Bucika házassági ígéretei – és a Naan kenyér
Nyolcéves Bence fiam rendkívül érzékeny kis szerkezet. Születése óta egyértelmű volt számunkra a nevelési elveket illetően, hogy ami az előző kettőnél működött, az nála nem.
Amikor azon tűnődtem, mitől is lehet ez, eszembe jutott a vele való terhességem legszörnyűbb élménye, ami egyben életem egyik legrosszabb néhány perce volt.
Történt ugyanis, hogy begyulladt egy fogam. Hétvégén, persze. Akkor még létezett olyan, hogy fogászati ügyelet, nem is tudom, mit csináltam volna, ha nincs… Szóval, oda mentem, egy fiatal fogorvosnő rendelt éppen. Bár nem voltam felé túl nagy bizalommal, gondoltam, ezt úgyis húzni kell, az meg talán megy neki is. Beadott egy érzéstelenítőt. Semmi. Megismételte. Még mindig semmi. Aztán adott még egy felet, de az sem hatott, és akkor azt mondta: tekintettel arra, hogy hat hónapos terhes vagyok, nem adhat többet, meg kell próbálni így kivenni azt a fogat. Hát, kivette, én meg üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért. Rettenetes volt, rettenetes. És akkor odabiggyesztett nekem egy megjegyzést: azért ez nem fáj úgy, mint egy szülés…
– Császárral szültem, fogalmam sincs, hogyan fáj egy szülés – dadogtam félholtan, és kioldalogtam a rendelőjéből, a váróban döbbent tekintetű emberek pillantásai között haladva el.
Nos, a fogorvosnő időközben aztán férjhez ment, gyereke is született, Bucika, aki nagyjából egyidős az én öt és féléves Zsófi lányommal; csoporttársak az óvodában. Mi több, Bucika – aki tüneményes kisfiú egyébként, hatalmas szemekkel és hosszú szempillákkal – házassági ajánlatokkal ostromolja Zsófit. Ezen jókat mosolyogtunk magunkban, elképzelve a fogorvosnőt nászasszonyként…
Na, de tegnap, miközben nekiálltam az indiai Naan kenyérnek, Zsófi odajött hozzám, és suttogva elárulta, hogy Buci megcsókolta. A száján.
Ennek már fele sem tréfa – gondoltam, miközben vártam, hogy a másfél deci, sóval és két teáskanál mézzel elkevert vízben felfusson az az egy deka élesztő -, és elmagyaráztam Zsófinak, hogy Buci aranyos, kedves kisfiú, de a csókokat tartogassa majdani férjének, és azért ezt ne engedje.
Közben nagyjából 25 deka lisztet, és úgy 5 deka vajat, 4 evőkanál joghurtot kevertem a gyors kovászhoz, majd egy órán át kelni hagytam a tésztát.
Zsófi ezalatt egyesével elsuttogta testvéreinek is az esetet, külön-külön nagyot szörnyülködött mind, csak Nórira kellett szigorúan-kérlelőn néznem közben, nehogy elröhögje magát…
Amikor eljött az ideje, a megkelt kenyértésztát négy részre osztottam, gombócokká gyúrtam (kicsit ragacsosak voltak, jócskán liszteztem közben), a golyókat kör alakúra nyújtottam, és egy serpenyőben, nagyon kevés olajon, nem erős lángon mindkét felüket megsütöttem.
Utána cikkekre vágtam az összeset, és vacsoránál guacamole-t mártogattunk velük az asztalnál, egy nagy közös tálból. Itt apa is értesült a nap eseményéről, és újfent megtárgyaltuk: a csók, az már nem játék.
Hasonló bejegyzések:
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)