Keverhetek egy koktélt?

A koktélok világával is ismerkedem, nagyon szeretem a gyümölcsös ízű-illatú alkotásokat, különösen a sárgadinnye ejt rabul. Amikor egy igazán tetszetős külsejű és ízű műremek kerül a kezembe, mindig eszembe jut találkozásom Lajsz Andrással, A Mixerrel.

Ifjú újságíró koromban hivatalból mentem egy koktélshow-jára, szándékosan előbb érkeztem, hogy legyen egy kis időm beszélgetni vele.

– Közben keverhetek egy koktélt? – kérdezte, én megköszöntem, hozzátéve, hogy alkoholmenteset; oké, mondta, a többit bízzam rá – és beszélni kezdett.
– Még a Gundelben dolgoztam – mesélte –, ahol rengeteg államfő, király, herceg megfordult. Egyik este, éjfél előtt nyílt az ajtó, és Hillary Clinton protokollosa lépett be. Engem keresett, azt mondja, holnap jönnek ide ebédelni, és egy piros-fehér-zöld pezsgős koktélt szeretnének. Azt a kínt, amin én akkor keresztül mentem… Hazafelé menet felhívtam a feleségemet, ő is mixer, együtt gondolkodtunk, mit mivel keverjek össze, hogy pezsgőből sikerüljön megcsinálni ezt a Welcome-drinket.. Na, végül is összejött, sőt, annyira ízlett nekik, hogy aztán az ebédnél kértek belőle még egy kört, és a többi italt is szépen elfogyasztották. Aztán elmentek szó nélkül. Éppen kezdtem dühbe gurulni, hogy nahát, azért idejöhettek volna, legalább annyit mondani, hogy jó volt, köszönjük – még akkor is, ha a First Ladyről van szó. Aztán egyszer csak jött egy hölgy, azt mondta, hogy a Hillary titkárnője, átnyújtott nekem egy kis dobozt és szépen megköszönt mindent. A dobozkában egy mandzsetta-gomb volt, amelyre az volt ráírva: adta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton…

– Vannak személyre szóló koktélok? – szúrtam közbe, hogy kérdezzek is valamit.

– Csak azok vannak.

– ???

– Az embernek más hangulata van reggel, délben este. Ha valaki bemegy a bárba, akkor rá van írva, hogy milyen kedve van: akar beszélgetni, nem akar beszélgetni, szidni akar valakit, vagy inkább dicsérni, a meccsről beszélgetne, vagy egyszerűen csak kötözködni akar. Na most ezt egy jó mixernek le kell vennie, és úgy kell csinálni a dolgokat, hogy a vendég jókedvűen menjen el. Az a tuti, amikor a vendég mosolyog, fülig ér a szája, boldog. Ehhez nyilvánvalóan emberismeretre is szükség van, amit a gyakorlatból lehet megszerezni. Az a nagy dolog, ha nem várjuk meg, hogy mit kér a vendég, hanem a veséjébe látunk, megpróbáljuk kitalálni, hogy mit szeret… – mondta, és elém tett egy koktélt.

Egy alkoholmentes sárgadinnyés koktélt.

– Sárgadinnyés? – néztem rá döbbenten. – Honnan…?

– Na, hát erről beszéltem.