Mai Móni

Zöld diéta: nem biztos, hogy fogysz, de a helyi termelők örülnek

“Cekkerezni mentem” – hagytam üzenetet szeretteimnek szerda délután, és most már tudják, hogy ilyenkor a helyi termelőktől megrendelt árut veszem át a megadott átadási ponton. Zöld diétát tartok: próbálom a legkörnyezetbarátabb módon beszerezni étkezésünk alapanyagait.

Még tavaly kezdődött, hogy néhány lokálpatrióta ismerősöm szervezkedni kezdett, csináljunk valamit, hogy ne kelljen elköltözniük innen a gyerekeinknek, az unokáinknak – legyen egy olyan közösségi tér, ahol egyrészt találkozhatnak egymással a helyiek, másrészt ahol a helyiek megismerhetik a környékbeli termelőket, illetve azokat, akik valamiféle értéket hoznak létre, és azt el szeretnék adni – és még ha valaki akar, vásárolhatna is tőlük. Ha nem akar, akkor meg odajön beszélgetni, enni egy kis sütit, pogácsát, zsíros kenyeret, vagy majd ami lesz. Az ötlet mentén létrehoztunk egy egyesületet is, majd felgyorsultak az események – lelkesedés mutatkozott mind a termelői, mind a fogyasztói oldalról. Egyre inkább körvonalazódott, hogy a már ismert Szatyor Közösség mintájára formálódik a mi kis közösségünk is, és több tanácskozás után megalakítottuk a Cekkert. Itt már részemről a többes szám első személy alkalmazása kissé nagyképű és eltúlzott, mert alig tudtam csak részt venni a folyamatokban, néhány emberre hárult a munka oroszlánrésze, akiknek köszönhetően viszont néhány hét alatt működő Facebook-oldal és webshop jött létre. A dolog a következőképpen működik: minden hét végéig – vasárnap estig – meg kell rendelni a cuccot, amit aztán a következő szerdán át lehet venni a termelőktől a megadott helyszínen. Nem piac tehát, ahol az ember kedvére válogathat, vagyis, olyan értelemben mégis, hogy a weboldalon vasárnap estig mindenki a piacon érezheti magát, azt, és annyit rendel, amennyit csak bír, és persze akar.

Az átadásra a termelő zacskózva, már megírt nyugtával hozza a holmit, a megrendelő kifizeti, csacsog keveset, és továbbáll a következő termelőhöz.

A sajtosok, közbeékelt pékkel. Ugye, hogy a bal szélen hasonlít Hobóra?

Közben persze zajlik az élet, sokan gyerekekkel érkeznek, meg maradnak is kissé, úgyhogy eszegetnek ezt-azt, a gyerek meg labdázik a többiekkel. Vagy trambulinozik.Arról pedig még nem is szóltam, hogy kiváló minőségű holmikhoz jutunk hozzá: zöldségekhez egyenesen a kertből, sajtokhoz messze földön híres készítőktől, és nekem valahogy külön szívem csücske a fürjes Polgár farm: nemcsak fürjtojást, hanem fürjtojásból készült tésztákat, olajban eltett, chilis és rozmaringos főtt-füstölt fürjtojást is lehet náluk kapni. A családom ezzel üldöz, hogy olyat mindig hozzak.

A másik kedvenc a csicsókakrém Violától. Abban a kis pöttyös tetejű üvegben. Hmmmm…A lényeg: egy olyan teret sikerült biztosítani, ahol találkozhatunk a termelőkkel – eddig el kellett hozzájuk menni, már ha sikerült. Nekem többnyire nem.  Sőt, mostanában semennyire sem. Úgyhogy külön hálás köszönet Tofinak és Violának, akik sok energiát tettek ebbe a nagyszerű kezdeményezésbe. Kövessétek a példát, szervezzétek meg a lakóhelyeteken a termelők és potenciális vevők találkozási pontját, tartsatok zöld diétát!

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!