Mai Móni

Még mindig juhtúró…

Ha már egyszer…

Szóval, ennek a szép fonott, kalácsnak látszó tárgynak az alapötletét Fűszeres Eszternél láttam, ő a tésztát sárgabarackkal töltötte; én átformáltam sós, töltött batyuvá.

A tészta:

3 dl tej

kb. 5 dkg kacsazsír (na jó, más is lehet, ez volt itthon)

30 dkg fehérliszt

20 dkg rétesliszt

1 csomag élesztő

1 csipet aszkorbinsav

1 nagymérő cukor

1 nagymérő só

Ezt ilyen sorrendben öntöztem a kenyérsütőbe, és összekevertettem, úgy hét perc alatt. Vagy tíz. A lényeg, hogy cipóvá formálódó, könnyen nyújtható tésztát kapjunk, merthogy egy kis kelesztés után ezt kell vele tennünk.
Addig is a juhtúrós töltelék elkészítése tölti ki időnket, ehhez pedig kell:

baconszalonna
1 fej hagyma
juhtúró
bors

Nem írtam mennyiségeket, mert ez ízlés kérdése. Kb. 18 péksütire számoljunk. Lepirítjuk a szalonnát, azon a hagymát, aztán, amikor már kedvünknek megfelelő, hozzáadjuk a juhtúrót, és megborsozzuk.
Ekkor kinyújtjuk a tésztát, 15×10 cm-es téglalapokra vágjuk. A téglalapok közepére gondolatban elképzeljük a tölteléket, és mellette kétoldalt 4-5 vízszintes csíkpárt vágunk, amit majd a tésztára helyezettt töltelékre hajtunk keresztbe, mintha fonnánk.
Sütőlapra tesszük, és langyos helyen fél-háromnegyed órán át kelesztjük. Ezután 200 fokosra melegítjük a sütőt, és amíg melegszik, lekenjük a fonatokat tojássárgás-tejes keverékkel.

Mehet a sütőbe.

Negyed óra múltán szépen pirulnak a fonataink, és ha késznek ítéljük őket, kivesszük a tepsit. Én ilyenkor forrón mindig lekenem vízzel a felületüket, így pár perc múlva jó puha lesz.

Mit mondjak… Nem sok maradt holnapra.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!