“Na, hát ezt sem fogom megismételni túl gyakran…” – gondoltam, amíg nem kóstoltam meg az ételt. Mert hát munka, az volt vele rendesen. Vagy fél napig tartott az elkészítése, de most azt kell mondanom: megérte! A különbség a bolti és a házi lasagna-tészta között óriási.
Úgy kezdődött az egész, hogy “saját levében” VKF-es összefoglalójának I. részét olvastam, ahonnan Szazala blogjára kattintottam, aki remek Atlas tésztakészítő gépét nevezte meg kedves konyhai eszközeként. Nekem is pontosan ugyanolyanom van, és hasonlóképpen jutottam hozzá, mint ő: a Vaterán, potom 3000 forintért. Nos, hát most a gép láttán elhatároztam: lasagnát fogok gyártani rajta, vele, mert azt még nem próbáltam, csak spagettit és szélesmetéltet. Előzetesen a Bűvös Szakácson művelődtem, és az itt (is) feltüntetett olasz tésztareceptet követtem, amely szerint 10 deka lisztenként 1 tojás kell; 50 deka liszthez tehát 5 tojást használtam fel, plusz egy teáskanál sót. Összegyúrtam, majd először átengedtem a tésztát a legvastagabb (1-es) fokozaton, utána az 5-ösön, legvégül a 6-oson, ami már szép vékony tésztát eredményezett. Kezdtem sejteni, hogy kicsit sok lesz…
A jó hosszú tésztasávokat feltettem egy szék hátára száradni. Amíg ez a folyamat zajlott, elkészítettem a besamel-mártást, illetve a bolognai ragut, és feltettem egy fazék vizet a tésztalapok kifőzéséhez.
A következőképpen állítottam össze:
A tepsi aljába besamelt mertem, szétterítettem. Erre jött egy réteg (méretre vágva kifőzött) tészta, amire besamel, bolognai, tészta, besamel, bolognai, tészta, besamel, bolognai, a tetejére parmezán sajtot reszeltem. 200 fokon sütöttem jó félórát.
Több okból is eltértem az autentikus recepttől:
1. Kis családom azt hiszi, hogy nem szereti a besamel mártást. Nem szeretik, ha egy étel tetején van, de észre sem veszik (vagyis, nem tudják, hogy attól olyan jó), ha nem látják. Ebből kifolyólag a rétegezést nem besamellel, hanem bolognai szósszal zártam.
2. Ezúttal egy nagyobb, ámde viszonylag alacsony peremű edényben készítettem el, ezért csak három tészta-emeletet tartalmaz. Kicsit lapos, de nagyon finom!
A besamelt kb. 7 dl tejből készítettem, ennek megfelelően mintegy 7 deka vajat, és ennyi lisztet használhattam. A bolognai raguhoz egy nagy fej vöröshagymát olajon megdinszteltem, ezen fehéredésig sütöttem 70 deka marhahúst, sóztam, borsoztam, felöntöttem egy üveges sűrített paradicsommal, bazsalikommal és friss oregánóal ízesítettem, és kiegészítettem két deci fehérborral. Lassú tűzön pároltam, amíg jó sűrű nem lett.
A tésztából maradt, azt egy kisebb adag készítésére tartogatom.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nagggyon guszta… mi odavagyunk érte! De a házitésztát meg kell főzni előtte? Én eddig csak boltit használtam, de ezt ki kell egyszer próbálnom! Szereznem kell egy tésztagépet vagy mit, nagyikámnak volt, de ki tudja, hol van…?
Szerintem nem kell kifőzni a tésztát előtte!A folyékony anyagoktól megpuhul sülés közben.A megszáradt tésztát nyugodtan tárolhatod,sokáig eláll,én is lapokban hagyom megszáradni,aztán,ha csuszát vagy lebbencslevest készítek,akkor óvatosan eltördelem.(cipős dobozban könnyű tárolni).A lányomnak is szoktam készíteni,és ha néha haza tud jönni,akkor elviszi a következő hetekre valót.(imádják a lasagnát)Szerintem holnap nálunk is ez lesz,jó a recepted!
Az a helyzet, eddig én is csak bolti tésztát használtam, és azt valóban nem szoktam én sem kifőzni. Viszont az összes recept, ahol házi készítésű tésztából készült az étel, azt írta, hogy szépen kifőzzük, al dente. Vagyis 1-2 perc, ha friss tésztáról van szó. Először azt gondoltam, dehogy főzöm ki, a boltit sem kell, aztán, miután annyit dolgoztam vele, már úgy voltam: ezen ne múljon… Az az előnye mindenkpp megvolt, hogy így előfőzve a sütőben már nem dagadt a tészta, nem mászott ki a tepsiből.
Biztos egész más, mint a bolti!!!Türelemből meg csillagos 5-ös:)))Ügyes vagy!
Tényleg sokkal jobb. Pedig, amikor letekertem az utolsó csíkot a tésztagépen, azt gondoltam, ilyet többet soha… Inkább megveszem a boltban. De nem, nem fogom.
szió! nálunk topon van a lasagne, darált hús mindig van a fagysztóban, liszt van otthon, a kisebbik fiam segít a tekerésben. elkészítem először a besamelt, majd a szószos husit, ezután a tésztát, tekeréssel. nem főzöm elő, egyből megy az első besamel rétegre a tészta, majd a szósz, sőt időnként kis babkonzervvel, vagy kukorica konzervvel is megbolondítjuk, mikor mi van otthon. ilyenkor vigyorognak, hogy mexikói lasagne. így aztán ha nem főzöd elő a tésztát, 2 órára redukálható a lasagne készítés. elhűltem, mikor a fél napos tevékenységet írtad – bár Nálatok nagyobb mennyiségben kell előállítani. jó hétvégét!!!
Na jó, a fél napot ne vedd szó szerint…! De ahhoz képest, hogy mennyi időt szoktam fordítani egy étel elkészítésére, ez bizony sok volt.