Mai Móni

Saját vajunk


Ötven forint alatt van a tej felvásárlási ára ma Magyarországon.

Sokan már negyven forintért is megválnának árujuktól, csak vigyék. Közben a boltokban 170-250 forint között árulják a szeperát, ami híg, a tejszíntől “megszabadított” tej.

“Az ágazat attól szenved leginkább, hogy az olcsó, külföldi tej- és tejtermékek a multik révén elárasztják Magyarországot. Máshol nagyobb a támogatás, illetve a fejlettebb országok saját feleslegüket vezetik le nálunk, olyan termékekkel, melyekre jobb áron nincs kereslet. Hazánk tej- és tejtermék-behozatala jelenleg meghaladja a harminc százalékot” – írta nemrég az Origo.

Mit tehet a termelő, ha életben akar maradni? Egyik verzió, hogy közvetlenül értékesíti a tejet, tejterméket. Fáradságos munka ez, lassan alakul a piac, adják szájról szájra a telefonszámot a kuncsaftok, de így legalább nem a megalázó 50 Ft alatti áron kel el a holmi.

Én 140-ért veszem literjét. Kétliteres tejesedényben tárolom a hűtőben másnapig, és akkor leszedem róla a tejszínt. A négy literről nagyjából 1,5 decit merek le, amit vagy felhasználok sütibe, vagy habbá verek, vagy vajat készítek belőle (vagyis jócskán túlverem a tejszínt, amíg a zsír ki nem válik belőle, majd szűrőbe öntöm, és kinyomkodom belőle a maradék folyadékot) . Nem lesz túl nagy mennyiség, úgy egy tojásnyi, de mégis élmény: van saját vajunk!

A festmény: Munkácsy Mihály: Vajköpülés
A fotó innen származik.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anyunya says:

    Szia Móni!Mi is termelőtől vesszük a tejet,(160 Ft) de vajat még nem készítetem. Azt mondod, semmi más trükk, mint túlverni a tejszínt? Ez jól hangzik, kipróbálom. Köszi!

  2. Maimoni says:

    Szia! Bizony, semmi más, csak addig vered, amíg ki nem válik a zsír a maradék folyadéktól. Ajánlom kipróbálásra, tényleg!

  3. Millie says:

    Szia! Hol laksz? AJánlom figyelmedbe a Cserpes Sajtműhely tejtermékeit! Már Sajtkukacékat is rákapattam :-DA tejszín náluk 35%-os (villával is fel lehet verni) , a tej és joghurtválaszték parádés, a sajtjuk (kicsit a sors fintora) erős közepes.De magyar termelő, tartósító és adalékmentes tejtermékekkel!

  4. Maimoni says:

    Szia Millie,én Keszthelyen lakom. Hol van ez a Cserpes Sajtműhely?Itt nem túl messze van egy kecskesajtos, már hónapok óta készülünk hozzá sajtkóstolásra, remélem, hamarosan eljutunk oda.

  5. napmátka says:

    Mi 100 Ft-ért (10 dkg) vesszük a köpült vajat tehenes ismerősünktől vidéken. Tejet ritkán veszünk, így annak az árát nem tudom pontosan, olyan 100-120 Ft/liter körül lehet.

  6. Maimoni says:

    Köszi Millie, közben meg is néztem, látom, hogy kapuvári cég, sajnos, erre nincs képviseletük. Van a környéken több tehenészet, sokan csinálják, hogy bizonyos napokon a város megjelölt pontjain lehet venni tőlük tejet. Van, aki csak rendelésre hoz, van, aki bárkinek méri, aki hoz magával üveget.Napmátka, az helyileg hol van, amit te mondasz?

  7. Limara says:

    De jó ez a vajkészítés! Kipróbálom! Az utcánk végén árulják a tejet heti 3x, de a családom nem issza meg, sajnos a dobozoshoz vannak szokva:(( Azért teszek még egy két kísérletet.

  8. Maimoni says:

    Limara, én is többször próbálkoztam, 3 hely teje nem ízlett… De nekem sem. Olyan “tehéníze” volt. MOst ez a negyedik bevált. Kávéba is tökéletes, pedig ha valamire, hát arra kényes vagyok.

  9. Tehénízű tej ellen van egy jó módszer, (hordattam a tejet egy évig egy helyi pasitól, profi, ő mondta) : fejés után ha azonnal lehűtik a tejet nagyon gyorsan, nem tudom már hány fokosra, az eltünteti a tehénízt.Persze ezt csak a tehenesgazda teheti meg, mi nem.

  10. Altair says:

    És mivel a tejet, ha mikrobiológiailag szennyezettnek találják a tejgyárban, ki is öntethetik a termelővel, amit meg is tesznek (láttam). De egy kisebb tejgyárban hova fordulhat panaszra a termelő, ha TUDJA, hogy a tehenének nincs tőgygyulladása és mégis elöntetik vele a tejét a csatornába?A másik ilyen guszta dolog, ami leszoktat a kis cégektől való tejivásról: a tejvisszáru. Ami annyit tesz, hogy a megmaradt lejárt tejet visszaveszik a kereskedőtől fél-negyedáron, majd az aznapi friss tejbe felöntve újrapasztőrözve kerül újra forgalomba… :o( És én ezt zacskós tejjel láttam a kék ládában, amibe néhány zacsi ki is folyt. Fél évig nem ittam tejet és azóta is csak külföldön vagy sparban kapható osztrák tejet iszom meg… És helyette sok sajtot eszek.Sajnos Pesten meg tejet nem lehet háztól venni.

  11. Maimoni says:

    Hmmm, nekem a nagybátyám (tejiparban dolgozott) mesélt pár szintén guszta történetet bizonyos fajtájú (ömlesztett) sajtokról…

  12. Böbe says:

    kislánykoromban egyszer véletlenül csináltam vajat. a tejszínt a csodás RG-28-al kevertem (ma én használom, Anyu azóta már a negyedik (!!!) robotgépét amortizálja) és annyira tetszett – tetszik ma is – a mű, hogy nem kapcsoltam ki időben. akkor tudtam meg, hogy a köpülőnél ez sokkal kényelmesebb.

  13. Maimoni says:

    Én a nagyobbik lányom második szülinapi tortájára vertem a habot, amikor először így jártam. Olyan mérges voltam, hogy borítottam bele a mosogatóba, aztán szaladtam a boltba újabb adag tejszínért. Később jutott eszembe, hogy felhasználhattam volna azt a vajat… Vagy akár vajkrémmel is díszíthettem volna a tortát – bár a tejszínhabot persze mindenki sokkal jobban szereti.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!