Mai Móni

Desszert alacsony glikémiás indexszel: mákos zebratorta

Egy kedves olvasóm kérdezte tőlem, hogy hogyan működik egy nagycsaládban az, ha – esetemben  – az anya diétázni szeretne, külön főzök-e magamnak, vagy mindenki azt eszi, amit nekem is lehet?

Nos, van, amikor megeszik, amit én, de van, amikor követelik a klasszikus ételeket. Nagyon jó ötletet adott Anna, a lightkonyha blog szerzője, aki küldött nekem egy heti menütervet, amelyben ugyanazt az ételt készíti el a gyerekeknek nem diétásan, magának és a férjének pedig alacsony glikémiás indexszel. Tehát egy étel kétféleképpen – kis erőfeszítés, és mindenkinek jó.

Az alábbi süti pedig, dacára annak, hogy alacsony GI-vel büszkélkedik, ugyanúgy ízlett a nem diétázó családtagoknak, mint nekem, aki örülök, ha legálisan fogyasztható édességhez jutok (nem könnyű egy cukrásznak diétáznia, higgyétek el).

Nagyon egyszerű, öt perc összekeverni, megsütni egy óra, viszont hagyni kell teljesen kihűlni, mert akkor lehet csak szépen szeletelni. Tehát ez nem az a süti, ami, ha eszünkbe jut, hogy hú, de ennék valami édeset, pikk-pakk ott van, viszont megéri az előre tervezés vele, mert nagyon finom!

a3

Hozzávalók:

50 dkg túró

15 dkg nyírfacukor

40 dkg görög joghurt

4 tojás

1,5 dl olaj

15 dkg mák (nem darált, egész szemes – sokkal jobb!)

1 citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom újra van az Aldiban)

 

Melegítsük elő a sütőt 160 fokosra.

A túrót a joghurttal keverjük össze, és botmixerrel egyneműsítsük, hogy ne legyenek majd nagyobb rögök a sütiben. Gépi habverővel keverjük el a cukorral, majd a tojásokkal, az olajjal, a citromhéjjal, és vegyük ketté a masszát. A legjobb, ha valami műanyag kancsóba, vagy csőrös szájú edénybe öntjük, mert akkor még merőkanálra sem lesz szükségünk. Az egyikbe keverjük bele a mákot.

Most fogjunk egy olyan kapcsos tortaformát, ami nagyon jól zár, tehetünk az aljába sütőpapírt, ha nem tapadásmentes a bevonata. Az enyém az, és nagyon szuper, minden könnyen kijön belőle. Vajazzuk meg a forma oldalát.

Először az egyik masszából öntsünk egy merőkanálnyi adagot a formába (ha nincs kancsónk, akkor valóban merőkanállal dolgozzunk), majd a terülő massza közepébe öntsünk ugyanannyit a másikból. A közepébe megint jöhet az elsőből, aztán a másikból, egészen addig, amíg el nem fogy. Nem kell rázni, keverni, terülés közben kialakulnak a csíkok, ami majd olyan klasszul fog mutatni a sütiben.

Ha készen vagyunk, tegyük a sütit 50 percre a sütőbe.

Amint javasoltam, hagyjuk kihűlni.

 

a4

 

Az eredetijét, ami nem diétás, ellenben remekül néz ki, a Macikonyhán találtam.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szalai Eszter says:

    nagyon jól néz ki, biztos elkészítem

  2. maimoni says:

    Nálunk hamar elfogyott:)

  3. annie says:

    Kedves Móni!
    Megtiszteltetés, hogy megemlítettél!
    Ezt a tortát pedig mindenféleképpen kipróbálom, csodálatosan jól néz ki. Igen, nálunk is gyakran előfordul, hogy a fogyókúrás sütemények (vagy éppen köretek, húsok) nagy sikert aratnak a nem diétázók körében is.

  4. Maria P says:

    Szia Móni, már háromszor megsütöttem! 🙂 Rájöttem, hogy nem mindegy a tejföl minősége – én nem találtam görög joghurtot – jó minőségű tejföllel, kevésbé lesz vizes. És jól át kell sütni, a közepe is ugyanolyan jól át kell süljön, mint a széle. A férjemnek nagyon bejött, különösen, hogy jól illeszkedik a diétájához. Gratula és köszi hogy megosztottad!

  5. Zsuzsanna Bérces-Benkó says:

    Laktózmentes tejtermékekkel is működik vajon? Túró létezik, talán joghurt is… csak a görög joghurt jó?
    Ha nyírfacukor helyett eritritet teszek bele, abból is ennyi kell vajon?
    Köszönöm! Ha ez összejön, tudok sütit gyártani a szinte mindenallergiás tesókámnak… 🙂

  6. maimoni says:

    Szia, persze, csinálhatod laktózmentesen – és ha enniyre mindenre allergiás a tesód, nézd meg a paleo sütijeimet itt az oldalon.Szerintem azok között találsz bőven olyat, amit ő is megehet:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!