Egy ideje már tartogattam ezt a bejegyzést, aztán néhány napja Fűszeres Eszter is foglalkozott a témával. Hozzászólás helyett tehát közzéteszem…:))
Nem reprezentatív felmérésemből is az derül ki, hogy bizony sokak számára nem öröm a konyhai foglalatosság:
„25 éven át minden nap komoly fejtörést okozott, mi legyen az ebéd, mit főzzek, hogy mindenkinek kedvére legyen. ELÉG VOLT! Belefáradtam a bevásárlásba, a napi menü kitalálásába, a főzésbe, mosogatásba. Most eljárunk naponta 700 forintos menüt enni étterembe. A családom nem veszi jó néven, hogy ilyen kajára kárhoztatom őket. Szenvednek! Nekem nagyon ízlik a menü, csodálatos, hogy nem robotolok egész nap, és mégis eszem, ráadásul kényelmesen, elém teszik, a mosatlant elviszik – ez maga a Mennyország! Így is lehet élni. Lehet, ez másoknak természetes, nekem 25 évembe telt, míg rájöttem, hogy ha állandóan feláldozom magam a családért, akkor sem leszek több. Eddig mindenki sajnált, hogy szegény anya, milyen fáradt, törődött, nincs lakkozva a körme, nincs becsavarva a haja… Most úrinőnek nézek ki és úgy is érzem magam. Hihetetlen jó érzés. Mindenkinek, akinek ilyen problémája van, csak hasonló, merész változtatást javaslok.”
„Szerintem sütni-főzni érdemes és jó!!! Jó látni, amint ízlelgetik a főztömet, amikor kérik, hogy valamelyik kedvencüket készítsem, jó látni az étvágyukat, jó körülülni az asztalt… Jó maga az étel elkészítése, amikor sürgök-forgok és kiötlöm az ételt, jó benézni a kamrába és válogatni a hozzávalók között, vagy sétálni a piacon és tervezni. Jó az is, amikor egy utazásról fűszerekkel és helyi ízekkel megrakodva térünk haza, hogy a megkóstoltakat majd itthon mi is előállítsuk. Az, hogy kinek teher és kinek öröm, valószínűleg alkat kérdése is, mindenképpen jó szervezőkészség szükségeltetik hozzá, és akkor nem lesz nyűg!Hozzáteszem, nem vagyok unatkozó háziasszony: napi 10-12 órát dolgozom, utána következik a háztartás.”
„15 éve sütök-főzök, pedig nem szeretek. Vagy inkább ambivalensek az érzéseim e dologgal kapcsolatban. Többnyire elkerülhetetlen. Azért lényegesen gazdaságosabb, mint készételt venni. Évekig nem is gondolhattunk arra, hogy házon kívül étkezzünk. Azonkívül így változatosabb is. Megvan benne otthonosság, a személyesség. Ez a Mienk. Végtére nemcsak eszünk, hanem együtt is vagyunk olyankor. És lehet, hogy ez fontosabb.”
Bár legelső szakképesítésem vendéglátóipari – szakközepet végeztem, ami feljogosított arra, hogy akár szakácsnak, akár cukrásznak, akár pultosnak, meg hasonló dolgos embernek adjam ki magam -, az élet úgy hozta, hogy a “legegyszerűbbet, leggyorsabban” elvet alkalmazva nem igazán bontakoztattam ki gasztronómiai tehetségemet saját tűzhelyem melegénél. Merő hiúságból szakácskönyveket nem nagyon vásároltam – minek az nekem -, így aztán idővel meglehetősen korlátozott lett az itthoni menüválaszték. Aztán az interenet változást hozott ebben is. Először is a Mindmegettének köszönhetően kezdtem el újra változatosabban főzni, ahol hozzávalók alapján kereshetem ki a receptet, fantasztikus. A következő állomás Margit2 honlapja volt. Kenyérsütőgépem vásárlása után első dolgom volt, hogy beírtam a Google keresőjébe a kenyérsütés szót, és az elsők között adta ki az ő receptgyűjteményét. Nemcsak kenyér-, kalács- és egyéb tésztareceptek, hanem mindenféle étel inspiráló gyűjteménye ez, elsősorban a hagymányos magyar konyha híveinek. Közben felújítottuk a lakásunkat, és igen, IKEA-konyhám lett, én terveztem, és remek! Az új konyha, a praktikus elrendezés bizony, nagyban hozzájárult főzési kedv-görbém emelkedéséhez.
Nos, Margit2 után jött Nigella, aki elbűvölt stílusával, könnyedségével, éjszakai hűtőrablásaival és széles csípője felvállalásával… Végre egy nő, aki eszik, és hízik is, mint én!!! Családomat szoktatni kezdtem a különlegesebb ételekhez is.
Aztán rátaláltam a gasztroblogokra. Egészen pontosan, Fűszeres Eszterére, aki olyan hatással volt rám, filoszemita gójra, hogy sokat kóserítettem azóta a konyhámon (na persze, azért még mindig tréfli…), megtanultam sóletet főzni, challah-t sütni. És beleszerelmesedtem a gasztronómiába teljesen.
Felfedeztem a gasztroblogokat,és szélesre tárult előttem egy új világ. Mások példája nyomán sorra próbálom ki az újabb és újabb alapanyagokat, és most már teljes bizonyosságal állítom: főzni nem egyszerűen jó, hanem élmény!
Zárásképpen pedig hadd süssem el itt ezt a receptet, ha valaki esetleg nem ismeri…
Tüttyölt ratyli
Hozzávalók:
másfél kiló nyersratyli, egy jókora pese (ha lehet, pöcörgős), 3 csipet ciháta
Elkészítés: A nyersratylit fertályórát posvásztjuk, míg csurmot nem enged. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba. Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak töttyentgetjük, mert hamar odakaphat.
Jó étvágyat!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Jaj, én ezt nem ismertem, és most könnyesre röhögtem magam.Köszönöm a szép szavakat!Ismerek én is egy olyan nőt, akinek egyszer eszébe jutott, hogy soha egy normális szava nem volt hozzá a férjének, a gyerekeknek se, soha senki nem segít neki se a bevásárlásban, se a mosogatásban. Hasonlóan cselekedett, mint a te ismerősöd, elkezdtek esti menüre járni a sarki étterembe. Aztán elvált a pokróc férjétől, és hozzáment egy olyanhoz, aki a lábnyomát is megcsókolja minden nap. Azóta újra főz. Van kinek.
Nincs mit…:)) Illetve, köszönnivalóm nekem van- és közvetetten hálás neked az egész családom….