Mai Móni

A Slow Foodról

Amikor 1989-ben Róma történelmi városrészében megnyitott az első Mc Donald’s, a fast food egyre nagyobb népszerűsége ellen küzdve egy újságíró, Carlo Petrini életre hívta a Slow Food mozgalmat, amely a lassú, komótos, odafigyelő, igényes étkezésre irányítja a figyelmet.

Fast food alatt itt nemcsak a “gyorskaját” értjük, hanem azt az életformát is, amely ezzel együtt jár. A rohanó, kapkodó, gyorsan-bekapok-valamit hozzáállást, amelynek nyomán a helyi ízek, a regionális ételek szép lassan háttérbe szorulnak, sőt, van, ami el is tűnik. Ezek megmentésére szerveződnek az egyes országokban a Slow Food szakmai-baráti körei, amelyeket a latin eredetű convivium szóval jelölik; ez szűkebb értelemben közös lakomát, azon túl inkább valamilyen közösséget, együttes megélést jelent.
“A Slow Food nem országos szervezetekből áll, hanem helyi kötődésű kisebb csoportok hálózataként működik. A csoportok egy-egy városhoz, régióhoz kötődnek, hiszen a mozgalom legfőbb célja a helyi értékek, gasztro-kulturális hagyományok gondozása” – olvasható a slow-food.hu-n, amelynek látogatásakor azon meglepődtem, hogy láthatóan 2007 óta nem fejlődik az oldal.

“Íme a gyorsétel és a gyorsétel-mentalitás által okozott dolgok részleges listája: a regionális és globális kultúra homogenizálása; a földek beépítése, a bevásárlóközpontok elterjedése; az érzés, hogy minden hely ugyanúgy néz ki; az alulfizetett, borzasztóan kihasznált húsfeldolgozó munkaerő; a gazdagok és szegények közötti növekvő szakadék; a gazdasági hatalom koncentrációja; az agráripar befolyása a helyi és nemzeti kormányzatokra; a gyerekeket célzó szofisztikált marketing buzgalma; a háziállatok ipari nyersanyagként kezelése; a kimondhatatlan kegyetlenség, ahogy ezekkel az állatokkal bánnak; a rendkívüli mértékű lég- és vízszennyezés; az étel által okozott betegségek terjedése; ellenállás az antibiotikumoknak; kergemarhakór; magasan szárnyaló túlsúlyossági mutatók, amik az asztma, a szívbetegségek, a korai cukorbetegség magas mutatóit eredményezik; csökkenő várható élettartam; egy émelyítő, hamis, manipulatív, eldobható, műanyag világnézet, aminek egyetlen célja a profit” – írta Erich Schlosser, a Megetetett társadalom c. könyv szerzője.
A Slow Food mozgalom tagjai gyakorlatilag “lokálevők”: támogatják szűkebb régiójuk termelőit, a termékek védelmében népszerűsítik is azokat különféle rendezvények keretein belül. Fontos számukra, hogy ne tűnjenek el a helyi ételek, hogy az embereket érdekelje, honnan “jött” az ennivaló. Megadják az étkezések módját, és felfedezik, élvezik az ízeket.

A Slow Foodról:
A bűvös szakácson;
A Slow Food mozgalom magyar szervezetének honlapja;

Beszélgetés dr. Erdős Zoltánnal, a magyarországi Slow Food mozgalom koordinátorával, szintén a tudatosvasarlo.hu-n.

Angolul:

Junk Food Generation – Kampány az egészségtelen (gyors)ételek gyerekeket célzó marketingjének leállításáért

Könyvek:
– Carlo Petrini: A lassúság dicsérete. HVG Kiadói Rt., Budapest, 2002.
– Ételek, élelmiszerek, régiók – Európa. Tanulmány, Qualiment Kft. Budapest, 2003.
– H.U. Grimm: A leves hazudik – az ételek szép új világa. Kétezeregy kiadó, Piliscsaba, 2001.
– E. Schlosser: Megetetett társadalom. HVG Kiadói Rt., Budapest, 2003.
– Osterie d’Italia (az olasz evés-ivás éves kézikönyve). Slow Food Editore kiadó, Bra, Olaszország, 2004.
– Hagyományok, ízek, régiók; kétkötetes könyv a HÍR gyűjtemény 300 termékéről. AMC, Budapest

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. elinor04 says:

    Kedves Maimoni! Nagyon köszi, hogy vetted a fáradságot, és ilyen hamar részeltettél minket, olvasóidat máris a slow food-témában! Üdv, Nóri

  2. elinor04 says:

    Köszi, köszi! Most olvasgatom visszamenőleg a dolgaidat nagy élvezettel!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!