Kisebbik fiam a múltkor a papírboltban hibajavítót akart velem vetetni.
– Aztán minek az neked? – kéreztem.
– Hát tudod, ha elrontok valamit a füzetemben, ezzel el lehet tüntetni.
Hm, fortyantam fel magamban, azért hibázni még csak lehet! Nekünk, ha tévesztettünk, azt a részt zárójelbe kellett tenni, és kész. Ott volt ugyan, és nem is volt szép, de mégis, mindenki figyelmen kívül hagyta. Mert mindenki téved. Kár, hogy erről egyre inkább nem szeretünk tudomást venni, és úgy teszünk, mintha tökéletesek volnánk.
Én például, mindig büszke voltam arra a képességemre, hogy amerre egyszer jártam, arra vissza is találok. Megfigyelem a házakat, jellegzetes épületeket, rögzítem magamban az irányokat. Aztán persze mégis előfordul, hogy tévedek – na és? -, de akkor szinte azonnal rájövök, hoppá, mégsem erre kellett volna. De hát miért ne lehetne eltévedni? Néha, legalább? Hányszor előfordult már, hogy akkor történtek a legnagyszerűbb felfedezések, amikor az ember eltévedt, vagy nem követte pontosan a megadott utasításokat? Épp ezért azon kevesek közé tartozom, akik nem szeretik a GPS-t. A GPS nem hagyja meg a tévedés szabadságát, és elsorvasztja a tájékozódóképességet. Ha valakinek mondják, hogy erre menj , arra fordulj, nem élesek ezek az érzékei, hiszen tudja, biztonságban van, “aki” idevezette, az vissza is fogja hozni. Megértem, hogy bizonyos szituációkban fontos kellék, nagy segítség, de néha hagyatkozhatnánk nyugodtan a térképre, vagy akár az emlékeinkre is. Hátha valami kelemes meglepetés ér…
Ugyanezért tudok mélységesen egyet érteni Polcz Alaine-nel, aki “Főzzünk örömmel!” című örökbecsű művében arra is kitér, hogy nem feltétlenül kell mindent hajszálpontosan méricskélnünk.
“Édesanyámtól tanultam a mennyiségek becslését. A kezem, a szemem érzékeli, hogy miből mennyi kell, s csak az új vagy kényesebb recepteknél és a sült tésztáknál használok kanál-pohár mércét. A régi szakácskönyvekben eredetileg nem is adtak meg mennyiségeket, csak így: “jócskán”, “ízlés szerint”, “amennyit fölvesz”. Manapság grammra, dekára, s a sütést is hőfokra, percre írják elő. Biztonságosabb, de időigényesebb is így a sütés-főzés. Ami azonban még fontosabb, lassacskán elidegenedsz az alapanyagoktól, a növényektől, az állatok húsától, felépítésétől. “Kesztyűvel” jársz az életben, saját érzékelésmódod is satnyul. Fantázia és öröm, illetve alkotás helyett előírt laboratóriumi munkát végzel.”
Álljon hát itt egy kis gyűjtemény, amivel pótolhatjuk a mérleget.
1 evőkanál (ek) olaj: 3 dkg
1 csapott ek zsír: 2 dkg
1 csapott ek vaj: 2 dkg
1 diónyi vaj: 3 dkg
1 tojásnyi vaj: 5 dkg
1 csapott ek liszt: 1 dkg
1 púpozott ek liszt: 2 dkg
1 deci liszt: 5 dkg
1 liter liszt: 65 dkg
1 ek búzadara: 1 dkg
1 deci búzadara 7 dkg
1 csapott ek zsemlemorzsa: 1 dkg
1 teáskanál só: 1 dkg
1 csapott evőkanál só: 1,5 dkg
1 csapott ek cukor: 1,5 dkg
1 púpos ek cukor: 2 dkg
1 bögre: 2,5 dl
levesestányér űrtartalma: 2,5 dl
10-12 közepes nagyságú burgonya: 1 kg
8-10 közepes nagyságú alma: 1 kg
nagyobb fej káposzta: 1kg
késhát vastagság: 2-3 mm
Forrás:
Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!
F. Nagy Angéla: Fiatalok főzőiskolája
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
szívemből szólsz 🙂
Nekem is:)Pont a héten olvastam Polcz Alainről egy cikket a Nők Lapjában.Puliszkás-sztori volt. Nagyon tetszett az is. Humanista főzés..
sokan félnek “szemre ész nélkül főzni”, mert mi van ha elrontom? Hát legközelebb tudom, hogyan NE készítsem az adott ételt. A legjobb trükk nem elárulni a népnek mit főz az ember 😀 ha valami furcsára sikerül, lehet találni neki egy szép kacifántos nevet!