Mint annyiszor mostanában, megint azt hittem, feltaláltam a spanyolviaszt: decemberben, valami különleges gasztroajándék után kutatva, egy kis hirdetésre kattintva kerültem az Őrségi Ínyes Manufaktúra honlapjára, és a barátságosan mosolygó kecske láttán már tudtam: ez az. Kecskesajt! Aztán rákeresgéltem a tulajdonos, Buzás Attila Sándor nevére a google-ban, és az elszánt magyar zseni sorsa rajzolódott ki előttem. Azé, aki vagy elmegy ebből az országból, és tehetségéből viszonylag könnyebben épít ragyogó karriert magának kissé nyugatabbra, vagy itt marad, és küzd, harcol, elbukik, feláll, küzd, mindent elveszít, újrakezdi. És megcsinálja. Élete és vére van benne, de megcsinálja.
Aztán tovább nézegettem, és rájöttem, hogy már többen megénekelték előttem az idős mester dicséretét (például Gabojsza itt, Fűszeres Eszter itt, a Közös Gombán itt).
Hát, én is csak csatlakozhatom az előttem dalolókhoz.
Buzás Attila Sándor sajtjai lélegzetelállítóak, talán mert minden darabban ott van a kiskunsági apajpusztai indulástól kezdve, a pilisszentlászlói éveken át a magyarszombatfai végállomásig minden tudás, a Franciaországban tanultak, az el nem sírt könnyek, a kecskéi szeretete, a sajt iránti elkötelezett tisztelet.
A gazda óvatosan járkál a temérdek viselős leendő anyakecske között, nyugtatgatja őket, ne szaladjál, jól van, semmi baj, a gyerekek is lehalkulnak, boldogan nézegetik a kiskecskét, “aki” félősen bújik az ismerős hang tulajdonosához. Lassan indulni készülünk, de azt még tisztázzuk: akár postán, akár a hozzánk közeli szállodákba szállításkor személyesen tudunk vásárolni a finom, igazi sajtokból. Boltokban felénk nem kapható, csupán Pesten, néhány CBA-ban… Hát, így szokott ez lenni, egy prófétának sincs tisztessége a saját hazájában.
Mivel már mindenki éhes – az ebéd kimaradt, és délután három felé jár -, Buzás Attila tanácsára a 6 kilométerre fekvő Bajánsenyére igyekszünk, és betérünk a Berek Halászkertbe.
Remek, áttekinthető étlap. A gyerekek a természet törvényeinek ellentmondva hideg gyümölcslevest ennének, s bár én nem győzöm meg őket, hogy az nem lesz, a felszolgáló egyértelművé teszi: tavaszig várni kell erre a fogásra. Fokhagymakrémleves mellett döntenek kollektíve, Apa kihasználja a halászkertséget, és halászlét kér, én a tájjellegre vagyok kíváncsi, és az Őrségi vargányás hajdinalevest kóstolom meg. Minenki elégedett, még cserélgetünk is, ízlelgetjük egymásét, tényleg jó.
Apa ezúttal sem hagyja ki a túrós csuszát, nem értem, miért nem valami specialitást választ, valami jó kis őrségit, vagy cápaszeletet mondjuk… Én ezért vasi paprikást kérek, ami nem a klasszikusan értendő paprikás – vagyis tejföllel habart pörkölt -, hanem paprikás lisztbe forgatott fűszeres karajszelet megsütve. Zöldköretet eszem hozzá, hogy emlékeztesen valami a diétára. A két nagyobb gyerek dödöllét választott abban a pillanatban, amint meglátták az étlapon, Bence és Zsófi rántott szeletet kér hasábbal (a kis konzervatívok…). Hát, ezúttal nem kell elcsomagoltatni semmit. Csupán a desszertként kért rétesekből – tökös-mákos és meggyes-túrós – marad egy-egy kocka, a somlói galuska kelyhében is csörren a kanál.
A vége pedig: két felnőtt, két kamaszodó és két kisgyerek ebédje levessel, főétellel, desszerttel, két kör itallal 12 ezer forint. Korrekt.
Elégedetten, jóllakottan távozunk, a gyerekek még dobálnak némi havat az éttere melletti jeges halastóba. Itt még hó is van…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
