Legfontosabb konyhai eszközeink III. – Futottak még

Bár ezek már nem közfelkiáltással, de szerepeltek a legfontosabb konyhai eszközök felsorolásakor. Azért teszem közzé ezt a listát, mert ahogy én is, úgy mindenki, aki olvassa, ötletet meríthet belőle.

Amikor feltettem a kérdést – szerinted melyik a legfontosabb konyhai eszköz? – nem voltam teljesen egyértelmű. Így aztán nem is csoda, hogy volt, aki a fakanalat, volt, aki a jó sütőt emelte ki, és valóban, mindkettő nélkülözhetetlen a konyhában.

Vagy itt van például a Pataki-tál. A Wikikönyvek a következőket írja róla:

„Römertopf”, „Pataki-tál” néven majdnem minden nagyobb bevásárlóközpontban kapható, különleges vadhúsok, ropogós zöldségek, ízletes köretek és könnyű, diétás fogásokat készíthetünk benne. Vásárolhatunk hal-, vagy csirkesütésre tervezett, kívül mázas, illetve szimpla cseréptálat, a köztük lévő különbség nem számottevő. Célszerű sokkal inkább a kiválasztott edény űrtartalmára koncentrálni ahhoz mérten, hogy hány személyre fogunk leggyakrabban sütni benne. A római tálban zsiradék nélkül, (vagy nagyon kevés zsíradékkal, olajjal), bármit puhára, sőt, ropogósra párolhatunk. A kivajazott tálban sütve sem lesz nehéz az étel, bátrabbaknak pedig kifejezetten javasoljuk a bacon-nel tűzdelt fogásokat! A tálat használat előtt vízbe kell áztatni, hogy később az edény falából a víz fokozatosan tudjon elpárologni – így a benne készülő étel nem szárad ki. Minél hosszabb a sütési idő, annál több ideig áztassuk! Sütéskor sosem előmelegített hanem hideg sütőbe kell tenni a cserépedényt, majd lassan, fokozatosan felmelegíteni.

Jelentős segítség a konyában egy igazi konyhai robotgép, amelynek vásárlása előtt a következő szempontok mérlegelését ajánlja a kirakat.hu:

Mielőtt bármit is megvennél, fontos tisztáznod, hogy mire is van pontosan szükség. Egy egyszerű eszközre, amely speciális feladatok elvégzésére képes, vagy egy magasabb árkategóriás készülékre, amely kényelmet biztosít, esetleg egy olyan mindent tudó masinára, amely a főzés minden szakaszában használható? Az előbbiekre már mutattunk példát, utóbbi esetben viszont érdemes elgondolkoznod egy többfunkciós robotgépen. A manapság elérhető konyhai robotgépek ugyanis már szinte mindent tudnak: többségük hagymát szeletelnek, húst darálnak, tésztát gyúrnak, sőt akár gyümölcscentrifugaként is használhatók. Multifunkciós gépek, amelyek egyszerre több konyhai eszköz előnyeit egyesítik. Mielőtt azonban beruháznál egyre, tanácsos végiggondolnod, hogy valóban minden funkcióra szüksége van-e a megajándékozni kívánt személynek. Bár kétségkívül a leghasznosabbak, a multifunkciós konyhai robotgépek ára manapság még viszonylag borsos, ráadásul hely is szükséges a tárolásukra a konyhában. Ha mégis erre esne a választásod, tanácsos néhány szempontot figyelembe venned a vásárlásnál. Jó tudni például, hogy milyen anyagból készül az adott gép, hogy hajlamos-e a rozsdásodásra, és hogy mennyire megbízható. Fontos figyelembe venni emellett, hogy mennyi és milyen erősségű fokozatokkal rendelkezik, hiszen nem mindegy, hogy a tésztát szélsebességgel képes-e csak keverni, vagy valóban alkalmas gyúrásra is. A kényelmesen használható betöltőnyílás is elengedhetetlen, ahogy a gép tisztíthatósága is, továbbá az, hogy minden szükséges tartozékot megkapsz-e a géppel, vagy néhányat pluszban vagy kénytelen megvásárolni.

Érdekes módon a mosogatógépet a többség nem találta nélkülözhetetlennek. Én sem tartom annak. Segítség, ha hirtelen nagy menniységű tányért, poharat kell eltüntetni, és a magas hőfoknak köszönhetően olyan ragyogóra mos mindent, amilyenre kézzel nem is lehet. Viszont, ha valami miatt koszos marad a cucc, például bent ragad a mosogatótabletta a tartójában, vagy figyelmetlenségünk miatt nem tud elfordulni a mosogatólapát – na, az méreg. Ráadásul a kicsit leégett edények esélytelenek, azokat mindenképp kézzel kell elmosnunk. Rengeteg szempontot figyelembe vettem, amikor kiválasztottam a mosogatógépünket (na, ez majdnem úgy hangzik, mintha más is használná rajtam kívül…), és áldom azt az ismeretlent, aki egy fórumon azt javasolta, hogy a zajszint 45 decibel alatt legyen. A miénknek 43, és olyan halk, hogy az csuda.

A kávéfüggőknek, mint amilyen én is vagyok, természetesen a kávégép a szíve csücske, volt, aki a Bialettit, volt, aki a Jura-t favorizálta, nekem egy Saeco-m van, és nagyon szeretem. A frissen darált szemekből főzött kávénak nincs párja, mint ahogy a kancsós tejhabosítóval készült habnak sem ér semmilyen más hab a nyomába. Sem a gőzölt, sem a kis elemes habosító ketyerével készített tejhab nem lesz olyan tömör, olyan…olyan…olyan tökéletes, mint a kancsós-húzogatós “kézi készülékkel” előállított.
További eszközök, már csak felsorolásszerűen:
– jó fogású, éles reszelő,
– keksznyomó,
– tárolódobozok (kekszes, fém, csatos és csavaros tetejű üvegek),
– dagasztógép,
– dagasztótál,
– hatalmas vágódeszka,
– gabonamalom,
– habverő,
– daráló,
– nemesacél fazekak, lábasok,
– szilikonos ecset,
– szilikonlapát,
– kőmozsár,
– kenyérpirító,
– nokedliszaggató,
– fokhagymanyomó,
– krumplipucoló,
– elektromos konzervnyitó,
– kerámia sütőedény tetővel (ovális, így nincs sarka, amibe beleragadna az étel),
– és az NDK turmixgép (tudjátok, a levehető ajtós…).

Köszönet mindenkinek, aki véleményével hozzájárult ennek az összellításnak a létrejöttéhez!

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »