Mai Móni

Mi legyen a maradék főtt krumpliból? Frittata sütőben!

Amikor rakott krumplit készítek, mindig marad pár szem főtt krumpli. Mindig. Hiába a sokéves gyakorlat, valahogy úgy osztom el az egyes emeletekre azt a krumplit, hogy a végén csak-csak soknak bizonyul. Aztán a maradékkal vagy hamarjában kezdek valamit, vagy berakom a hűtőbe, jól ottfelejtem, aztán egy hét múlva, amikor véletlenül ráakadok, akkor dobom ki. Ezúttal… Tovább »

Zöldséges béles

Amint egy kicsit pihenek, mindig feltámad bennem a vágy, hogy változatosabban főzzek-süssek a családomnak. Ez a töltött tésztatekercs azért jó, mert nagyon gyorsan összeállítható, és tulajdonképpen bármit beletehetünk, amit csak találunk. Akár maradék pörköltet, sajtot, kolbászt, és persze különböző zöldségeket is összevariálhatunk. Kísérletezzetek bátran! Hozzávalók 1 tekercshez a tésztához: 20 dkg liszt 1 kk sütőpor… Tovább »

A karácsonyi töltött káposzta újjászületése és megdicsőülése

Én tényleg nagyon szeretem a töltött káposztát. Az idei pedig különösen nagyon jóra sikerült, nem is győztem dicsérni érte a férjemet, aki már harmadik éve vállalta magára a nemes feladatot, hogy ezt a nagy klasszikust elkészítse, ami azért is jó egyébként, mert ha már minden karácsonyi maradék elfogyott, töltött káposzta akkor is van, és oda… Tovább »

Megszáradt a bejgli? Készíts csokis bejgligolyót!

Benedek Tibor örökbecsű produkciója, a Bejgli e karácsonyi sütemény különleges tulajdonságáról szól: az elfogyhatatlanságról. “És akkor elmúlt az újesztendő, de nem múla el a bejgli. Elmúlt a Vízkereszt innepe, de nem múla el a bájgli.” Nos, ez csak azért lehetett, mert nem ismerték a bejglitortát, vagy a csokis bejgligolyót. A tennivaló annyi, hogy a megszáradt… Tovább »

Pupusas – reggeli, ebéd vagy vacsora 20 perc alatt

Már megint azt hittem, hogy sikerült valami eredetire bukkannom. Történt ugyanis, hogy nemrég spinning edzés után lányok beszélgetéséből elcsíptem egy mondatot, “pupuszaszt sütöttünk, hát az valami isteni”. Nos, én ilyenkor nem hallgatok, meg is kérdeztem, hogy bocsi, mi az? Mondja erre a lány, hogy El Salvador nemzeti étele, egyszerű sütőporos tészta, kinyújtod, tölteléket teszel bele,… Tovább »

Egy kis quiche csülökhússal

A tegnap beígért másik recept következik. A franciák quiche lorrainje (ejtsd: kis loren) remek választás, ha van ilyen-olyan maradék hús, zöldség, de annyi még sincs, hogy mindenkinek jusson belőle egy rendes adag. Ebbe a piteszerű ételbe beletehetünk mindenféle finomságot, az eredmény egyszerűen nem lehet rossz. Viszonylag hamar elkészül, a tészta összekeverése pár perc, a macera… Tovább »

Újra itt – egy kis medvehagymás csirkehús pástétommal

Nos tehát elköltöztünk. Egy hétvége alatt lezavartuk az egész mutatványt, és a vége az lett, hogy vasárnap reggel kidőltem. Nem volt hangom, és különböző célokkal kellett megrohamoznom a mellékhelyiséget teljesen váratlanul. Úgy éreztem, hogy minden mozdulat, amit megteszek, már messze erőmön felül van. Nem is főztem, persze, viszont a nagyobbik lányom nem hagyta ennyiben a… Tovább »

"Nem dobunk ki semmit!" – avagy maradék tejbedara és sütőtök hasznosítása

Az a helyzet, hogy ronggyá mosogattam a kezem. Tegnap este óta 4 fővel többen vagyunk, amelynek következményként ma 11 és 5 között időszakban gyakorlatilag folyamatosan mosogattam a sógornőmmel közösen, mert úgy tűnt, mire két turnusban (gyerekek, felnőttek) lezajlottak az étkezések, plusz a főzés nyomait is sikerült eltüntetni, addigra újra elkezdtek szállingózni az éhes egyedek vissza… Tovább »

Tortilla

Nagyjából egy éve írtam arról, mennyire nagy kedvenc lett nálunk a tortilla. Nos, azóta is tartja magát, én pedig eközben komoly jártasságot szereztem a tortilla-lap sütésben. Itt és most könyörgöm mindenkinek: ne vegyetek bolti tésztát! Először is, nagyon drága. Másodszor: az elkészítése nem tart tovább, mint mondjuk a palacsintáé – és a palacsintaport sem respektáljuk,… Tovább »

Maradékmentés: rizottófasírt

Akármennyire is jól sikerült, maradt három adag a spenótos-vargányás rizottóból. Mivel a rizottó csak frissen jó – de ha nem, akkor is kevés lett volna egy újabb ebédre ez a maradék -, azt találtam ki, hogy egybesült fasírtot készítek belőle. Volt itthon fél kiló darálthús, összekevertem a rizottóval, adtam hozzá két tojást, kevés sót és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!