Mai Móni

Hol együnk Sopronban?

Soproni kikapcsolódásunk második napján arra kértem házigazdáinkat, mutassanak olyan vendéglátó egységeket, ahova helybeliként maguk is szívesen betérnek. Bár a belvárosra fókuszáltunk, azt leszögezték: ha igazán tutira akarnak menni, akkor a Hubertus éttermet választják, ami a város felett magasodó Bécsi dombon található.Felhívom a figyelmet arra, hogy az ajánlott helyek többségét nem próbáltam, a helybeliek ízlésére hagyatkoztam… Tovább »

Megjöttem

Nem azért hagytam fenn két napig a szavazásról szóló bejegyzést, mert ezzel szerettem volna nyomatékosítani a kérésemet, hanem mert a jó sorsom úgy hozta, hogy baráti meghívásnak tehettem eleget Sopronban, nagyobbik lányommal együtt.Csajos programra vártak bennünket.Minden nagyon klassz volt, és még írtam is volna róla, ha történetesen a háziaknak nem csak egy svájci billentyűzetű laptop… Tovább »

Hétvége Sopronban II. – Egy este, két film

Ott hagytam abba, hogy péntek este bőségesen megvacsoráztunk. Ezt követően moziba mentünk a Sopron Plazába, ahol beültünk a Sherlock Holmes című filmre. Hátizé.  Kép innen. Épp most olvastam Altair bejegyzését a filmről, és nagyjából ugyanazokat mondhatom el, amiket ő. Volt egy időszakom, amikor szinte faltam a Sherlock Holmes-történeteket, így furcsa volt Sir Arthur Conan Doyle jómodorú,… Tovább »

Hétvége Sopronban – I.

Hát megjöttünk. Nyereményemnek köszönhetően remek, nyugodt hétvégét töltöttünk Sopronban. A három kisebb gyereket a szüleimnél helyeztük el, aminek következtében ilyenkor még napokig mamának szólítanak, a legnagyobb a barátnőinél víkendezett. Mindenki elégedett tehát. Eleinte nagy terveink voltak, Bécs, Ausztria; aztán arra gondoltunk, barangoljunk Sopron környékén, fedezzük fel a kis falvakat. Végül inkább maradtunk a városban, és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!