Hummuszos töltött kenyér

Ez a kenyér a tegnapi ebéd maradványainak újjászületése. Egészben sült sertésszűzet készítettem lassú tűzön, slow cooking, ami nem fogyott el teljesen.
Délután a kuktában feltettem főni az egy napja ázó csicseriborsót, ahogy Chili&Vaniliánál olvastam, pár csipet szódabikarbónával, mert ő azt mondta, hogy neki valaki azt mondta, így hamar megpuhul. Nos kérem: a szokásosnál rövidebb ideig főztem, és valóban teljesen puha csicseriborsó-állományt kaptam!
A hummuszhoz a csicseriborsót egy tálba tettem, három gerezd fokhagymát, néhány evőkanál olívaolajat, két evőkanál tahinit (szezámmag-paszta), sót, és egy citrom levét adtam hozzá. A szódabikarbóna miatt (bár lehet, hogy nem kellett volna tartanom tőle) nem a főzővízzel, hanem sima vízzel higítottam. Aprítóban pürésítettem teljesen – hamar ment, tényleg jól megfőtt a csicseri!
Nos, a hummuszhoz sütöttem kenyérlepényt, bár nevezhetném mindenféle egzotikus néven, merthogy szinte minden konyha alkalmazza. Kovásszal, kis vízzel, liszttel, sóval, kevés olajjal
dagasztottam össze a tésztát, kelni hagytam, majd körökre nyújtottam, mint a pizzatésztát, és 240 fokos sütőben néhány perc alatt megsütöttem. A köröket cikkekre vágtam, hogy jól lehessen mártogatni velük.
Na de nem az összes tésztával bántam így.
Maradt egy cipónyi, ami megihletett: téglalapra nyújtottam, megkentem hummusszal, szórtam rá a sertésszűzből leszedegetett darabokat, feltekertem, és kenyérként megsütöttem.
Én időközben olyannyire jóllaktam a hummuszos mártogatással, hogy a kenyérből frissiben nem bírtam enni. Mire akartam volna, már nem volt.
És még ma reggel is támolyogtak némelyek a konyhában, keresgélve, majd kibökték: abból a jó kis kenyérből, abból a töltöttből, már nincsen?