Beteg a gyerek, vagy csak szimulál?

Nem most jöttem le a falvédőről.

Ismerek elég sok trükköt, a primitív “lázmérővégétteábadugós”-tól a krétapor evésén, sós kávé (…) ivásán át a profi, nem igazán kétségbe vonható tünetek élethű imitációjáig. Ezt odáig tökéletesítettem, hogy egyszer egy hétig ápoltak vakbélgyulladással kórházban, jegelték a hasam, és az orvosok minden nap tanácskoztak az ágyamnál, kell-e műteni vagy sem. Az oroszórát akartam megúszni…

Ha tehát a gyermek reggel rettenetes beteg, de se nem lázas, se nem köhög, sőt, a fájdalom is vándorol, az nekem mindig gyanús. Egy darabig jól is szórakozom az előadáson, aztán megpróbálok hatni a szenvedő értelmére, miért is lenne fontos, ha elmenne az iskolába, dacára annak, hogy szörnyen érzi magát. Ha továbbra is mártír arccal közlekedik a lakásban, akkor viszont keményítek: tudatosítom, hogy az ilyen jellegű fájdalmak 8.00-kor általában megszűnnek, legalábbis jelentős mértékben enyhülnek; ha otthon maradhat, azért, ha nem, akkor azért.
Másik oldala a dolognak, amit egy ismerősöm, Zsiga bácsi jegyzett meg: “a gyerek hasfájását mindig komolyan kell venni. Engem napokon át küldözgettek az iskolából haza, mert rosszul voltam, otthonról meg vissza az iskolába, mondván, semmi bajom. Aztán, amikor perforált a vakbelem, végre elhitték, hogy beteg vagyok…” Erről sem szabad megfeledkezni hát.
Szóval, reggeli fájdalmak esetén mindenképp megpróbálom kideríteni a “betegség” okát; olyan is van, hogy annyira nem akar suliba menni, hogy tényleg nem érzi jól magát. Ha ilyet tapasztalok, meg is szoktam engedni, hogy otthon maradjon – összekacsintva, azért tudja, hogy én tudom, de érezze, nem vagyok olyan szőrösszívű… Főleg a tanév vége felé szokott előfordulni, hogy a gyerekek annyira elfáradnak, alig vonszolják magukat; ilyenkor sokat segít egy napos potyaszünet.
Van úgy, hogy valami komolyabb lelki ok áll a háttérben: csúfolják, kinevetik, szívatják – ha ennek a gyanúja felmerül, megyek az iskolába, és beszélek a tanítónővel. Ez megnyugtatja valamelyest a gyereket is, és általában engem is, mert tudom, a pedagógus most egy ideig jobban fog figyelni arra, mi történik.

Ha nem tudom eldönteni, tényleg beteg-e, de sanda gyanúm, hogy a lustaság és a kényelemszeretet tartaná itthon utódomat, és belemegyek, hogy maradjon – nem engedem, hogy a tévé előtt heverjen kedvenc filmjét nézegetve. Olvasni, tanulni, feküdni lehet – de semmi kényeztetés. Könnyű a jót megszokni…