Azért nem minden nap ilyen…- avagy pihenésképp eperlekvár

A tegnapi nap nem jól indult. Éjszaka történt egy kis baleset, így hajnalban arra ébredtünk, hogy egyik nálunk vendégesekedő porontyunk viszonylagosan nagy tócsát helyezett el a jó drága ám nem túl kényelmes matracunkon. Nyolc órai kezdettel tehát ágyneműmosás, matracsikálás vette kezdetét.

Mióta kutyánk van – aki éjszaka még bent alszik -, reggelente dzsungelharcosként settenkedek ki a szobából, közben erősen vizsgálom a laminált padlót, van-e pisi valahol. Hozzáteszem, a gyerekek hősiesen állják, amit vállaltak: hétközben Nóri fél hatkor felkel, csak azért, hogy levigye a kutyát, és fel is takarítja, amit az az éj folyamán produkált. Hát, ezúttal a lábammal sikerült észlelnem még egyet, ami meglehetős bosszúságot okozott.

Kilenc körül Zsófi felengedte az ebet, aki látván, hogy nyitva van a tiltott zóna – ez esetben a gyerekszoba – ajtaja, berohant, és gyorsan a szőnyegre pisilt. Szőnyegmosás plusz. Ekkor jutott eszembe, hogy el kell mennem a piacra az eperért, mert különben nem lesz – megvártam hát Emberemet, aki épp a sebészeten múlatta az időt azzal, hogy kisebb műtétnek vettette alá egyik nagylábujját, amelyen benőtt a köröm.

Rohanás a piacra, két láda eper be, akkor már gyorsan boltba, haza, időközben a rendkívüli tanítási szünet miatt otthon lebzselő gyerekeim felrobbantották a konyhát. A mosogatógép tele, persze, senki nem pakol ki, így aztán nem is pakol be, az edények, tányérok, poharak az asztalon, a konyhapulton, és a mosogatóban felpúpozva várakoznak. De a kölkök biztosan érezték, hogy vulkán kezd kitörni, mert elvonultak a szobájukba, és ott szöszmötöltek szép csendben. Helyet túrtam az epernek, és nekiláttam valaminek, amikor Apa kiabált az udvarról: gyere le, nézd meg mi van a pincében… asszem felrobbantak a bodzapezsgőid.

Megyek, nézem, hát igen… Míg a konyha csak átvitt értelemben, ezek tényleg. Hat liter bodzapezsgőből három odalett. Az a három nem, amelyet csavaros üvegbe tettem, amelyiknek csatos üveget vásároltam (darabját 490 forintért), az mind megadta magát.

Az üveget össze kell söpörni, mese nincs – gondoltam, és újabb logisztikai sorrendet állítottam fel a teendőket illetően.

A dél már közeledett, engem pedig elnyeltek a teendők. Nem fogok főzni – szögeztem le, és két szép nagy pizza rendelésével megoldottam utódaim élelmezését. Persze, azért egy kis epres-túrós sütit gyorsan összedobtam, már csak a szokás kedvéért is, meg azért, mert tudtam, hamarosan érkeznek a sógoromék, akiknél szintén népszerű az édesség. Be is toppantak, késve, fáradtan és éhesen, és kiderült, a napjuk hasonlóképp őrület és rohanás volt addig.

Úgyhogy, az epernek a sógornőmmel közösen, mintegy levezető tevékenységképp álltuk neki; szörp és lekvár készül belőle. Eddig nem így szoktam készíteni, most az ő javaslatára kipróbálom ezt a receptet, amit a Mindmegettén itt meg is találtam. Az egyszerűség kedvéért rögzítem, tehát:
I. A szörp

Az eperhez kilónként 30 dkg cukrot teszek, összekeverem. Ezt állni hagyom egy napig, amíg levet ereszt, közben többször felkeverem. Leszűröm, a levet felforralom, a forraláskor keletkező habot leszedem, ebből akár fagyit lehet készíteni; a levet üvegekbe töltöm, dunsztba teszem, amíg kihűl.

II. A lekvár

A gyümölcs, vagyis a leszűrt eper minden kg-jához kb. fele annyi cukrot keverek, mint előzőleg. Vagy inkább már annyit sem; kóstolás után döntöm el, mennyit tegyek. Botmixerrel pépesítem; mi úgy szeretjük, ha azért maradnak benne eperdarabok is. Felforralom, (nem kell főzni!) üvegbe töltöm (lehetőleg csavaros, lapkával fedett üvegbe), száraz dunsztba teszem, amíg kihűl. A recept írója szerint tartósítószer nem szükséges; illetve, amint írja:

Ti tesztek tartósítószert a lekvárba, szörpbe?