akar szuperálni, nyög, nyikorog, nehezen enged a szerkezet, elfárad rendesen Bábi néni, mire azt a pár lépést megteszi az ócska támlásszékig.
Leül, pihen. Elégedetten néz körül. A régi kemencének hátat vetve ott áll a csikósporhelt, görbült lábaival tartja a fekete platnit, tűzteret. Repedt a platni, nem csoda, öreg az is, de Bábi néni nem tud lemondani róla.
Ül a széken, erőt gyűjt, hogy mozduljon, s közben gondolkozik. Hát, igen, nem akármi, kilencven év! Most kétezer van, akkor kilencvenben nyolcvan volt, nyolcvanban hetven, hetvenben töltötte a hatvanat, pont januárban, talán mind óta öreg ő. Hogy fiatal is lehetett, csak ókor-ókor jut az eszébe, nemigen van mire visszaemlékezni, az egész élete ez volt, munka, munka, munka…
Most már nem panaszkodik, megverné az Isten, ha bármi panasza lenne. Kert van körülötte, meleg szoba, család. Igaz, a lánya szeme még mindig csillogóbb a kelletinél, a veje meg többet ül, mint dolgozik. Alig van itthol, autót vezet, meg gépeket, géppel kaszál, avval szánt, pedig lovai vannak, itt nem messze karámban, géppel báláz, hogy föl nem töri az ülepit az a sok üldögélés. Bezzeg régen! Mennyit kaszáltak a férfiak! Izmosak voltak, szíjasak, nem szítták a bűzös levegőt, s nem haltak el negyvenévesen, meg ötven. S nem rohangásztak minden után, tették sorba, amit kelletett, tempósan, idegeskedés nélkül. Szóval, vidámabb élet volt az.
Bábi néni most is vidám. Régi álma teljesült evvel a nyárikonyhával. Pedig nemsokba tellett, hogy le nem dűtötték.
– El kell bontani a pajtát, mama – mondta a tavaszon egyik este veje, Mákos Gergő -, mer rádűl a traktorra. Új kell a helyébe.
Bábi néni eltátotta akkor a száját, úgy csodálkozott:
– Traktornak? Millyen traktornak?
– Hát, amit veszek! – húzta ki magát a veje, csatolgatta a bőrszíját, nézte, mintha semmiség volna az egész. De most az ő szeme is csillogott.
– Maj ha megengedem! – replikázott Bábi néni, miután becsukta, és újra kinyitotta a száját. – Kiejjé ez a ház, mi?
– Megengedi! – nyugtatta a veje jóindulatúan -. Persze, hogy megengedi. Mást is csinálunk ám, nemcsak új pajtát.
– Aztá mit? – nyitotta a száját még nagyobbra Bábi néni -, tán a házat is elbontod?
– Azt nem – bólogatott a fejével, de még a vállával is a Mákos Gergő -, az úgy marad. De a nyárikonyhát, azt el. Csinálunk a helyibe magának egy helyre kis katrócot. Meg új helyet a nyulainak. Az istállót lebontjuk fődig, az már úgyse kell, eligyengetjük a helyit, bevetjük fűmaggal, uraskodhatnak ott a tikjai napestig.
Bábi néni akkor kiegyenesítette görbedt hátát:
– Abbul pedig semmi se lesz! A traktorodnak, nem bánom, csinyálhatsz új helyet. De, csak ha a nyárikonyhát is fölújítod. Az nekem köll. – És olyan szigorúan nézett, amennyire csak tellett tőle.
Mákos Gergő vidáman lapogatta meg a kihúzott hátat:
– Jól van, mama, rendben van. Meglesz a nyárikonyhája. Építünk egyet a
régi kemence köré.
Így történt, hogy most Bábi néni elégedetten ülhet az ócska támlásszéken. Nemcsak nyári, téli konyha is lett ez, avval a különbséggel, hogy télen függönyt akasztat az ajtó elé a hideg ellen. A veje neveti érte, minek, a függöny nyárára kell, hogy szellőzzön a kiskonyha, és ne jöjjenek be a bogarak, amennyit idebent van, attól nem fázhatik meg.
Igaz, ami igaz, jól be lehet fűteni idebe. A csikóspór hamar kiadja a meleget, csádé van, tusa van, hamar lángrakap és melegít. Amíg egy-egy palacsinta sül, lehet a tűznek utánarakni.
Bábi néni ránéz a stelázsira, föláll. A vizesvödröt is megszemléli. Liszt, tej, tojás, só, keverni kezdi a palacsintának való tésztát. Eszébe jut a lánya, fejét csóválgatja, mosolyféle ül öreg szájára, dunnyog közben.
Igaz, hogy van a házban minden. Odabent, a nagykonyhában gáztűzhely, páraelszívó, keverőgép, az egész lakásban légkonidi…konodá… ezt már ki se tudja mondani. Itt forró tűzhely van forró nyárban is, a tüzelés, tusa, csádé szeméttel jár, és időbe telik, amíg a tésztát csomómentesre kikeveri. A kemence oldala is bekormozódik, ha leveszi a platniról a karikákat. De a palacsinta csak úgy jó, ha igazi tűzön sül.
És Bábi néni boldogan bólogat. Törülgeti a fejkendője alól kigyöngyöző vizet, lábával spór alá kotorja a lehullott csádét, vakargatja a vasserpenyőről a ráragadt maradékot, hiába, az igazi palacsinta igazi tűzön sül. Illyent tik nem esztek! – dünnyögi egyre.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)