Praktikák sok gyerekhez

Holnaptól Segítsüti!

Akik rendszeresen olvasnak gasztroblogokat, azok számára nem újdonság a tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő Segítsüti, a jótékony célú sütiárverés.
Akik azonban nem tudják, miről van szó, azoknak röviden összefoglalom.

27 gasztroblogger készült már az elmúlt hetekben (ki előbb, ki az utolsó pillanatban, ez ugye habitus kérdése), hogy holnap reggeltől a Segítsüti honlapján megtekinthető legyen az általuk felajánlott tepsi sütemény, torta, egyéb édesség fotója; ezekre lehet licitálni, külön cégeknek, külön a magánszemélyeknek. A kikiáltási ár 1000 forint, határ a csillagos ég, az eddigi, emlékezetes legnagyobb licit 2.000.000 forint volt Limara levedulás linzereiért. Az aukció 20-án, kedden, 16 órakor zárul.
Az akció támogatottja ezúttal a Szemem Fénye Alapítvány, amely “arra törekszik, hogy Magyarország legnagyobb gyermekbeteg-szállító és gyermekmentő szervezeteként a koraszülöttektől az ifjúkorosztályt átölelő, orvosi ellátásra szoruló gyermekbetegek szállításában, esetlegesen mentésében nyújtson kiemelkedő minőségű és téritésmentes szolgáltatást. Vannak gyermekek, akiknek nem adatik meg a hosszú élet. Mi értük vagyunk, és azokért az emberekért, akik a legjobban szeretik őket.” – olvasható az alapítvány honlapján.
Fő tevékenységük közé tartozik a daganatos és leukémiás, illetve a speciális igényű – például vese-dializált – gyermekbetegek szállítása.
A másik fő ágazat a gyermekhospice-szolgáltatás: több éves előkészítő tevékenység után idén nyílt meg Pécsett az alapítvány első gyermekhospice háza, a Dóri-ház, majd ezt követte a törökbálinti Tábitha-ház, ahol az életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekek és fiatalok, valamint családtagjaik állandó gondoskodást kaphatnak. Szintén a honlapról idézem: “A gyermekhospice ház nemcsak az életminőség javítását tűzi ki célul, hanem egyúttal oldani is kívánja a gyermekhalállal kapcsolatos félelmet, elutasító gondolkodásmódot, társadalmi nézeteket. Ez nemcsak olyan menedék, amely békés haldoklást igyekszik biztosítani, hanem a beteg gyermeket és családját figyelembe vevő, szeretetteljesen gondoskodó filozófia.”

A Segítsüti őszi akciója keretében befolyó összegből az akciót lebonyolító Sose Közhasznú Alapítvány a két  ház számára a gyermekek ottlétét, ápolását megkönnyítő orvosi műszerek, eszközök és egyéb szükséges cikkek beszerezését tervezi.

Hölgyek, urak, csak tessék, csak tessék! Nemes cél, finom sütemények…találkozunk a Segítsüti oldalán holnap!

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kreatív konyha szerint:

    Érdeklődni szeretnék, hogy valamilyen úton-módon egy bejegyzés keretében hirdethetném-e ezt a Segítsüti akciót. Ugyan még nincs sok látogatóm, de hátha …..


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!