Heti menü jan.12-16

A két nagyobb gyerekem nem akar menzás lenni. Eleinte élénken tiltakoztam, kell nekem hétközben az a kis szabadság, hogy ne az ebédfőzés vigye el a délelőttöm egy részét… De aztán Bálintot azzal tudtam csak rávenni arra, hogy lemondjon a hajnövesztésről, hogy fodrászlátogatásért cserébe nem kell menzásnak lennie. Nórinak meg egészen egyszerűen elfelejtettem befizetni e hónapra az ebédjét.

Most tehát naponta főzőcskézem, és elhatároztam, hogy megörökítem a hétköznapi menüsort, hátha másnak is ötletet adok vele, meg aztán később még én is hasznát vehetem…

Táplálkozástudományilag nem feltétlenül megalapozott, de mindenki megelégedésére szolgált.

Hétfő:

Póréhagymás vöröslencseleves

Gyros

Kedd

Vörösboros marhatokány (Ezúttal két nappal előbb bepácolt marhacombból; akinek jutott, maradék pitatésztával ette, akinek nem, az kenyérrel.)

Szilvalekváros süti

Szerda

Gulyásleves (a maradék marhatokány felturbózva – pikáns lett, és finom)

palacsinta

Csütörtök

(Maradék gulyásleves, aki kért)

Töltött paprika főtt krumplival

Péntek

Káposztaleves gerslivel (poszt hamarosan)

rétes (almás és meggyes, bolti réteslapból)

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »