Bevállalós raguleves – avagy a cékla asszimilációja

Érdekes átalakulásnak lehettem tanúja e leves készítése közben. Sokat vacilláltam rajta, hogy bele merjem-e tenni a többi zöldség közé a céklát, tudván, hogy olyan “ő”, mint a piros hetes: mindent visz. S bár szerintem csodálatos a színe, családom bizonyos tagjai megkóstolni se lesznek hajlandóak az ételt, ha az lilán néz rájuk a tányérból.

No de nem rohanok annyira előre.

Kezdődött a dolog azzal, hogy jó tartalmas levest szerettem volna főzni a másodikként elképzelt diós tészta elé, ezért mindent előszedtem, amit a hűtő zöldséges rekeszében találtam: egy póréhagyma, egy karalábé, egy zeller, egy cékla, egy jó nagy sárgarépa, hat darab csiperkegomba – a fekete- és a sima retektől ezalkalommal eltekintettem – akadt a kezembe. Hozzátettem egy lila,- és három gerezd fokhagymát.
Előző este beáztattam vagy négy marék babot, amit azért vettem meg, mert nagyon vicces formájú: úgy néz ki egy szem, mint egy kissé megnyújtott tic-tac. Ezt is a levesbe szántam.
Aztán még: fél kiló pulykamell felkockázva, és némi füstölt hús, egészen apróra vágva.
Hát ezek sorakoztak a konyhapulton.
Először is, a babot feltettem a kuktába főni, biztos ami biztos. Forrás után úgy húsz percig hagytam “pöszörögni”, ekkor elzártam a gázt.
Közben apróra vágtam a póréhagymát, és a szintén erre a sorsra jutott lilahagyma társaságában fonnyasztani kezdtem némi olajon. Később rádobtam a felkockázott pulyka-, majd a füstölt húst, az összenyomott fokhagymagerezdeket, a felaprózott gombát, és hagytam sülni-párolódni az egészet. Mikor a hús kifehéredett, ízesítettem két teskanál darált édes paprikával, majd felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőven ellepte. Ezt – mármint a vízzel való felöntést – a főzés során többször végrehajtottam.
Most jöttek szépen sorban a zöldségek: a répát karikáztam, és a leveshez adtam. A gyalummal julienne-re vágtam a zellert, és ezt is utána küldtem. És ekkor került sorra a cékla. Legyalultam; gondolkoztam, mérlegeltem, aztán egy merész mozdulattal beleborítottam, és vártam. A leves előbb rózsaszín, majd teljesen lila lett, gyönyörű volt. Csak megeszik valahogy, intéztem el egy vállrándítással, és a ropogós karalábét vettem kezelésbe, mint az előző kettőt, ezt is a gyaluval aprítottam fel. Mire sorra került, meglepetten láttam, hogy a leves visszaszelídült narancssárgára; a cékladarabok kifehéredtek, és a szín is eltűnt. Egyszerűen elvegyült a zeller, és a most beledobott karalábé között.
Döbbenet.
Magamhoz térvén hozáadtam a nagyjából megfőtt babot, és felöntöttem az egészet vízzel, megintcsak addig, hogy kényelmesen ellepje, s immár a célegyenesbe jutva, fedő alatt pároltam tovább az egészet. Sóztam, borsoztam, megszórtam a kezem ügyébe akadt zöldfűszerekkel (úgymint: petrezselyem, kapor, vízitorma, turbolya, metélőhagyma), némi őrölt római köménnyel. Hogy tartalmasabb legyen, adtam hozzá három marék gyufatésztát, és pár perc múlva 2 dl tejföllel behabartam.
És kész volt.
Szépen hagytam, hadd pihenjen fedő alatt.
Tálaláskor kis petrezselyemmel díszítettem. Fantasztikus leves lett. De még most is azon gondolkozom, hova lett a cékla színe?
Tudja valaki?

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »