Mai Móni

Sünt találtam, mit tegyek?

Egyik nap kutyánk, Bogyó izgatottan futkozott az udvar egyik ronda szúrós tűlevelű bokrához, és addig-addig mászott be, jött ki, mígnem kipiszkált egy kicsi gombócot. Akkor láttuk, hogy egy pici sün miatt volt így megvadulva.

Tanácstalanok voltunk – láttuk, hogy amíg a süni az udvarban van, Bogyó nem hagyja békén. Így aztán kivittük az utca szemközti oldalán levő fás-mezős részre, hogy így talán van esélye a kis állatnak a túlélésre. Igen ám, de nem telt el fél óra, és Bogyó egy újabb gombócot piszkált ki a bokor tövéből…Akkor néztük meg jobban a bokor alját, és hát meglepődtünk: legalább még három kis sün volt egy gondosan felépített fészekben, a két kipiszkálttal együtt öt, plusz az anya… Jó ég, gyorsan vissza kell hozni kintről azt a másik kicsit. Intézkedtünk, visszakerült, és innentől állandóan Bogyó nyomában jártunk az udvaron, hogy ne vegzálja a süncsaládot. Közben rákerestem a neten, mi a teendő, ha az ember sünt talál, mert mi teljesen tanácstalanok voltunk. Arra gondoltam, meg is osztom veletek frissen szerzett tudásomat, mert idén valahogy rengeteg sünt látok, legalábbis erre felénk, és sajnos sokat az utakon, szétlapítva…

Tehát, mi a teendő, ha sünt találsz?

  1. Ha ez este, éjjel történik, akkor alapvetően semmi. Ha a sün és a te utaid keresztezik egymást, hagyd elmenni. Ne piszkáld, ne fogd be, nem hobbiállatnak való. Védett.
  2. A sünök normális esetben éjszaka mozognak, nappal alszanak. Nappal akkor kóvályognak, ha valami bajuk van. Tehát, ha nappal találsz sünt valahol, juttasd el állatkórházba. Ugyanígy tégy, ha láthatóan sérült, hálóba akadt, betegnek látszik. És csak kesztyűvel fogd meg.
  3. Ha – hozzánk hasonlóan – sünfészekre bukkansz, ne bolygasd. Ne tapizd a kölyköket, mert az anyjuk el fogja hagyni őket, és az senkinek sem jó. Neked sem, mert akkor úgy illik, hogy gondoskodj a kölykök felneveléséről, ami azért elég macerás.
  4. Ha találsz egy olyan sünifészket, amelyet tuti, hogy elhagyott az anyasün: na akkor aztán megnyerted. SOHA NE ADJ NEKIK TEJET, a sünök laktózérzékenyek. Ezzel szemben kaphatnak aszpikos macskakaját, illetve horgászboltban vehetsz nekik szárított kukacot, hacsak nem akarsz te magad összefogdosni nekik tücsköt-bogarat.

Ha maradt kérdésed, olvasd el a Sünbarát Alapítvány tájékoztatóját. Nálunk egyébként megoldódott a helyzet: a sünmama a következő éjjel átköltöztette az egész csapatot a garázsba, egy raklap parketta alá. Sógorom, aki építkezik, hagyta nálunk tavaly ősszel a padlóburkolatot azzal, hogy novemberben elviszi – már a házban szerettek volna karácsonyozni -, de ahogy ez lenni szokott, az építkezés megcsúszott, bennem pedig decemberben tudatosult, hogy az én kedves sógorom pont az elé a szekrény elő pakolta a mozdíthatatlan cuccot, amelybe előző tél végén elpakoltam a csizmáimat. A parketta még mindig nálunk van, a csizmáimhoz nem tudtam hozzáférni, hát vettem egy újat a télre, mit is tehettem volna..? Most pedig a raklap jó szolgálatot tesz a süncsaládnak. Bogyó ugyanis akármennyire igyekszik, nem tud hozzáférni a családhoz.

 

 

 

 

 

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zsuzsa Völgyiné says:

    Azt tedd, hogy tanítsd meg a kutyádat, hogy ne bántson más természeti lényeket és hagyd a kis sünit hogy élje a természetben a maga kis életét, mert ő nagyon hasznos kis állatka! Legfeljebb, ha nagyon kicsike -miután utána néztél az interneten- segítsd a táplálkozását és a kutyádtól óvd őt!!!!

  2. Azt gondoltam, a bejegyzésből egyértelmű, hogy erre törekedtünk. Addig meg nem tudtuk tanítani a kutyát, amíg nem találkozott sünnel. Mi sem készültünk erre a találkozásra, ki gondolta, hogy egy sünmama oda kölkezik. De úgy gondolom, a lehetőségeinkhez/tudásunkhoz képest korrektül jártunk el. Miután utánanéztünk az interneten.

  3. GDóri says:

    A macskakaját tényleg szeretik! Anyósomék kertjében rendszeresen tisztára nyalogatják a cicák tálját reggelre, egyszer lefüleltük őket 🙂

  4. Zsuzsa Völgyiné says:

    Remélem nem éreztél bántó szándékot a bejegyzésemben. Mivel a kérdés úgy szólt, hogy “mit tegyek”, én erre reagáltam, semmiféle kioktató szándék nem volt mögötte. A kutyát pedig lehet tanítani. Nekem sikerült megtanítani arra, hogy ne bántsa a kis rigót -aki a kertembe jött táplálkozni- viszont kergesse el a szarkát, aki elrabolta az énekes madarak tojásait és odaszemtelenkedett a teraszomra ahol otthagyta a névjegyét. Ha mégis megbántódtál volna igazán sajnálom és elnézésed kérem.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!