Ha Hévízen jársz…

Étteremkritika

Aki Hévízen jár, próbálja ki.
Erről az étteremről mindenki szuperlatívuszokban beszél.
Én most mégsem fogok.

Asszem, úgy jártam a Kocsi Csárdával, mint pár hónapja valaki a Vadkörtével. Döbbenve olvastam – tudom már, megkerestem! – Cserkénél, hogy nem hozta a várt színvonalat az őrségi kis falu, Kondorfa híres-neves étterme.

Na, hát ami Kondorfának a Vadkörte, az Hévíznek a Kocsi Csárda. 1985 óta működő, 2005-ben jelenlegi formájára pofozgatott, akár 320 főt is befogadni képes, kiváló étlappal, a szakmában jártas pincérekkel, jó konyhával büszkélkedő étterem.

Délidőben, ebédelni érkeztünk, és az első dolog, ami megviselte épp pihenő idegeimet (gyerekek tegnap óta anyámnál), az a székek kihúzigálásnál, betologatásánál jelentkező brutális bunkó hang. És a leszedett asztalok terítését végző fiú, valami különös érzékkel, a lehető legerősebb zörgést bírta előcsalogatni a nehéz tölgyfa bútorokból. Ezen pedig párszáz csomag csúsztatófilccel lehetne segíteni…. Na mindegy, átállítottam magam menzás üzemmódra, úgy mindez elviselhetőbb. Csak aztán ezzel a számla végösszege nem harmonizált; de ne szaladjunk ennyire előre.
Emberem ripsz-ropsz rájött: halászlét eszik, aztán túrós csuszát, punktum. Én csak a tárkonyos szarvasragulevesben voltam biztos, cipóban szervírozva, persze, fogyókúra ide vagy oda, ennyi elmegy ebédre… Majd a felszolgáló javaslatát elfogadva, roston sült csirkemellet választottam grillezett zöldségekkel.
Na kérem: a halászlé ötös, olyan, amilyennek lennie kell. Ellenben, az én cipós szarvasos levesem, hát, nem hozta a várt hatást. Nem volt hmmmmmmmm, legfeljeb hmm-hmm… Úgy tűnt, minden benne van, de valahogy mégsem hatott olyan elementáris erővel, ahogy egy ilyen ételnek hatnia KELL. Nem hat. Híg. Sótlan. Kicsit, éppen bosszantóan rágós a hús. És sok is, főleg a zöldséghez képest. Szeretnék még gombát, répát találni, de nincs. Na mindegy.
Bort kérek, hamáregyszer.
Fehéret, szárazat szeretnék – rövid egyeztetés után aztán, mivel szárazból csak Olaszrizling van, az pedig nekem túl savas, más száraz fehér nem lévén, egy félédes Badacsonyi Szürkebarát mellett döntök, ami íz-illat szempontjából jó választás, csak a fogyókúra miatt aggályos, nade a cipó mellett elcsúszik.
Jöhet a főétel. A túrós csusza korrekt. Kicsit kevés a tejföl, de persze, ez egyéni ízlés kérdése. A tészta finom, rendben.
A roston sült csirke szintén remek, a grillezett zöldségek sem teljesen nyersek, tényleg jó. Mivel nekem így egy kicsit mégis száraz, hozok két kanál joghurtos-fokhagymás salátaöntetet a salátabárból. Így OK.
Hogy aztán ez utóbbiért mégis elkértek egy ötszázast, mintha tele tányér salátával tértem volna vissza a bártól, ez, bevallom, érzékenyen érintett. Nem az ára, hanem a súlyozás hiánya. Vagy a figyelmességé. De persze, ez a hosszú-ideje-jól-menő-éttermek jellegzetessége: sajnos, egy idő után valahol elveszik a lélek, és iparivá válik az egész. Nekem ilyen érzésem volt itt, a Kocsi Csárdában.
A számlánk az említett ételekkel, a borommal, ásványvizemmel, Emberem alkoholmentes sörével 6150 forintra rúgott. Ez errefelé, vidéken nem kevés. Ennyiért élményt vár a vendég. Bécsben, persze, boldogok vagyunk, ha ennyiből megússzuk. Úgyogy nézőpont kérdése.

Mint az egész étterem.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)