Mai Móni

A legegyszerűbb, legjobb túrós pogácsa

Ugyanannyi liszt, túró és vaj, illetve egy evőkanálnyi só. Egy tojás és némi sajt a tetejére.
200 fok, 25 perc.
Slussz.

Hihetetlen, de a nálunk legmenőbb pogácsa receptje tulajdonképpen csak ennyi. Rendszeresen nosztalgikus érzés kap el, amikor készítem; ifjú koromban három lánnyal közösen béreltünk egy lakást; egyikük kapta valakitől ezt a receptet, és onnantól kezdve rendszeresen előfordult, hogy hazaérve a sülő “túróspogi” illata fogadott már a lépcsőházban.
karácsonyi menüben mindig helye van.

Jelen esetben a következő mennyiségekkel dolgoztam:
25 deka liszt, túró és vaj.
A vajat elmorzsoltam a liszttel, majd összegyúrtam a túróval és egy (nem púpos) evőkanál sóval. A tésztát éjszakára hűtőbe tettem, másnap lisztezett deszkán kinyújtottam, egy 5 cm átmérőjű pohárral helyes kis köröket szaggattam belőle. Nagyjából 45 darab lett. A körök tetejét megkentem tojással, megszórtam reszelt trappista sajttal, és 25 perc alatt megsütöttem 200 fokon.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Cserke says:

    Hoppá, közös pogácsának mi is van a hátán??Mer’ a miénknek, az ugyanilyennek szintén sajt:)Egyébként Szilveszterfeleségepogácsája névre hallgat, nagyon kedves kollégámtól ered.

  2. Maimoni says:

    Hát a miénknek csak “A túróspogi”…De ez a másik elnevezés hangzatosabb.:))

  3. Gizi says:

    Nagyon guszta!!! Én is éppen a napokban sütöttem.:)

  4. Megsütöttem. Tényleg gyors, tényleg finom. Köszönet érte.Ágnes

  5. Maimoni says:

    Ágnes, örülök, hogy hasznos volt!

  6. Erzsebet says:

    Megsütöttem a pogácsát. Nagyon egyszerű, szapora és finom.

  7. Anonymous says:

    No, ez adott egy otletet…csak az a derdesem, hogy semmi mas nem jar bele(pl.eleszto?) csak osszegyurom es kesz, mert akkor mar elore lattom,hogy listavezeto lesz, a parom ugyanis imadja a soso turos/sajtos pogacsakat, csak en unom a kelesztest, meg turogetest :)Zsuzsa

  8. Maimoni says:

    Semmi más nem kell bele, tényleg!:))

  9. Anonymous says:

    Es meg egy kerdes, muszaly egy ejszaka hutoben, vagy eleg nehany ora is?Mert oszinten meg ma kiprobalnam :))Zsuzsi

  10. Lakjunk jól says:

    ha valakinek gond (pl. nekem) összegyúrni a hozzávalókat, akkor remek ehhez a robotgép nagykéses aprítója: hideg vajat kockázva, pluszt a többi, egy perc alatt kész. És szerintünk füstölt sajttal egy fokkal jobb.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!