Fogyókúra program frissítve…
Alapelvek ide, alapelvek oda, azért a karácsony nem hazudik.
Mármint fogyókúra szempontjából…
Ha tehát kilengtünk egy kissé az elmúlt hetekben, most szorosabbra kell fognunk a gyeplőt, különben májusban eszmélünk csak fel, hogy te jó ég, hogy áll rajtam ez a fürdőruha??!!!
Én is salátákra fogtam magam, a mai vacsorám alapja történetesen egy feketeretek volt.
Hallottam már innen-onnan, hogy jó köhögésre, hörghurutra, epebántalmakra, emésztési rendelleneségekre, székrekedés kezelésére. A népi gyógyászatban ajánlják cukorbetegség, potenciazavarok kezelésére, de hogy tényleg hatékony-e ezen problémák esetében, állítólag még nem sikerült alátámasztani.
Aztán azt is olvastam, hogy érzékeny gyomrúaknak, gyomorfekélyeseknek viszont nem ajánlott.
És miután megettem a salátát, arra is rábukkantam, hogy “étvágygerjesztő hatású”. Szuper…
Tehát, a feketeretket a karácsony előtt beújított szuper kis gyalumon julienne-re (gyufaszálnyi darabokra) vágtam. Úgyanígy jártam el egy répával, és egy hatalmas fej sima retek negyedével. Életemben nem láttam még ekkora retket, egyébként.
Száraz serpenyőben magokat pirítottam (tök-, szezám-, napraforgómag volt itthon), majd egy kis tökmagolajat összekevertem balzsamecettel, sóval, apróra zúzott fokhagymával. Ezt a dresszinget ráöntöttem a zöldségekre, és megszórtam a pirított magokkal.
Érdemes kipróbálni. Hátha szerencsénk lesz, és nem érényesül a feketeretek étvágygerjesztő hatása.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)