Mai Móni

Nyitás előtt a soroksári IKEÁban

Amikor meghívást kaptam a soroksári IKEA nyitás előtti áruházbejárására, jól meglepődtem. Mert hát nem is vagyok én ilyen lakberendezős blogger, mindazáltal, az IKEA iránti rajongásom fiatal felnőttkorom óta töretlen. Főiskolásként havonta legalább egyszer elmentem az Őrs vezér téri áruházba, ittam egy kávét, és arról ábrándoztam, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, megkóstolom a húsgolyót is. Ha pedig nagyon-nagyon gazdag leszek, az IKEÁban veszem meg az összes bútoromat. 

Azt hiszem, már férjnél voltam, mikor aztán először megkóstoltam a húsgolyót – nem, nem voltunk gazdagok -, és viszonylag sok bútort vásároltunk már ott, mert időközben az IKEA árai hozzászelídültek a magyar valósághoz. Pontosabban: az is tud magának venni valamit, akinek kevés pénzből muszáj gazdálkodnia – viszont ötleteket bárki nyerhet, ingyen. Leginkább ezért szeretem ezt az áruházat.

A parkosítás még folyamatban.

Szóval, fogtam magam, megbeszéltem a munkatársaimmal, hogy én bizony ma elmegyek, boldoguljanak nélkülem – kocsiba ültem, és bő két óra alatt Keszthelyről Soroksárra értem. Szerencsére az M0-n abszolút kedvező volt a forgalom, nem volt dugó, jó időpontra időzítették a kezdést: 11.30-kor kezdték el a programot.

Mindenféle sajtósok, bloggerek jöttek el szép számmal, akiket először Varga-Nagy Eszter PR vezető, majd Szabó Ágnes, az áruház vezetője köszöntött. Az áruházat aztán Petr Vavrecka, kommunikációs és lakberendezési vezető mutatta be.

Petr egyébként nagyon jó arc, cseh, a soroksári IKEA egyetlen külföldi dolgozója, komoly ikeás múlttal – ezért is került be ebbe a kezdőcsapatba. Megkérdezgettem a velünk sétáló kollégáit, milyen ember is ez a Petr, és egyhangúan lelkendezve beszéltek róla: mind szakmailag, mind emberileg klassz.

Petr mesélte el azt is, hogy az áruház kialakítása során meglehetősen sok környékbeli otthonba látogattak el, és az enteriőrök kialakításakor az ott felmerült problémákra is próbáltak megoldásokat kínálni. Összesen 68 szobát rendeztek be az áruházban, rendkívül inspirálóak.

Itt megyünk le a piactérre.

Az étterem melletti kávézó: kényelmes kanapékkal, már látom, ahogy a férjem félálomban itt várakozik…

A kávézóban guszta süteményeket láttam, de sajnos kóstolni nem lehetett: csak szemléltetése volt annak, mi lesz.

Az étteremben látványgrill is helyet kapott, az önkiszolgáló rész dupla, két U alakban kígyózhatnak a vendégek.

Az étterem pazar.

Ó, és összefutottam Mirelle-lel, Kaldeneker Györggyel és lányával, Szandival.

Aztán lementem a piactérre is, gyorsan körbefutottam.

Természetes fényben a növények.

Nyitás tehát: Június 14, 9 óra.

Azok a szerencsés látogatók, akik Soroksáron vásárolnak június 14. és június 28. között és az IKEA weboldalán nyugtájuk sorszámát regisztrálják, ajándékkártyán kaphatják vissza vásárlásuk árát. A 14 napos időszak alatt minden nap 3 nyertest sorsolnak véletlenszerűen. Ezen felül, két alkalommal, hetente egyszer 1-1 kiválasztott szerencsést fejenként egymillió forintos ajándékkártyával lep meg az IKEA.

Szóval, egy próbát megér…

Szuper áruház lett ez.

 

 

 

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!