Mai Móni

Yorkshire pudding lépésről lépésre

Angliai utazásunkról szóló történet-sorozat utolsó fejezetének szánom ezt, amely úgy kezdődött, hogy vendéglátónk, Chris így szólt hozzám szombaton: – Móni, holnap Roz és én igazi angol ebédet főzünk nektek. Marhasültet Yorkshire puddinggal – tudod, mi az a Yorkshire pudding? Homályos elképzelésem volt csak, mivel tudtam, hogy az angolok olyasmiket is pudingnak neveznek, amire nekünk soha… Tovább »

Amikor angolok főznek magyaroknak japánt – avagy a Buta no Kakuni

Ne gondoljátok ám, hogy kifogytam az angliai történeteimből, emlékeztek, a sevillai három napról tizenkét bejegyzést írtam – igaz, akkor eltörtem a könyököm, és mentőautós városnézésben is részem volt -, a négynapos olasz nyaralás is megért hét, sőt könyvajánlóval együtt nyolc posztot, ez meg öt nap volt, de azért ne essetek kétségbe, nem húzom már el… Tovább »

Így lesz a legfinomabb a hús az öntöttvas lábasban

Regéltem már nektek az öntöttvas lábasomról, amely a konyhai eszközeimet végignézve az egyik legjobb beruházásom volt. Mert hát őszintén, ha a szívetekre teszitek a kezeteket, hány olyan eszközt, gépet, kütyüt tudnátok felsorolni, ami a beszerzéskor nélkülözhetetlennek tűnt, ám legfeljebb egyszeri használat óta valamelyik fiók, szekrény mélyén alussza álmát, ki tudja, talán örökre? Nekem is van… Tovább »

Túrós spenótgolyó

Nagyon könnyű, finom spenótos-túrós gombócokat készítettem egyik nap ebédre, azóta minden este emlékeztetem magam, hogy a receptet le kell írnom, mert el fogom felejteni! Nem ritkán járok ám így – most is, egyik állandó tortarendelőm hívott, hogy kéne neki egy olyan csokis-meggyes-mascarponés torta, amit közös optikusunk kisebbik fiának születésnapjára készítettem tavaly.  Hát csak néztem, mint a… Tovább »

Succotash csirkehússal

A succotash eredetileg a Narragansett indián törzs egytálétele volt, két fő alapanyaga a kukorica és a limabab (vagy a vesebab). Számtalan módon variálható, az alábbi receptben csirkecombfilével és paradicsommal egészítettem ki. Az autentikus verzió persze nem konzervekkel készül, de ha időt akarunk nyerni, ennyi kegyes csalást megengedhetünk magunknak. Hozzávalók: 4 db egész csirkecomb 10 dkg… Tovább »

Ebéd a kertből: spagetti fűszeres paradicsomszósszal

Azt mondják, idővel mindenkin kitör a kertészkedési láz. Van akinél ez aztán többhektáros farm képében manifesztálódik, van, akinél az erkélyen, balkonládában. Nálunk köztes állapot alakult ki, az udvaron, egy kicsi üvegházban. De azért mi úgy hívjuk: a birtok. A kezdetekhez képest elég szépen kinőtte magát…Hatalmas dzsungel van ebben a kis üvegházban, a paradicsom ontja a… Tovább »

Emlékül: Piedone hagymás babja

Nem mehetek el szó nélkül én sem a nagy Piedone, azaz Bud Spencer, vagyis Carlo Pedersoli halála mellett, hiszen írtam többször is itt a blogon arról, mennyire szeretjük a filmjeit. Nem szeretnék közhelyekbe bocsátkozni, megteszik azt ilyenkor sokan, csak eszembe jutott, hogy két alkalommal is posztoltam már a blogon hagymás bab receptet, kifejezetten Piedone-félét –… Tovább »

A legjobb halas pizza

Mivel a hétvégén két gyerekkel többen voltunk a szokásosnál, nem tudtam jobbat kitalálni, mint hogy vasárnap legyen pizza. Ez a vasárnapi boltbezárás engem nem érintett érzékenyen, sőt, valamiféle örömöt érzek, amikor azt látom, hogy üres a Tesco parkolója, mégis, annyiból hátrányt szenvedünk, hogy mivel nekem a szombat is rendes munkanap, néha még tovább is dolgozom,… Tovább »

Piedone hagymás babja

Az igazság az, hogy a Bud Spencer-Terence Hill filmekben többször feltűnő hagymás bab receptjét homály fedi. A film készítői sosem rukkoltak elő a kincstári változattal, így aztán sok-sok elkészítési mód kering a világhálón Piedone- avagy Bud Spencer-féle hagymás bab néven, mert sokakat megihletett a filmbeli főzőcskézés. A minap mi is megnéztük az egyik emblematikus alkotást,… Tovább »

A bolognai spagetti titka

Gyermekeim újabb főzős videója, amelyben Nóri a főszereplő. És elárulja a jó spagetti titkát. Nagyon belejöttek a srácok, aminek azért is örülök, mert ők akarnak főzni azért, hogy készülhessen új videó… Nézzétek, szerintem nagyon vicces. Ez a videó is Bence blogján szerepelt először. Ha megtennétek, hogy páran kommenteltek nála… nagyon boldog lenne. Gyertek a Facebookra… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!