Mai Móni

Tavaszi tojástekercs – fogyózók, figyeljetek!

Ennek a receptnek az alapja egy újságból kitépett lapon szerepel; nem tudom, honnan téptem ki, mikor, de benne van abban a nejlontasakban, amiben az elkészítendő recepteket tárolom. Egy biztos: a szöveget Lajos Mari írta, megismerem a stílusát. Mert szeretem az ötletes ételeit-receptjeit, de egyszerűen idegesít-irritál ez a szókettőzés-párosítás, hogy minden mondatban-sorban legalább-minimum egy szerepel-rejtőzik valahol. Hogy például a mandulát durvára-darabosra vágjuk, a tekercset meg karikákra-csigákra.
Ettől persze Lajos Mari még zseniális, szeretnék ennyi éven keresztül ilyen leleményes lenni, de valahányszor elkezdem olvasni a receptjeit, már várom a következő szókettőzést, és egyszerűen felhúzom magam rajta… Bocs.
Szóval, ezen a lapon tavaszi omlett-tekercsként nevezi meg ezt a remek ételt, amelynek nagyszerűsége abban áll, hogy – persze azon kívül, hogy finom – fehérjediétát tartók számára kiváló főétel. Nincs benne szénhidrát, így bármennyi fogyasztható belőle. (Pontosítok: van benne némi szénhidrát, de a diétám szerint az összes hozzávaló a fehérje, vagy a semleges kategóriába tartozik.) Jelenleg én is így sanyargatom magam, a lényeg a napi ötszöri étkezés és a szénhidrát mellőzése. Eddig három kilót fogytam (két hét alatt), de még hátravan tíz.
Én nem hívnám omlettnek, nekem az omlett az, amikor a fehérjét külön habbá verjük – bár kétségkívül sokkal elegánsabban hangzik, mint az, hogy tojás.
Ezzel a tojás alappal további terveim is vannak, jó lehetőséget látok benne a tészta helyettesítésére.

Hozzávalók:
10 tojás
10 deka finom sajt (házi tehénsajtot vettem ma, azt tettem hozzá – de megfelel a trappista is)
1 dl tejszín (tej is jó)
só, bors
3 dkg vaj

20 dkg krémsajt (ízlés szerint; nagyon jó a zöldfűszeres)
50 dkg vegyes zöldség (fagyasztottból a FeVita márkájú “Ínyenc zöldségkeverék”-et használtam, van benne borsó, répa, kukorica, zöldbab, brokkoli, karfiol)
4 nagy szelet sonka (prágai sonka például)

és ha valaki fittyet hány a szénhidrátokra:
5 dkg napraforgó-, tök-, szezám-, fenyőmag vegyesen, száraz serpenyőben megpirítva

1. A sütőt előmelegítem 150 fokra.
2. A zöldséget kevés vajon, fedő alatt megpárolom.
3. A tojásokat felverem a tejszínnel, sóval, borssal, majd belereszelem a sajtot. Egy nagy tepsibe sütőpapírt teszek, és lekenem vajjal. Beleöntöm a tojásos masszát, és a sütőben középre helyezve 16 percig sütöm, amíg a tojás meg nem kocsonyásodik. Ekkor lekapcsolom a sütőt, és ott hagyom hűlni a tojást.
4. Amikor már csak langyos, kiveszem, és megkenem a sajtkrémmel úgy, hogy a tőlem távolabb eső hosszanti oldalán öt centit szabadon hagyok (hogy a feltekerés után ne potyogjon ki onnan a töltelék). A sajtkrémre jöhetnek az olajos magok, aki nem bánja, a szelet sonkák szépen egymás mellé, majd a párolt zöldség. Ha ez is megvan, a sütőpapír segítségével óvatosan, de minél szorosabban feltekerjük, mint a piskótatekercset.

Langyosan is jó, hidegen kitűnő előétel, valami rozsos-magos kenyérrel eheti, aki nem fogyózik. Én rucolával tálaltam.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Szia, hány kis csiga jött ki belőle? Köszi, elpé

  2. Maimoni says:

    Szia, majdnem húsz. 40 centi a nagytepsi hosszanti oldala, ha sikerül 2 cm-s szeletekre vágni, lesz húsz, de mondjuk a végek nem teljesértékű szeletek.

  3. Horasz says:

    Hát…azért azt nem jelenteném ki, hogy nincs benne szénhidrát, mert a zöldségekben is van, tejszínben is van, magokban is van:) Ami kalória nincs benne ch-ban az visszajön zsírban, ettől függetlenül simán diétás, magam is készíteni fogom:)

  4. Maimoni says:

    Horasz, aszerint a diéta szerint, amit követek, a zöldségek, a tej, tejszín szabadon fogyasztható – a magok nem. A zöldségek semlegesként szerepelnek, a tejtermékek fehérjék, nem is nagyon van benne szelektálás.

  5. Chef Viki says:

    Fenemód szimpatikus! Ilyen diéta kell nekem is, jelentkezem a testsúlycsökkentők táborába 🙂

  6. trinity says:

    Egyszerűen gyönyörűséges már a fotó is!!!!

  7. ildi says:

    vicces, nekem még a receptjeinek az olvasásától is elveszi a kedvemet ez az értelmetlen stílus-beidegződés.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!