Nem kell hülye szülőnek lenni! (Vigyázat, veszélyes…)

Ehhez tartottam magam akkor is, amikor elsőben a gyereket elültették a barátja mellől. Kétségkívül, ezzel a húzással elvették kissé a kedvét az iskolába járástól, amiért én, bevallom nehezteltem. A névtelen levelet egyedül fogalmaztam meg, és szerintem nem kellett volna akkora hűhót csapni miatta: még hogy életveszélyes fenyegetést tartalmaz… Mindössze annyit írtam bele, hogy vigyázzon, ne bántsa meg a gyerekeket, ne bolygassa az ülésrendet, különben az autójával baleset fogja érni. De nem váltottam be a fenyegetést, nem történt semmiféle baleset, csak leöntöttem a kocsiját kromofággal. Újra kellett festeni, nna.
A tettest persze nem találták meg, viszont minden gyerek visszaülhetett oda, ahonnan elültették. A dolog el volt intézve.
Nem borítottam rá az asztalt senkire akkor sem, amikor ugyanez a tanító elvette a gyerektől a mobiltelefont. Szerintem pikkelt rá. Állította, többször rászólt, hogy ne játsszon a telefonnal óra alatt, ami különben is állandóan csörgött. Ez pedig biztos, hogy nem igaz, mert én naponta csak kétszer szoktam felhívni. Hogy játszott? Azért gyerek, hogy játsszon. Felnőtt korában úgysem lesz ideje ilyesmire. A telefont akkor sem kellett volna elvenni.
Nem szóltam a gyereknek semmit, tudtam, ezt is egyedül kell elintéznem. Tanítás után – amikor az iskola már nagyjából üres volt – észrevétlenül a tanítónő után lopakodtam, és a lépcsősor tetején, anélkül, hogy ő látott volna engem, elgáncsoltam. Másfél emeletet gurult lefelé. Úgy egy perc múlva, mintha véletlenül járnék arra, én fedeztem fel az eszméletlen pedagógust, a saját mobiltelefonomról hívtam ki hozzá a mentőket.
Azóta hetente egyszer, a gyerekkel együtt meglátogatjuk a kórházban. Még két műtétre lesz szüksége ahhoz, hogy újra tudjon járni. Nekem nagyon hálás, hiszen, ha nem megyek arra, ki tudja, mikor találják meg?!
No hát ezért mondtam. Nem kell hülye szülőnek lenni, balhézni ész nélkül.
A dolgokat el lehet intézni másképp is…