Mai Móni

Fergeteges desszert: sütőtök karamellszósszal (abszolút kezdőknek is)

Akinek elege van a sütőtökös receptekből, az most ne nézzen ide. Olvasgasson mondjuk májusi posztokat, ahol eper volt rogyásig, vagy gondoljon a karácsonyra már most, és ízlelgesse magában a flódni receptjét…
Nem teszek felelőtlen ígéreteket, hogy ez az utolsó, meg ilyesmi; annyira ízlik, hogy ezt muszáj megosztanom.
Tehát, egy abszolút egyszerű desszertről van szó, amennyiben van már sült sütőtökünk otthon, tényleg csak pár perc. Ha nincs, akkor azért kicsivel több. Nekem most volt. Már nincs.
A sütőtök sütésének módját is leírnám újfent, merthogy többnyire ezt olyan evidenciának vesszük, mint azt a könyed fordulatot, hogy a “levest berántjuk”, aztán a kezdő meg csak kapaszkodhat, hogy most mit, mennyit, hogyan?
Tehát, a tököt vágjuk félbe, a magos részt kanállal távolítsuk el belőle. Ha szeretjük a sült tökmagot (én szeretem), akkor ne dobjuk ki: szabadítsuk meg a szálas izéktől, vagyis Hamupipőke módjára válasszuk külön a narancssárga akármit a magoktól. A két fél tököt vágjuk még félbe (keresztben, nem hosszában).
Egy nagy tepsire terítsünk alufóliát, tegyük bele a négy tökdarabot, melléjük terítsük le a magokat. 190 fokos sütőben 50 percig süssük.
Hagyjuk hűlni.

A karamellszószhoz 15 deka cukrot egy száraz serpenyőben hevíteni kezdünk, először csak olvadni, aztán barnulni kezd – karamellizálódik. Ha az egész felolvadt, és szép barna, 1,5 deci vizet öntünk rá, és addig forraljuk és kevergetjük, amíg a hidegtől megkeményedett karamell fel nem olvad újra. Ekkor levesszük a tűzről, hozzáöntünk 1 deci tejet, és belekeverünk 5 deka vajat. Jól lehűtjük.
A sült tökdrabokat kb. kétujjnyi széles csíkokra vágjuk. A grillsütő tálcájára alufóliát terítünk, rátesszük a tökszeleteket, kanállal merünk a tetejükre a karamellből, és néhény percig grillezzük őket (akkor jó, ha kicsit megkeményedik a teteje).
Ekkor tányérra szedjük, és ízlés szerint még meglocsolgatjuk a szósszal.

Csak jelzem, hogy kaptam három hatamas céklát…

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. starfokker says:

    nekem bejönnek a sütőtökös receptek, egyre jobban megszeretem őket. úgyhogy nehogy abbahagyd!:)

  2. starfokker says:

    mármint a sütőtököt szeretem meg:D(bocsesz)

  3. Maimoni says:

    ööö… mi másra érthettem volna?:))Ha két éve neem valaki bizonygatta volna, hogy márpedig milyen remek zöldség is ez, enyhe mosollyal nem vettem volna komolyan (finoman szólva). Annyira ízlik, hogy nem bírok lelláni vele. (Mindig van egy adag sült sütőtök a hűtőben, háátha valami hirtelen eszembe jut…)

  4. Anonymous says:

    Még a birsalmalekvárra reagálnék: Anyukám szerint, akinek elmeséltem nagyon sok cukor kell a birsalmába, csak akkor áll el. De a legjobb belőle a birsalmasajt, azt próbáltad már? Andi

  5. Köszi Móni! Egész napos őrület után bármit elolvasok. 🙂 Még sütőtököt is…amúgy nagyon szeretjük! Birsalmát nem kaptál véletlenül? Mert nálam landolt egy vederrel, de hogy mi lesz vele…!

  6. Maimoni says:

    Andi, köszi! A birsalmasajtot még nem próbáltam – a lekvárba pedig valóban kevés cukrot tettem.Virág, birsalmalekvárt készítettem csak, mind megromlott, azóta nekem is itt áll vagy három kiló, semmi kedvem nekiállni…

  7. Anonymous says:

    Nagyon szeretem a sütőtököt,de a cukorral még sosem ettem. Véleményem szerint “a jó tököt” kár elrontani vele. Ha nem édes a tök annak két oka lehet, vagy nem ért meg, vagy nem érte a szabadban az élső dér -hozáteszem csak egy este kell hogy megcsípje a fagy, mert második alkalommal már megfagyott és azzal tönkre ment.Tehát az első fagy megédesíti. Annabella


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!