Újabb, nem teljesen öncélú közvélemény-kutatást végzek, ehhez kérném a segítségeteket, véleményeteket.
“Vitaindító” iratom a következő:
Akinek gyereke van, tudja, hogy egyszer eljön az idő, amikor az segíteni szeretne a konyhában. Vagy, talán nem is jó szó rá a segítés; főzni akar. Több gyerek esetén akár egyszerre az összes.
A szülő ekkor dilemmába kerül: ha az utód közreműködik, az ebédfőzésre fordított idő jelentősen megnő, továbbá helyhiány léphet fel a konyhában, ami fokozza a balesetveszélyt. Ha viszont elvágja útját ezen ifjúkori gasztronómiai kalandoknak, igaz, hogy pikk-pakk kész az étel, ám évek múltán, ha könyörög, se nagyon fog segíteni senki a krumplipucolásban. És sok közös kaland megvalósulásának nem ad esélyt.
Tehát bármennyire is nehéz eleinte, valamit muszáj engednünk. A kisebbek sokszor attól boldogok, ha kapnak egy külön edényt, mellé egy kis ezt-azt: vizet, lisztet, sót, valamiféle fűszert, amiket szépen összeöntözhetnek, kevergethetnek, kiegészíthetnek bármivel. Amíg mi dolgozunk az ebéddel, ők is „megfőzik” a magukét.
Aztán, sütemény sütésénél például keverhetik a tojásokat a cukorral, méricskélhetik a hozzávalókat, kivajazhatják a tepsit, elmosogathatnak néhány evőeszközt, műanyag edényeket, bármit, ami rájuk nézve nem veszélyes. Nos, még nagyobb gyereknél már a tényleges munkafolyamatok elsajátítása a cél; most például, míg e sorokat írom, fél szememet 11 éves Bálint fiamon tartom, aki néhány nappal ezelőtt sajátította el a sülő palacsinta forgatásának feldobós módját. Tudományára annyira büszke, hogy azóta komoly nyomást gyakorol rám, hogy minden nap készüljön palacsinta. Az általam bekevert tésztát már teljesen egyedül megsüti, az én dolgom csupán a felügyelet, beavatkoznom vészhelyzet esetén kell.
Egyelőre eddig. Kérdésem pedig: ti hogyan főztök együtt gyermeke(i)tekkel? Mindig van hozzá türelmetek? Szívesen veszitek a “segítséget”, vagy inkább csak úgy összeszorított fogakkal? Vannak jól bevát trükkök, amivel segít is, és nem is akadályoz?
“Vitaindító” iratom a következő:
Akinek gyereke van, tudja, hogy egyszer eljön az idő, amikor az segíteni szeretne a konyhában. Vagy, talán nem is jó szó rá a segítés; főzni akar. Több gyerek esetén akár egyszerre az összes.
A szülő ekkor dilemmába kerül: ha az utód közreműködik, az ebédfőzésre fordított idő jelentősen megnő, továbbá helyhiány léphet fel a konyhában, ami fokozza a balesetveszélyt. Ha viszont elvágja útját ezen ifjúkori gasztronómiai kalandoknak, igaz, hogy pikk-pakk kész az étel, ám évek múltán, ha könyörög, se nagyon fog segíteni senki a krumplipucolásban. És sok közös kaland megvalósulásának nem ad esélyt.
Tehát bármennyire is nehéz eleinte, valamit muszáj engednünk. A kisebbek sokszor attól boldogok, ha kapnak egy külön edényt, mellé egy kis ezt-azt: vizet, lisztet, sót, valamiféle fűszert, amiket szépen összeöntözhetnek, kevergethetnek, kiegészíthetnek bármivel. Amíg mi dolgozunk az ebéddel, ők is „megfőzik” a magukét.
Aztán, sütemény sütésénél például keverhetik a tojásokat a cukorral, méricskélhetik a hozzávalókat, kivajazhatják a tepsit, elmosogathatnak néhány evőeszközt, műanyag edényeket, bármit, ami rájuk nézve nem veszélyes. Nos, még nagyobb gyereknél már a tényleges munkafolyamatok elsajátítása a cél; most például, míg e sorokat írom, fél szememet 11 éves Bálint fiamon tartom, aki néhány nappal ezelőtt sajátította el a sülő palacsinta forgatásának feldobós módját. Tudományára annyira büszke, hogy azóta komoly nyomást gyakorol rám, hogy minden nap készüljön palacsinta. Az általam bekevert tésztát már teljesen egyedül megsüti, az én dolgom csupán a felügyelet, beavatkoznom vészhelyzet esetén kell.
Egyelőre eddig. Kérdésem pedig: ti hogyan főztök együtt gyermeke(i)tekkel? Mindig van hozzá türelmetek? Szívesen veszitek a “segítséget”, vagy inkább csak úgy összeszorított fogakkal? Vannak jól bevát trükkök, amivel segít is, és nem is akadályoz?
Minden megoldás érdekel, az eredményt pedig összegzem és közzéteszem!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Az én gyerekeim már felnőttek, és csak két darab, ami azért jóval könnyebb, de én is úgy gondolkoztam akkor, hogy ha most nem engedem, később majd nem akar. Pl. húst panírozni nagyon szerettek, a palacsinta meg a többi, amit írtál, szintén ment. Hétvégén vállaltam ezért a lassú és több munkát. Aztán volt egy időszak, amikor mégsem csináltak semmit. Amióta felnőttek, mindkettő tud főzni és szeret is – egyik lány, másik fiú. Tehát szerintem megéri 🙂
Én is úgy gondolom, ha most nem engedem a két fiamat segíteni , később már nem is akarnak majd segíteni.Igy nálunk közös munka folyik mindig, és mindig zsúfoltság van a konyhában. A kicsi időnként kap külön egy kis edényben tarhonyát amit ” lelkesen megfőz”, de a tojásokat ő kavargatja a cukorral. A héten pld. a saláta úgy készült, hogy én felvágtam a zöldésget ő meg tába rakta. A pizzát pedig ő is megnyomkodta és rászórta a hagymát. Nálunk folyamatosan végez mindkét kicsi főzi tevékenyésget :-))
Én biztos hagynám h “segítsen” ha lenne gyerekem, nem szeretek amúgysem a totál nélkülözhetetlen konyhai darab szerepében tetszelegni. mert ha nincs kedvem esetleg főzni, vagy nem tudok (eltöröm a lábam vagy akármi), akkor sem állhat meg az élet. Úgyhogy most a pasi-tanítgatásnál tartok. a nulláról indultunk, de van remény. a gyerekek meg mindenre nyitottak, miért ne konyházhatna velem a fiam akár. legalább tudja majd szédítenia csajokat később 🙂
Nekem nagyon nehéz, mert a nagyobb (4 éves) fiamnak elég konkrét elképzelései vannak a főzésről. Nálunk soha nem működött, hogy kap külön edényeket, fakanalat, stb, ő mindig A főzésben akar segíteni. A gond az, hogy ha előveszek egy doboz tojást, képes mindet feltörni, hiába szólok három után, hogy elég. Fűszerezés hasonlóképpen történik, annyit szór(na) amennyit gondol. Volt olyan, hogy az felkockázott húsra – míg én a hagymát kevergettem – rácsavarta a konyhapulton felejtett fél citrom levét. Sajnos kizárólag addig érdekli a történet, amíg ő csinálhatja, ha valamit nem engedek (pl rántást keverni), akkor megy a hiszti, és én sem tudok haladni. Kíváncsian várom a hozzászólásokat, talán kapok valami jó ötletet a megoldásra.Egy Olvasó
Nekem is nagyobbak már a gyerekeim (15 éves fiú és 19 éves lány), mind a ketten szivesen főznek egyedül is és segítenek is, ha éppen ráérnek. Kicsi koruktól kezdve hagytam őket sertepertélni a konyhában, mindig kaptak olyan munkafolyamatot, amit egyedül is képesek voltak megcsinálni. Olyan késük is volt, aminek nem nagyon volt éle, de azért lehetett vele puha dolgokat összevágni. Volt saját gyúródeszkájuk, sodrófájuk. De én “könnyű” helyzetben voltam, mert sokáig otthon voltam velük, ezért nem korlátozódott estére és hétvégére a közös főzés, hanem ráérősen tudtunk a nap folyamán együtt lenni a konyhában. Nem tudom, hogy csináltam volna, ha teljes állásban kellett volna dolgoznom és semmire sem lett volna időm otthon.
Én a gyerek bevonásának a híve vagyok. Nálunk működik. Igaz, néha nagyon sokáig, és főleg indokolatlanul nagy kosszal jár, mondjuk egy panírozás. :)De mindkét fiam és a férjem is szeret a konyhában tüsténkedni. Így fordulhatott elő, hogy tegnap a 15 éves Nagy – betegen – előre begyúrt pizzás csiga tésztával várt haza. Nekem tényleg csak sütnöm kellett. A Kicsi pedig szakácsnak készül. Ő tényleg mindenben segít. Kavar, habar, ízesít… A Nagy inkább a kelt tészták mestere. A férj pedig a bogrács, tárcsa, pörkölt vonalon verhetetlen:)Néha nagyon nehéz, és sokkal tovább tart így a főzés. Sokszor éreztem már azt, hogy egyedül már rég készen lettem volna. Mégis, akkor igazán finom az étel, sütemény, ha együtt készítjük. Én amúgy az iskolában is szoktam süteményt sütni a gyerekekkel. Úgy tapasztalom, hogy a gyúrás, nyújtás, szaggatás, sütés, még a legkezelhetetlenebb gyereket is képes néhány órára angyalkává változtatni.
Szia :-)Nálunk működik. Manó, 2,5, repesve szalad a kisasztalért – a gyerekmagasítóról fél perc alatt leesne, mert az egy lépés szélte-hossza -, baba süt, főz anyával. Tény, ha segít, koszosabb a konyha és háromszor annyi ideig tart. A tojásokat együtt törjük fel, én felütöm, aztán megmarkolja és zsupsz a tálba. Én is szeretek vele főzni, rengeteget beszélgetünk közben és nagyon melengető érzés, mikor két nap, egy hét múlva visszasorolja, hogy baba miket főzött, sütött.Ami meg olyan, hogy kényeskrémes-habosbabos, azt hajnalban vagy esténként készítem el.Én ugyanígy főzök az ő oldalán :-), papírgombócot és egyebeket. Kért szépen, kapott két szem hámozatlan krumplit, az az övé … igaz, időnként kicseréljük 🙂
Kedves Olvasó, azt gondolom, hogy a te fiad nem tartozik az egyszerűbb esetek közé :), de biztosan megoldható, hogy jól is érezze magát, ha együtt vagytok a konyhában és mégse okozzon helyrehozhatatlan kárt az ételben :)Tőled igényel nagyobb erőfeszítést, előkészítést ha együtt főztök. Arra gondolok, hogy pl. csak annyi tojást venni elő, amennyi kell az ételhez és azt mondani neki, hogy mind az összeset feltörheted. Ugyanez vonatkozik a fűszerekre, hozzávalókra. Persze egy gyerek nagyon találékony és mindig ki tud találni olyat, amire az anyukája álmában sem gondolt :). Legközelebb viszont már arra is fel lehet készülni.És mindenképpen igazi feladatot kell neki adni, nem csak baba edényt. Az biztos, hogy amíg ilyen kicsi, viszont éppen önállósodási törekvései vannak, nagyobb erőfeszítsét igényel a mamától, de hidd el, hogy nagyon megéri :)Olyan jó érzés látni, hogy szivesen és jól főznek nagy korukban is.Segítettem egy kicsit legalább? 🙂
Sziasztok!Köszönöm mindenkinek, Lúdanyó, külön örülök, hogy tudtál tanácsot adni Olvasónak, mert nekem ilyyen tapasztalatom nem volt – sógornőm viszont talán tudna nyilatkozni a témában, mert az ő jelenleg 5 és féléves kislánya hasonlóképpen határozott elképzelésekkel rendelkezett. Ma is határozott, de sokkal könnyebben kezelhető, úgy látom. Úgyhogy, Olvasó, kitartás és következetesség, és akkor sikerül kordában tartani a gyermek akaratát…
Legyen példa Stahl Judit,akinek a kislánya nagyon szeret főzőcskézni és rengeteg dolgot ismer,én nagyon szeretem nézni őket!Ha Reni nagyobbacska lesz,szeretném ha együtt sütögetnénk,most még korai.
Szia Móni!Nálunk hatalmas káosz a közös főzés. 🙂 Mindenki tolong, hogy segíthessen. Csak egy baj: hatan szeretnének csokit olvasztani, és tejszínhabot verni, de krumplit pucolni senki. Azért valahogy mégis elkészül az ebéd. Mindig ízlelgetjük, melyik fogásnak melyik gyerek íze van.:-)Azért könnyen beszélek, a 3 nagyobbam már egy komplett vasárnapi ebédet is asztalra tesz, ha kell. :-)Üdv, még mint Milkaboci ismertük egymást. 🙂
Bálint az olasz specialista, Orsi rétest süt, ha enni akar, Árpád kezdi az elejétől végig elkészíteni a “tarhonyapörköltet”. Mindenki megtanulja főzni azt, amit a legjobban szeret, vagy amit türelmetlenül (el)vár a menüben.Nekem ez bevált. Ahogyan az is, hogy a kuktaságra mindig meghívom valamelyiküket. Hol nagyobb kedvvel, hol kissé morogva, de végül jön egy-egy növendék és lám-lám, az idő jól eltelik és a munka is megvan. Ezek azok az idők, amiket kettesben tudok tölteni valamelyikükkel – és azt hiszem, mindannyiunknak fontos élmények, beszélgetések, éneklések kötődnek a konyhában töltött órákhoz. És észre sem vették, hogy mennyit tanultak! Orsi szakácskönyvből bármit elkészít és hívja valamelyik fiút kkuktának, ha én nem vagyok. S míg kettesben főznek, énekelnek, beszélgetnek és a vacsi is elkészül!
Nahát, szia “Milkaboci”!! Örülök, hogy újra “megvagy”!
Az én fiam 21 éves egyetemista. Nem érdekli a konyha. Nem vettem ígénybe a segítségét. Egy bérházi konyhánk van, ahol nehezen férünk el.Nálunk a férfiak nem kapcsolódtak be a házi munkába. Fiamnak is ideje megtanulni, ha egyedül marad, tudja magát ellátni. Párkapcsolatban is segíteni kell majd a partnerének. A szolgáltatásokat is nehéz megfizetni. Az alattunk lakó szingli pasinak volt bejárónője, ételt, pizzát rendelt, vagy a mamájánál étkezett. Mindezt vállalkozó szülei finanszírozták. A srác csak újság kihordó volt. Régi barátnőm járt jól: Fia vendéglátó technikumban tanul, édesanyját be sem engedi a konyhába. Ő jobban szerette volna, ha értelmiségi pályára készül a fiú. A mai világban már sokoldalúnak kell lenni.
Azt hiszem, nekem is az volt a szerencsém, hogy vendéglátó szakközépbe jártam… Így aztán gyakorlatilag tudtam főzni, mire felnőtt lettem. Anyukám nem nagyon vett maga mellé, talán épp ezért, amit te is írsz, Erzsébet: mini konyhánk volt, örült, ha ő elfért.
Én csak a házasságom után kezdtem főzni. Gyerekkoromban sem segítettem. A mamám több műszakban dolgozott, hét végeken és ünnepeken is. Nem vezetett ígényes háztartást.Nem volt se ideje, se türelme velem foglalkozni. Ki voltam kiáltva, hogy ügyetlen vagyok. Maradtak a szakácskönyvek. Az iskolában is nagyon kevés háztartási ismeretet tanultunk. A mai gyerekek szinte semmit. Nekem nem lett volna időm se türelmem, hogy egy vagy több kisgyerek foglalkozik a konyhában. Az utánuk való takarítás is hosszú időt vesz igénybe. Egész kicsi koromtól voltak baba edényeim, porcelán teáskészletem. Egy kis lakást rendeztem be a szoba egyik sarkában a babáimnak. Ez volt a szerepjátékom, rendszeresen gondjukat viseltem a babáknak, mint az igazi anyák.
Nálunk sose kell szólítani őket a főzéshez, jönnek maguktól is. :o)Fiam-11 még csak három éves volt, amikor már fújta, hogy a sajtban és a tejben sok a kalcium – a “dietetikus gyereke”. A főiskolán tanultam meg főzni is. :o)Tojáshoz nem engedtem nyúlni őket 4 éves korukig, mert lusta vagyok fertőtleníteni a tojás héját és féltem, hogy lenyalják az ujjuktól a bacikat. Amikor már óvodásak lettek, bízni kezdtem a kézmosási tudományukban és megengedtem.De a tésztát már egész kicsinek keverhették akár a gépi habverővel is – legfeljebb nekem kellett tartani, ha nem bírták el a masinát és ők mozgatták. Nálunk a sütisütés eleve azért szokott megvalósulni, mert ők akarnak pacsmagolni. A tortákat is ők kenceficézik egész kicsi koruktól. Persze ők is díszítik – mit számít, ha más szerint ronda, mi úgyis szeretni fogjuk.Egész kicsi koruktól megkeverhették a pörköltet is, széken állva, úgy hogy én tartottam őket félkarral átölelve és másik kezemmel a lábost. Ezt mondjuk ma már nem biztos, hogy megengedném, mert ki is csaphatták volna magukra a forró ételt.Fűszerezhetnek is, de először a tenyerükbe kell önteni a fűszert és csak, ha jóváhagyom mehet a kajába.Nagy kedvenc volt már 2-3 éves kortól a tojásszeletelő használata – már legalább egy tucatot tettek tönkre. :o) Van az a korszak, amikor még úgy tűnik, hogy a kocka be fog férni a kör helyén… Na, abban a korban úgy tűnik, hogy ami nem megy, azt erőltetni kell. :o) Naggggyon vacakok ezek a mai tojásszeletelők. :o)Fiam-11 forralt tejet, amikor már belelátott az edénybe (kb. 8 évesen). De ezt utálta, szóval én szoktam.Vajat hároméves koruktól kentek a kenyerükre – persze csak, ha akartak.Palacsintát a nagyobbik 8 évesen fordított meg először dobva, Fiam-6 pedig idén tanulta meg.Krumplit, répát krumplihámozóval pucolunk, szóval 4-5 éves koruktól megengedtem.Gyümölcsöt mostak, vágtak 5 éves koruktól (kb.) a gyümölcslevesbe, máglyarakásba. Vagy éppen sajtot reszeltek a tésztájukhoz akár 3 évesen.Mindig elmagyarázom nekik, hogy miért nem engedek meg valamit és ezért nincs belőle hiszti. Ha pedig valamit nagyon elrontunk, hát kidobjuk.Erről nem írtatok, de az enyémek mosogatni is akartak, szóval már pelenkásan ültek a konyhapulton és a poharakat elmoshatták.Ja, és húshoz még csak a 11 éves nagyobbik nyúlhat, a hatéves még nem.
http://www.kostolo.blogspot.com Itt is válaszoltam a kérdésedre.
Jaj, igazad van! Azért nem tudál bemenni, mert elvileg csak én olvashattam. 🙂 Rosszul volt beállítva. 🙁
Kedves Maimoni! Csak ma fedeztem fel a blogodat, és nagyon élvezem! Ezért szólok egy kicsit későn a témához. Felnőtt gyerekeim vannak, 1 lány, 3 fiú: 29-től 20 évesig, csaknem mind kirepültek már. Mindannyian önállóan, örömmel, kreatívan, és rendszeresen főznek. Már négykézlábas koruk óta odaengedtem őket a konyhába: akkor még a műanyag tál, és a fakanál volt a sztár, mint dob. A siker titka talán a családi hangulatban rejlett: meleg, elfogadó légkör, sok nevetéssel, kicsit olasz jellegű, szókimondó család vagyunk. Bevallom a siker másik oldala nem vet túl jó fényt rám: nagyon távol állt mindig tőlem, hogy tüchtig nő legyek, inkább vagyok lezser. Tehát nem idegesített (nagyon) a gyerekekkel való főzéssel járó kupi. (Meg a mosogatáshoz is lehet kedvet csinálni, csak legyen kéznél a felmosórongy). Azért emlékeim szerint bőven hisztiztek ők is , én is voltam velük türelmetlen. De mikor először mentek külföldre, milyen jól jött, hogy tudtak főzni! Sőt, unokám anyját fiam tanította meg főzni (én se tudtam anno, 34 éve…)Higgyétek el, olyan hamar elröpül az a pár év – megéri az kis rendetlenség, vagy egy kis idegeskedés, anélkül nem megy. De micsoda öröm, mikor az ünnepi, vagy hétvégi ebédet már régóta csak részben főzöm én… Sok sikert mindenkinek: Nóri