Kis vidámság a XIX. századból

Ma folytattam kutatómunkámat a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum műemlék könytárában. A tegnap már említett Zelena-féle szakácskönyv mellett más műveket is forgattam.

Itt van például A valódi szakács-művészet. Írója, Hüppmann Antal Gróf Károlyi György szakácsa volt. Három könyve is megjelent; kettő németül, (az egyik két, a másik hét kiadást ért meg), és egy magyarul: “A valódi szakács-művészet vagyis elméleti s gyakorlati oktatás a finomabb főzésben legjobb német és franczia mód szerint.” Pest, 1842. (2. kiadás: Különös tekintettel úri és főuri konyhákra, nagyobbszerű lakomák és házi vendégelésekre. Pest, 1857., 3. bőv. kiadás. Pest, 1863. Ism. Nővilág 5. sz., 4. k. Bpest, 1871.)

Nekem egy 1871-es, Heckenast Gusztáv által kiadott példányba sikerült belelapoznom. És a rengeteg recepten, konyhatechnikai leíráson kívül plusz egy unikumot tartalmaz a könyv; egy kis gasztro-bohózatot…

Ezen konyha melegebb tüzhelyénél, melyen csak parányi tüz ég, áll egy szép magas és karcsu férfi hálósüveggel, szakácsöltöny- s köténynyel ellátva és tojást habar. Fogadni merne az ember, hogy ez Beccari, a király konyhamestere. Csalódás! – Ezen ember a habarral kezében nem más, mint XV. Lajos (par la grace de Dieu roi de France et de Navarra) Isten kegyelméből Francziaország s Navarra királya. A királynak két konyha-segédje vagyon; az egyik, ki itt a sarokban czukrot reszel, Bruce lovag, a királynak uti lovászmestere, a másik, ki amott fahéjat tör, Saint Sauver a testőrség dandárának főnöke. A négy kukta, a királynak inasai. Az egyik, ki fát hasogat, Rostaing lovag, a másik ki almát hámoz, Lugeac-nak neveztetik, a harmadik és negyedik tyukok tisztogatásával foglalkozik. Boldog Isten! ki tarthatja eszében arczvonalait mindazoknak, kik az udvarban napi szolgálatot tesznek.
Ő fölsége a király rántott tojást sütni, s danát hangoztatni méltóztatik.
“Vajat ide!” kiált a király.
‘Fölség itt a vaj,’ mondá egy inas, s a vajat a serpenyőbe teszi. Ő fölsége maga a király méltóztatik a serpenyőt a tűzön tartani, s a vajat legkegyelmesebben kevergetni.
“Almát ide!” kiált a király.
‘Fölség itt az alma.’
Ő fölsége méltóztatik az alma-szeleteket a tojásra rakni, mely már sülni kezd.
“Készen vannak-e a tyukok?” kérdé a király, ki a tojást a serpenyőben megforditá.
‘Még nincsenek’ kiáltá a koppasztó szolga.
“Fiu, siess!” kiáltá a király, dúdolását folytatva, azonban hirtelen félbe szakasztja kiáltván, “oh, oh, oh, ez fáj.”
‘Fölség, mi történt?’ kérdezik mindnyájan.
“A tűzhöz igen közel érvén, ujjaimat megégettem.”
‘Dugja fölséged téntába,’ mondá Rostaing, a szolgák legmerészebbike, nevető alakkal.
“Fogja be a száját, bohó,” kiáltá a király, megégett ujjait füle lemezére tartván. – Egy kis vártatva kiáltá:
“Czukrot ide!”
‘Uram itt a czukor,’ mondá az uti lovászmester.
“Fahéjat ide!”
‘Uram itt a fahéj,’ mondá a dandár-főnök.
Ő felsége a király méltóztatik a czukrot és a fahéjat a tojásra hinteni. “Az omlett kész, frissen teríteni!”
A szolgák egyike asztalt terít, a másik tányérokat, a harmadik a késeket s villákat, a negyedik az asztalkendőket hordá helyre.
“Ide a tálat!” kiáltá a király.
‘Uram! itt a tál.’
Ő fölsége a király az omlettet a tálba tenni méltóztatik.
“Üljenek le Bruce s Saint Sauver először önök jőnek, utánok a szolgák, s végtére én következem.”
‘Fölséged méltóztassék megkezdeni,’ mondá Bruce, “ne czeremoniázzanak, szóla Saint Sauver, különben elhül az étek.”
A szolga az asztalra teszi a tálat. – “Jó étvágyat uraim!” mondá a király. “Mig kegyetek az egyiket elköltik, addig másikat sütök.”
“Tojást ide!”
‘Uram itt a tojás,’ kiáltá mind a négy szolga; ő fölsége a király, méltóztatik a tojásokat föltörni.
“Mennyei omlett!” felkiált a lovászmester, ‘isteni étek,’ mondá a dandár-főnök.
‘”Életemben soha nem ettem oly jó izün tojás-étket, mint ezt,”‘ bizonyitá Bruce – ,mint a hab ugy elomlik a nyelvemen’ erősité Saint Sauver.
“Örülök rajta, ha kegyeteknek izlik,” monda a király ki legkegyelmesebben habarni méltóztatott.
‘Fölséged legjobb szakács,’ mondá a dandár-főnök.
“Éljen a király!” kiálták a szolgák, háló-süvegeiket lebegtetvén.
“Mily köszöntés egy tojás-étekért!” kiáltá a király.
‘”Gyönyörü elmeszikra,'” monda Bruce, ‘fölséges elmeszikra,’ mondá Saint Sauver! s mind a hat erősen kaczagott.
“Egyenek, egyenek kegyetek, a második is rögtön elkészül. De mit látok, nincs mit inniok, ide a champagnival,” – ‘Champagnit!’ kiálták a szolgák, s egész kosárral vivének oda. Egy percz alatt légbe röpült két dugacs. Az ivás mármost folyton folyt.
“Ide a tálat,” mondá a király, s utnak ereszté a második omlettet s a harmadikhoz fogott. Kevés szakács volt, ki annyi ügyességgel dicsekedhetett volna a tojás-étek készítésében, mint Franczhon és Navarra királya; Bruce és Saint Sauver jól laktak, s most a szolgákra került a sor. Mind a négyen az asztalhoz ültek, a király sütött, a két lovag szolgált nekik. A kukták jól hozzá láttak a borozáshoz, s derekasan ittak, dicsérték az étket és italt s minden falat után kiáltozták: ‘Éljen a király! Éljen a király!’ Miután a szolgák is kielégíttettek, mondá a király: “Mármost rajtam a sor.” Pillanatban készen volt a hetedik rántott-omelette. Egyik a szolgák közül széket vitt, a királynak, a másik nyakába kötötte az asztalkendőt, a harmadik kenyeret metszett számára s a negyedik bort töltött. – “Pecsenye, pecsenye!” mondá a király, midőn az asztaltól felkelt “most tyukot fogok sütni.” – Ő felsége néhány tyukot vala kegyes nyársra huzni és azokat legkegyelmesebben irósvajjal megönteni; ekkor jelenté a komornyik Richelieu herczeg megérkezését, ki tegnap bécsi követségéből visszatért. – ‘Uram, elutasítsam a herczeget?’ kérdé Binét. – “Elutasítani? s miért? Tán azért hogy tűzhelynél állok; a franczia király senkitől sem hagyja magát visszatartóztatni. Be kell őt bocsátani.” Richelieu herczeg nagy követi diszruhában belép, és magát mélyen meghajtja a király előtt.
“Hozta Isten herczeg,” mondá a király, “mi ujságot hozott Bécsből?”
‘Köszöntést és levelet Therézia királyné Ő fölségétől’
“Tegye le oda az asztalra, későbben el fogom olvasni, most, kedves herczeg, igen el vagyok foglalva, mint látja, tyukokat kell sütnöm, akar velem reggelizni?”
Richelieu meghajtá magát még pedig mélyebben mint az imént.
A király intett szakács-czimboráinak, kik azonnal eltávoztak.
“Igy, mármost tartózkodás nélkül cseveghetünk”

És el lehet képzelni, amint a nézők térdüket csapkodva hahotáznak a szolgáknak főzőcskéző királyon…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)