Praktikák sok gyerekhez

Nagy kérdések napja

A nagy kérdések napja ez.
Miért főzök barna sörrel, ha amúgy nem szeretem a barna sört?
Miért sütök velős csontot, ha zsigerileg undorodom a velőtől?
Miért fogom meg puszta kézzel a 200 fokos sütőből kivett lábas fülét?
Hogyan lehetséges az, hogy egy napon több ilyen baklövést is elkövetek?
Nem értem saját magamat.

Az van, hogy nyílt itt Gyenesdiás elején, Keszthelyről jövet mindjárt a körforgalom után vagy száz méterrel, bal oldalt egy szuper kis hentesüzlet. Van náluk a szokásos húsokon kívül nyúl, borjú, házi füstölésű holmik, és ott láttam a helyes darabokra vágott velős csontot is. Időnként eluralkodik rajtam valami, aminek köszönhetően elkezdem játszani az eszemet, mintha akkora ínyenc lennék, most is, mintha szeretném, úgy jegyeztem meg:
- Hmm, nahát, velős csont?
- Igen, és nem tudom, mikor lesz legközelebb – mondta bizalmasan a hentes.
- Akkor elviszem – szóltam bátran, mert tényleg feltett szándékom volt, hogy megsütöm a csontokat: nemrég láttam egy blogon, tepsiben sütötték, egész jól nézett ki. Meg aztán eszembe jutott, hogy egyszer, amikor úgy ettem velős kenyeret, hogy nem tudtam, mi az, nagyon ízlett. Aztán, amikor elárulták, mit ettem, hát…
Mindegy, most úgy éreztem, itt az idő. Sült velő lesz ma nálunk, ihaj, csuhaj, sose halunk meg.
A másik recept, amit elkészíteni szándékoztam, a francia hagymaleves, még hozzá a magyar GoodFoodban megjelent recept szerint, barna sörrel, bár sütőben elkezdve, mert egy angol nyelvű blogban azt írták, hogy ez a best french onion soup ever, én meg elhittem. Igaz, ott viszont nem barna sörrel készítették.
Végül finom lett, egyébként, de legközelebb barna sör helyett fehér borral öntöm fel. A receptet holnap írom be.

Nos, miután a sütőből kivettem a szépen megsült hagymákat tartalmazó lábast, persze, konyharuhával, majd feltettem a gázra, mert a további műveletek ott zajlottak, és jobb kezembe vettem egy főzőkanalat, hogy átkeverjem vele a hagymát, leraktam a konyharuhát, majd azzal a lendülettel bal kezemmel megragadtam a lábas fülét – szóval, ezek után az egy órája ecetes-sós vízben ázó velős csont darabokat tepsibe tettem, és betoltam a sütőbe, 30 percre, 160 fokon.
Aztán kivettem. Megkocogtattam a függőlegesen fogott csontot, és némi erőltetés után kocsonyás-remegős tartalma a tányérra zuttyant.
Te jó ég, nincs az a pénz, amiért én ezt megkóstolom – villant át az agyamon, ám ezen a nyomvonalon elindulva egyből helyesbítettem is a gondolatot: de, végül is lenne az a pénz. Ha pedig van az a pénz, igazán megkóstolhatom ingyen is…
Kettévágtam egy szikkadt kiflit, megpirítottam. Egy falatnyi részen “megvelőztem”, gondolkodtam, csukott, vagy nyitott szemmel próbálkozzam, de aztán úgy döntöttem, nem vagyok már kisgyerek, ugyan, kit akarok becsapni, és leharaptam a velős falatot. Mintha vajas kiflit ettem volna, olyan volt.
Vagy olyasmi.
Semmi rossz nem volt benne.
Ekkor szóltam a férjemnek: megsült a velő.
Rám nézett, majd arckifejezésemet látva nevetésben tört ki; aztán, miután uralmat vett magán, annyit mondott: “Az finom. Állítólag.”
Bogyó tányérjába borítottam tehát a maradékot, aki hálásan befalta az egészet két pillanat alatt.
Probléma megoldva. Dolgoztam tovább a hagymalevesen.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous szerint:

    Mi az ilyen veloscsontbol levest fozunk,igaz azon hus is van ,es nagyon finom kenyerre kenve es megsozva a fott forro velo .En imadom.

  2. Maimoni szerint:

    Tudom, sokan imádják…Nekem egyszerűen nem megy.

  3. Altair szerint:

    Magában én se szeretem, de egy pici sóval és borssal, ráadásul pirítóson, na úgy, igen. :o) Nálam az agyvelő és a vér (még hurkában is) olyan, amit még meg se kóstolok. :o)

  4. Száva szerint:

    Én ilyen “álszent” vagyok, belsőség, velő, vér, stb fúj, máj, hurka, kilós mennyiségben jöhet! :)

  5. Eszter szerint:

    Goodfood-os barna sörös hagymaleves nálunk nagy sikert aratott, a legkisebb kivételével (2,5 éves) minden gyerek repetázott belőle.Én sem vagyok sörfogyasztó, jó pár percet merengtem a sörök előtt, hogy mit is vegyek hozzá (azt az elvet követve, hogy azzal főzünk, amit meg is innánk, na hát mivel inni nem iszom…)Fehérborral még nem próbáltam.Velőt nem eszünk…

  6. Dominika szerint:

    Régen anyukám sokszor készített velővel töltött palacsintát, sajtot szórt a tetejére, és bedugta a sütőbe. Nagyon szerettük. Aztán felnőttem, és tudatosult bennem, mit is eszek, azóta soha, pedig előtte tényleg ízlett.Aggyal eszünk. Ott dől el sok minden. Érdekes.

  7. Timi szerint:

    Én sem bírnék velőt enni. Valahol durva számomra, hogy az állatoknak még a csontjuk velejét is megesszük… Másfelől viszont tökéletes felhasználás, semmi nem vész kárba… Ha az éhhalál fenyegetne és csak velő lenne, biztos megenném…De én nem eszem belsőséget, májat, vért, aranyos kicsi (és nagyobb) állatokat, csigát, kagylót, tengeri herkentyűt, marhát, vadat… szóval én nem vagyok egyszerű eset :)

  8. Húúú, Te micsoda csoda nő vagy!Én nagyon válogatós vagyok, még sokszor azt is utálom aki a szájába veszi azt az ételt amit én látni se bírok. Bár a családomnak nem engedem a válogatást. Szeretni engem kell, a kaját meg megenni! Szegény gyerekeim.

  9. Manka :-) szerint:

    Szerintem is hős vagy, Móni!Rájöttem, nekem is érdemes néha újra gondolnom/kóstolnom az utált ételeket. Vagy sikerül semlegesíteni az utálatot vagy nem. Néha még szeretetbe is átcsap a dolog.Persze én fura dolgokat nem szeretek… pl. a krumplis tésztát… Pedig megeszem külön a krumplit, külön a tésztát, sőt, a krumplival készülő tésztájú hagymás nudlit is… Rejtély, hogy miért nem szeretem mai napig. Pedig ha muszáj, megeszem. Legalább itt tartok.De ha arra gondolok, hogy osztrigát egyek nyersen, akkor bizony nekem is remegni kezd a gyomrom… Pedig a velőről jó emlékeim vannak. :D

  10. marianna58 szerint:

    Móni!Ha legközelebb erre szánod el magad,csak szólj nyugodtan! Én imádom!

  11. Padlásszoba szerint:

    Húúú, legjobb, csak rosszul ne legyen utána az ember a zsírtartakmától. Mindenféle belsőség és furcsaság jöhet, imádom őket, arról nem is beszélve, hogy az állatot is megtiszteljük azzal, hogy nem “halt hiába”, mindenét felhasználjuk, ha már… Persze az ilyesmit erőltetni nem lehet, valaki vagy szereti, vagy utálja, erősen megosztó kaják. Én a velős pirítóst imádom lilahagymával, csak nehogy este jöjjön velem szembe, mert akkor lőttek az éjszakai alvásnak utána…

  12. Kata64 szerint:

    Hát, ilyen napjaim nekem is vannak:-))A velőt imádom:-))Én úgy tudom, hogy a barna sörrel készült hagymaleves az Angol. A fehérboros a francia. Nagyon sok függ a sör ízéről. Én mind a két variációt készítem. A családom tudja ha fázom, mert brutális mennyiségű hagymalevest gyártok:-)))

  13. Maimoni szerint:

    Kata64, igen, hülyeséget írtam, köszönöm, már ki is javítottam! :)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!