Amikor egy strapás időszak után a gyerekek anyáméknál időznek (legyenek áldottak a segítőkész nagyszülők!), és mi hirtelen magunkra maradunk, mindig elhatározom, hogy most aztán kialszom magam, miegymás.
De én főleg az alvásra koncentrálok.
Mert mi is megy egy átlag hétköznap éjjel? Noha este ketten fekszünk, reggel négyen ébredünk a mi, ilyenkor kicsinek tűnő, 2×2-es franciaágyunkban. Zsófika általában hozzám simul, puhán és melegen, Bence a másik oldalamon, szülei közé ékelődve csapkod, rugdos, a közös takarót küszködi lefelé, lehúzva ezzel mindenkiről. Én beszorulva a két gyerek közé, vagy maradok mozdulatlan reggelig, vagy átköltözöm az egyik üresen maradt ágyba. Vagy Apa megy át, így ritkítunk a létszámon. Hozzáteszem, korábban azért előfordult, hogy öten, néhanapján hatan kellett valahogy elhelyezkednünk, el lehet képzelni ugyanezen alapterületen hány kar és láb fonódott ösze itt-ott… Na de nagyjaink már stabilan maradnak saját fekhelyükön, a két kicsi jövöget folyton.
És elérkezik az idő, hogy vágyni kezdünk néhány átaludt éjszaka után.
Aztán egyszer csak tessék, itt a lehetőség.
Állunk az üres, csendes lakásban, és olyan furcsa az egész. Ha elutazni nem tudunk – mondjuk épp nincs rá keret, lehetőség – ez a furcsaság meg is marad. Filmeket nézünk, sétálunk, ebédelni járunk, magányosan vásárolgatok, programokat szervezünk, nyugodtan vackoljuk be magunkat a hálószobába is, tudván, nem fog senki berontani – mégis, hamarosan hiányozni kezdenek. Érthetetlen; amikor pár napja még mit nem adtam volna egy ilyen szituációért, most egyszerűen nem érzem benne otthon magam.
S ha nem is rögtön az első éjjel, de aztán hajnalban felébredek; hiányzik valami, olyan nagy ez az ágy, és fázom. Odébbgurulok, te jó ég, milyen messze van ez az Ember, mekkora ez az ágy…
Aztán eszembe jut, hogy a tejet meg elfelejtettem lemondani, ma is hoznak hat litert, de még a hűtőben is van vagy öt… Mit csináljak ennyi tejből? Aludttejet. Egy részéből legalábbis.
Aztán ott vagyok többliter aludttejjel, na most mi legyen? Ekkorra már visszajönnek a gyerekek is, szerencsére, úgyhogy egy litert ellövök hamis túrógombócra, az mindig jó.
Egy fazékban felteszem az aludttejet kevés sóval, lassan melegítem, közben kevergetem. Amikor felforrt, beleöntök egy bögre búzadarát, kevés ideig főzöm, amíg megbizonyosodom róla, hogy tényleg eléggé meg fog majd keményedni, ha kihűl. Elzárom a gázt, és egy órára elfoglalom magam valami mással. Amikor a massza langyos, vizes kézzel gombócokat formázok belőle, és meghempergetem apróra tört natúr cornflakesben, vagy pirított zsemlemorzsában, vagy porcukros darált mákban, mikor hogy.
És persze lehet enni porcukorral és tejföllel, de ezúttal eperlekvárral tálaltam.
Egyéb aludttejes receptek:
Alap:
– Aludttej gyorsan
– Kefírgomba.hu
– Túrókészítés
Édes:
– Aludttejes kalács
– Aludttejes prósza Zsuzsitól
– Orosz kefíres palacsinta (lehet sós is)
– Kefíres-tésztás süti, Kkkatti receptje a Mindmegettén, ez is nagyon jó!
– Kefíres piskóta, Kri receptje a Mindmegettén
– Kefíres sütemény
Sós:
– Aludttejes pogácsa
– Aludttejes krumplis pogácsa
– Aludttejes/kefíres kenyér E.Margittól
– Kefíres lángos szintén E.Margittól
És ha szépségápolásra vgyunk:
– Aludttejes arcpakolás
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Mi is nagyon szeretjük ezt a hamis gombócot 🙂 Kukoricadarával is ki lehet próbálni, szerintem azzal még finomabb. És szép sárga is.
De jó!!! Én meg végigküszködöm a túrókészítést, de minek…? Eztán így fogok gombócot készíteni!
Kicsit más az állaga, de finom!
Móni, nem hiszem el!!!Húsvét és hűtőszekrény csere után 5liter házi tejünk aludt meg. Egy megjegyzést szerettem volna írni neked, (igen-igen, pont neked!)mit csináljak belőle. Mert ha marad pár deci, abból sütök sütit, meg azt esszük vacsira, node 5 liter azért kicsit sok…és erre miről írsz? Na komolyan….írd már meg, nem álmodtál-e valamit rólam. :-))))
Virág, ez nagyon jó!! :DA kedvedért update-elem a posztot, és belinkelek néhány receptet!:)))))
Rendben, alig várom! Én egyáltalán nem ismertem a hamis túrógombócot. El is határoztam, hogy cukros mákkal készítem! 🙂
Nagyon finoman hangzik. Én sosem ugrottam neki a hamis túrógombócnak, mert eleve olyan gyanús volt (meg ugye ott a sztereotípia, hogy hamisat nem v-eszünk…) De hogy ilyen könnyű elkészíteni- hát muszáj lesz nekiállnom. Maimoni, szerinted ez a recept kizárólag házi tejjel működik? Csinálta már valaki boltiból?
Eszti, attól függ, milyen az a bolti tej. UHT abszolúte nem jó, mert ugye az keseredik, nem savanyodik, jó minőségű, magas zsírtartalmú tejből működhet.
Köszikösziköszi!Már el is készült a gombóc mákkal. Hát valami mennyei! Sosem próbáltam volna ki ezt a párosítást, ha nem olvaslak!
Köszi a sok receptet én is!
Nincs mit:))